Örök nyugalomra helyezték Kalapáty János ny. kőröshegyi plébánost

2020. július 13-án, a kaposvári Jézus Szíve templomban tartott gyászmise után Varga László megyéspüspök a kaposvári Keleti temetőben örök nyugalomra helyezte Kalapáty János nyugalmazott kőröshegyi plébánost.

20200713 IMG 4326

A szentmisén mondott búcsúbeszédében Dr. Háda László zalakarosi plébános így fogalmazott:

"Fájdalommal, de vigasztaló reménnyel a szívünkben jöttünk a mai napon, hogy Kalapáty János atyától földi értelemben búcsút vegyünk. Egy lelkipásztortól búcsúzunk, aki arra tette fel az életét, hogy a feltámadás örömhírét és reményét hirdesse Krisztus meghívottjaként ebben a világban. […] Papi tetteinek érdemét – melyet mi földi szemmel mértünk – Istennek hálát adva, immár Isten szeretetének mérlegére helyezzük. A szentségekben megerősödés az Istennel való kiengesztelődés jele és eszköze az egyház kincsestárában, amelyben Ő is részesedhetett. A földi érdemei legyenek Isten előtt kedvesek, s megtört emberi valója találjon vigasztalásra Isten szeretetében." – fogalmazott a plébános.

20200713 IMG 4339

Kalapáty János Szennában született 1941. április 25-én. Kaposváron, 1965. június 20-án szentelték áldozópappá. Kápláni éveit Göllében, Attalában, Nagyatádon és a kaposvári Szent Kereszt plébánián töltötte. Plébános: Lad 1972-1981 (oldallagosan ellátja Hedrehelyt 1978- 1981), Tapsony 1981-1993 (oldallagosan ellátja Nagyszakácsit és Szenyért is), Kőröshegy 1993-2009 (oldallagosan ellátja Bálványost 1993-2002, Balatonendrédet 1993-1997, Zamárdit 1997-1998). 2009-től nyugállományba vonult.

2020.07.13.

Fotó: Kling Márk 

 

 

 
Read 2982 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés