Az atya immár negyedik alkalommal eredt Jézus lába nyomába. A Szentföldön 1992-ben járt először; diakónusszentelési ajándékul kapta az utat szüleitől. Mivel akkor még nem ment ily könnyen a szervezés, végzett idegenvezetőként maga térképezte fel a terepet, foglalta le a szállást, és készítette elő a programot. Három napon át, míg várta Péter bátyja megérkezését, egyedül barangolt utcákon, tereken, s 2000 év történetének látható nyomaival ismerkedett Izraelben. Harmincéves volt, s az újdonság varázsával hatott rá minden.
Hivatását akkor is, most is erősítette az ottlét, ám a kálváriát is magába foglaló Szent Sír-bazilika, ahol korlátlanul és zavartalanul imádkozhatott, s egész Galilea, ahol Jézus életének jelentős részét töltötte, mélyebben megérintette, mint Jeruzsálem, amely Krisztus korában mindig a konfrontáció helyszíne volt. Ahol jól érezte magát, ahol földijeivel, az egyszerű emberekkel találkozhatott és beszélgethetett, az Galilea volt, s e szent helyen ezúttal is „töményebb spirituális jelenlétet” tapasztalt, mint másutt. Jeruzsálem világváros lett, lüktető élettel, ahol meglátása szerint nehezebben felfedezhető az „autentikus Jézus-élmény”.
Megrendítő volt számára Kafarnaum, a csodálatos halfogás és kenyérszaporítás helye, vagy Jézus színeváltozásának helyszíne, s a Nyolc Boldogság hegye. Úgy véli, azért koncentráltabb e helyeken az élmény, mert csak romok üzennek a múltból a mának; nem viszi el más az ember figyelmét. Jeruzsálemben a Via Dolorosa érinti a bazársort, s ezáltal más is a látogató közelébe lopódzik. Amikor Miklós atya első alkalommal járta itt a keresztutat, akkor is árusok tukmálták portékájukat, s zajlott az adok-veszek. Jézus keresztútját is nagy vircsaft fogadta, közeledett a zsidók húsvétja. Volt, ki bambán bámészkodott, míg más együtt érzett a keresztet cipelővel, a fájdalom férfijével, netán meg is könnyezte. A keresztút hatása ma is hasonló: van, akit hidegen hagy, csak a kivégzést látja benne, így aztán közönyösen halad végig az úton, míg mások földbe gyökerezett lábbal állnak meg egy-egy stáció előtt, s kísérik tovább az értünk, emberekért, a mi bűneinkért kereszthalált halt, harmadnapon feltámadt Krisztust. Mert Jézus feltámadt! Valóban feltámadt! – ahogy a liturgikus szövegekben olvashatjuk.
S hogy Rumszauer atya kikért imádkozott az újabb zarándokúton? Azt mondta rengeteg emberért; szinte felsorolhatatlan a lista, de Balás Béla emeritus püspök éppúgy rajta van, mint Varga László kaposvári főpásztor, vagy a leendő pécsi püspök, kinek személye még nem ismert. Ott imádkozott értük, ahol Jézus kérdőre vonta Pétert: „Mondd, szeretsz engem?”, majd rábízta a főhatalmat: „Legeltesd bárányaimat!”
A lenyűgöző táj – amelyet érdemes legalább egyszer megcsodálni e rövid földi lét során –, a Genezáreti tó partján olyan sziklaformációt is tartogat, amelyet másutt nem láthatunk, így a Biblia leírása alapján is beazonosítható, a csodálatos halfogás hiteles helyszíne. Ottjártukkor hatalmas szélvihar tombolt a tengeren, a sziklára épült templom egyik falát nyaldosta a morajló Galileai-tenger vize. Úgy ahogy az egyház szikláját ostorozzák oly sokan…
A lelki élményt fokozta, hogy a zarándokcsoportot Székely János szombathelyi püspök vezette, ami hatalmas ajándék volt. Három és fél éven át tanult teológiát Betlehemben. Imponáló tudása, helyismerete, elmélkedéseinek sora tovább mélyítette a látogatók hitét, istenélményét. Azt is sikerült megszerveznie, hogy egy éjszakát a Szent Sír-bazilikában virrasztással töltsenek a zarándoktársak. Ott, ahol este 7-től reggel 4-ig még a teret is lezárják a látogatók elől. A tér kapukulcsát egyébként évszázadok óta egy muzulmán család őrzi…
Betlehemben a Születés barlangjában is imára kulcsolódott a kéz. Így ismét adott volt a lehetőség: bepillantani Jézus belső életének titkaiba. Az Úr feltárta és megmutatta önmagát. Csakúgy, mint a kánai menyegző helyszínén, ahol újra tudatosodott: Jézus minden egyes lakodalomban, minden egyes családban megmutatja önmagát, ahova meghívják Őt, ahol várnak Rá, ahol igent mondanak Rá. A hívek körében most, húsvét misztériumára vágyakozva is bizonyára így lesz, amikor nem a megszokott ünnepi forgatókönyv szerint készülődünk, s kataklizmaként éljük meg a hiányt. E szokatlan helyzet azonban hitünk próbája (is). Jézustól megkapjuk a kegyelmet, hogy az történjen velünk, ami a tanítványokkal, akik 3 évig vele tartottak, hirdetve az Evangéliumot. Azon a 2000 év előtti nagypénteken Jézus feláldozta önmagát a kereszten. Meghalt, de harmadnapon feltámadt. Ha nem kérdőjelezzük meg e titkot, s felfedezzük benne a keresztény hit reményét, akkor választ kapunk minden elhallgatott és eddig fel nem tett kérdésünkre.
Jézus lábnyoma után eredve…
Mint megtudtuk, a magdalai ásatásokat a közelmúltban fejezték be; ezáltal a zarándoktalpak az eredeti utcaszintet koptatják. Így Miklós atya társaival együtt szó szerint Jézus lábnyoma után eredhetett. Érzékelhető, hogy a turizmusra, a komfortos, kényelmi szolgáltatásokra – például a mosdókra – sokat áldoznak a Szentföldön, s a látogatók azt tapasztalták, biztonságos országban járnak, amely nemcsak etnikailag sokszínű, de vallásosság tekintetében is: arabok, keresztények, görögkatolikusok, koptok, szírek, örmények, ortodox zsidók élik itt meg hitüket. A Szentföld a mai határokat figyelembe véve Izrael teljes területét foglalná magába, valamint Jordánia és Libanon egyes részeit. A Szentföld legfontosabb része a „Szent város”, Jeruzsálem, mely mind a kereszténység, mind a zsidó vallás legszentebb helye.
Lőrincz Sándor
Megjelent a Somogyi Hírlap április 2-i számában