HÁLA, HÁLA, HÁLA

Telve a híradások mindennel a koronavírus kapcsán. Azonban kevés szó esik a névtelen hősökről, akik a szolidaritásnak olyan fokát élik szükségben lévő embertársaik felé, amilyent eddig még soha nem kellett, mert nem volt rá szükség.

Nem lehet elégszer megemlékezni a kortárs „szentekről”, akikben túlcsordul a szeretet és eléri azokat, akik szenvednek. Ezek közé tartoznak az Egyházmegyei Karitász kaposvári és vidéki csoportjainak tagjai. Mivel róluk nem szól a Kossuth rádió, és egyetlen tévé csatorna sem, ezért egy imával szeretném megköszönni mindazt, amit az egyházmegyében végeznek.

 

Mennyei Atyánk!

Köszönjük testvéreinket, a Kaposvári Egyházmegyei Karitász minden munkatársát, akik hálát nem várva, önként és szeretetből végzik nem látványos, de nagyon hatékony szolgálatukat.

Akik felkeresik azokat, akik ugyan nem fertőződtek meg, de a bezártság és a felfokozott félelem miatt megbénítja őket a rettegés, és akkor sem teszik ki a lábukat lakásukból, ha kijöhetnének. Akiknek élelmiszerre, vízre vagy jó szóra van szükségük.

Akik ott állnak azok mellett, akikhez nem mernek odalépni a többiek, mert félnek, hogy megfertőzik őket. Azok mellett, akiknek csak jó szóra, egy kis időre és imára van szükségük.

Kérlek, vedd el a munkatársaink félelmeit, oltalmazd őket a fertőzéstől és vigyázz szeretteikre is!

Kérlek, áldd meg vigasztaló szavaikat, szeretettel teli tekintetüket, bátorító mozdulataikat, segítő kezüket, másoknak ajándékozott idejüket, a szenvedőkért végzett imájukat, jócselekedeteiket!

Mária, égi Édesanyánk járj közben értük, hogy minden tettükben a mennyei Atya dicsőüljön meg! Ámen.

      

Köszönettel:   Varga László megyéspüspök

2020.04.21.

 
Read 1241 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés