– A cigánypasztoráció nagyon aktívan zajlott a járvány kitörése előtt. Mi változott?

– Teljes létszámmal, huszonkét fővel dolgozunk ma is, segítjük a környék lakóit. A tanoda az iskolák bezárásával egy időben bezárt, azóta online oktatás folyik, ebben támogatják a gyerekeket a tanoda pedagógusai is. Állandó kapcsolatban vannak az iskola tanáraival és a családokkal, segítenek a gyerekeknek abban, amiben nehézségeik vannak. Korábban estig ott voltak a gyerekek a tanodában, rengeteg program volt, ezek sajnos nem folytathatók.

Három közösségi házunk működik három cigánytelepen, ezekben sincsenek programok, de a dolgozók ott vannak, hozzájuk fordulhatnak az emberek az ügyes-bajos dolgaikkal, segítünk a tb-ügyintézésben, a kormányhivatallal való kapcsolattartásban, elvisszük az irataikat, időpontot kérünk orvoshoz, kórházba… Ebédosztás is zajlik, ahogyan korábban, most is naponta háromszáz adag ételt osztunk ki. Húsvétkor osztottunk élelmiszercsomagokat, édességet a gyerekeknek, mert a négynapos ünnepen nem volt főzés. Ilyenkor kapunk adományokat a húskombináttól és máshonnan is, ahogyan korábban is.

– Megnőtt a szegénység a környékbeli cigányok körében?

– Egyelőre szerencsére nem látok változást. Nagyon kevés közmunkás van már a helyi cigány emberek között, mert el tudtak helyezkedni másutt. Az építkezések, útépítések nem álltak le, sokan dolgoznak ott a férfiak közül, van tehát jövedelmük. A kaposvári húskombinátból néhány embert elbocsátottak, de az építkezések zajlanak, az asszonyok pedig közmunkában dolgoznak. A gond inkább az, hogy ha a gyerekek egész nap otthon vannak, a családoknak több élelemre van szükségük.

Az iskolában a diákok kaptak tízórait, ebédet és uzsonnát. Az önkormányzat ebédet most is biztosít, de a tízórai, uzsonna elmarad, ez megnöveli a családok költségeit. Szerencse, hogy fűtésköltség már nemigen van. Amikor elindult az online oktatás, kiderült, hogy szinte mindenhol van már okostelefon, ezen nagyon elcsodálkoztam. Csak a legszegényebb néhány családnál nem volt.

– Most, amikor a szertartások és a személyes találkozások korlátozva vannak, milyen kapcsolata van az Egyháznak a cigány emberekkel? Hogyan tud vigaszt vinni hozzájuk?

– A segítőink egész nap teljes munkaidőben ott vannak a közösségi házakban, én is ki szoktam menni, de a családokhoz most nem mehetünk. Én úgy látom, az Egyháznak az is a feladata, hogy jelen legyen. Jézus is az egész emberi életet segítette, jelen volt az emberek között. Beteget gyógyított, ördögöt űzött, igét hirdetett, megszaporította a kenyeret, hogy tudjanak enni. Az Oltáriszentségben ugyanaz a Jézus van jelen, mint az embertestvéreimben, különösen a legkisebbekben. Máté evangéliumának 25. fejezete elmondja ezt: amit a legkisebbnek adtál, azt nekem adtad. Jézus azonosítja magát a kicsinyekkel. Ha hiszem, hogy Jézus jelen van az Oltáriszentségben, akkor hinnem kell, hogy a legkisebbekben is jelen van. Meg kell látnunk ezt!

– Az emberek bizonytalanok, félnek.

– Igen, ők is félnek, ahogy mindenki fél, óvatos. Próbáljuk betartani a szabályokat, megtenni, ami rajtunk múlik. A sok fertőtlenítőtől már olyan száraz a kezem, mint egy reszelő. Teleraktuk a házainkat fertőtlenítővel, ahogy belépek, fertőtlenítek, mise előtt fertőtlenítek, egész nap mindenki fertőtlenít. Az emberek pedig most már szépen betartják a szabályokat, semmi probléma nincs ezzel. Mindenkinek nehéz volt először ráállni, itt is probléma volt a boltokban, mint mindenütt másutt. Sehol nem akarták először betartani az idősávokat, mindenütt volt ebből feszültség, cigányok és nem cigányok között is.

– A cigány emberek lételeme a találkozás, ők hogy élik ezt meg ezt az elszigeteltséget?

– Félnek a vírustól, ugyanakkor nehezen, de megtanulják a szabályokat. Az ételosztásnál ötven-hatvan ember gyűlik össze, négy helyszínen különböző időpontokban. Egy embert kértem, hogy mindennap járjon körbe a négy helyen, mindig figyeli, hogy betartsák a távolságot. Ők szeretnek találkozni, szívesen jöttek kezdetben korábban, hogy együtt lehessenek. Örülnek egymásnak, de ezt most nem lehet vállalni, hiszen az nem segítség, ha veszélyesen közel állnak egymáshoz. Én magam is kimentem, elmondtam sokszor, hogy nem szabad ilyen közel állni, milyen veszélyei vannak, és most már szépen betartják a szabályokat az ételosztásoknál.

– Fontos a pap, a tanító szava egy olyan helyzetben, amikor mindenki bizonytalan…

– Huszonhat éve vagyok itt, soha nem csaptam be őket, mindig mellettük voltam, van már egy olyan „tőkém”, hogy elhiszik, amit mondok. Tudják, hogy nem riogatok, hanem van alapja, annak, amit mondok. Probléma például a virrasztás, ahol hagyományosan száz-százötven ember szokott összegyűlni, eljönnek a rokonok hetedhét országból, sokadik unokatestvérek is. Alkonyatkor tüzet gyújtanak, van vacsora is. Elmagyaráztam nekik, hogy lehet virrasztani, de nem szabad ekkora tömeget elhívni. Meg is értették, e-maileztek, sms-eztek a távolabbi rokonoknak, hogy ne jöjjenek, a helybeliek közül pedig mindenki a maga udvarában rakott tüzet, ott virrasztottak. Itt különösen fontos betartani a szabályokat. Először nem értették, három-négy napon át csak mondtam és mondtam, és végül elfogadták, hogy most nem lehet közös vacsora.

– Mi a helyzet a keresztelőkkel? Az mindig nagy ünnep a cigányság körében.

– Most mindenki visszamondta a keresztelőt, esküvőt. Pedig ők úgy élik meg, hogy addig a gyerek védtelen a gonosz ellen, ha meg van keresztelve, akkor a Jóisten már vigyáz rá. Ahogy mi mondjuk, akkor az Isten gyermeke lesz. Náluk nem lehet elképzelni kisebb keresztelőt, az a legnagyobb ünnep, olyan, mint egy kis lakodalom. Az volt a szerencse, hogy március 14-én még megkereszteltem 17 gyereket, 15-én még miséztünk, és 17-én hirdették ki a kijárási korlátozást. Nem minden szombaton van persze keresztelő, 15–17 gyereket szoktam keresztelni egyszerre, de volt már 42 is a sok környező faluból.

– Személyesen hogyan éli meg az elszigeteltséget?

– Furcsa az üres templom, hogy csak néhány ember van ott, nem is akarom megszokni, majd csak vége lesz. De kicsit megállok, rendezem magamban a dolgokat. Nem azzal foglalkozom, hogy jaj, mi van most, hogyan lehetne másképp. Ez van, ezt elfogadom, ebből próbálom kihozni a legjobbat. Így nem teher.

És igazság szerint én nem vagyok egyedül, a Szent Erzsébet Alapítvány huszonkét fővel dolgozik a cigánypasztorációban. A legtöbben kint vannak a házakban, de heten itt vannak Kaposfőn a tanodában, ahova most a gyerekek nem jöhetnek. Az adminisztráció is oda költözött, napi kapcsolatban vagyok velük. Az én plébániám kicsit másképp működik, nem vagyok elszigetelve. Vannak problémák, amiket meg kell oldani, mindennap tartunk konzultációt. Szerencse, hogy ebédosztás most is van, ennek nagyon örülök. Biztos ez is veszéllyel jár, de éhezni is borzalmas.

– Nem betegedett még meg senki a környezetében?

– Hála Istennek nem, de itt Somogyban eleve nem olyan súlyos a helyzet egyelőre, ám persze nem tudjuk, ki hordozza már a vírust. Kilenc falut látok át a cigánypasztorációban, itt nem tudok senkiről, hogy megbetegedett volna.

Forrás: Magyar Kurír

Fotó: Lambert Attila

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír