„Maradj velünk, Urunk!” – Nagymarosi Ifjúsági Találkozó online

Május 23-án – ahogy évtizedek óta mindig – ismét benépesült volna a nagymarosi plébániakert az ifjúsági találkozóra érkező fiatalokkal. A koronavírus-járvány miatt azonban a szervezőknek át kellett alakítaniuk a terveket: így most online Nagymarosi Ifjúsági Találkozóra hívnak.

A találkozó mottójául a kétségek és reménységek közt utat kereső emmauszi tanítványok kérését választották: „Maradj velünk, Urunk!” (Lk 24,29)

A főelőadást Fábry Kornél atya, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Általános Titkárságának főtitkára tartja. A szentmise főcelebránsa Erdő Péter bíboros, prímás, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseke lesz.

A fakultációk között nem maradnak el az olyan klasszikus nagymarosi programok sem, mint Kerényi Lajos atya előadása vagy a „Kérdezz-felelek”. Varga Kapisztrán ferences atya segítségével szeretnének reflektálni a hit fényében arra a rendkívüli helyzetre is, amit a járványveszély miatt mindannyian átélünk. Körkapcsolás segítségével a találkozó résztvevőivel lesznek az egyházmegyék püspökei és fiataljai; ugyanígy megszólalnak olyan magyarok, akik külföldi missziókban, más kontinenseken teljesítenek szolgálatot.

„Hívunk benneteket, hogy imádkozzunk együtt a találkozón a betegekért, az őket szolgáló ápolókért, orvosokért, az idősekért, és hogy tetteinkkel enyhítsük a szenvedést és segítsük a járvány megfékezését” – buzdítanak az online nagymarosi találkozó szervezői.

A találkozó programja

  • • 9.00 Napindító
    • 9.30 Egyházmegyék bejelentkezése: körkapcsolás
    • 10.00 Főelőadás – Fábry Kornél atya, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus főtitkára
    • 10.45 Szentségimádás – Gáspár István atya és a nagymarosi Laudate Zenekar
    • 11.15 Fakultációk:
    Keresők – Kerényi Lajos atya
    Kérdezz-felelek – Farkas László atya és Balázs András atya
    Karantéma: Mihez kezdjünk mostani helyzetünkkel? – Varga Kapisztrán ferences atya
    • 12.00 Magyarok a nagyvilágban: körkapcsolás
    • 12.30 Szentmise – Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek

A találkozóba bárki bekapcsolódhat, az élő közvetítések elérhetőségét, valamint az interaktív részvétel egyéb lehetőségeit a szervezők a találkozó honlapján teszik közzé. 

A rendhagyó nagymarosi levél ITT olvasható.

Az online közvetítések ITT követhetők.

Gyerekmaros 

A vírus terjedésének megfékezése érdekében idén tavasszal a Gyerekmaros találkozót a hagyományos formájában nem tartják meg a szervezők.

A találkozó honlapjára a különböző korosztályok számára az idei gyerekmarosos tematikához (Eucharisztia) illeszkedő anyagokat (pl. színező, elmélkedést segítő videó) tesznek közzé a találkozó időpontjára (május 23.)

Jelenlegi és leendő önkénteseik számára az online csatornák segítségével szeretnének találkozási, ismerkedési, közösen végzett imádsághoz segítő lehetőséget biztosítani, ehhez kérik a honlapon található regisztráció elvégzését.

Forrás és fotó: nagymaros.katolikus.hu

 
Read 680 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés