Ketten készülünk kaposváriként Győrben a Brenner János Hittudományi Főiskolán: Brunczvik Mátyás és jómagam. Rajtunk kívül győri és szombathelyi kispapok is tanulnak itt. Bátran mondhatom, hogy itt lenni a szemináriumban, igazi karantén. Mivel a győri szeminárium nem pusztán egy kollégium, és egy egyszerű felsőoktatási intézmény, annál sokkal több. Jelenleg, mint egy kisebb szerzetes közösség, együtt élünk, tanulunk és imádkozunk. Mi kvázi önkéntes karanténba vonultunk kispapok és Elöljáró Atyák. A vészhelyzetet megelőzően, nemrég ünnepeltük a győri Szűzanya kegykép vérrel könnyezésének évfordulóját. Ezek kapcsán szeretnék egy-két gondolatot megosztani a kedves Olvasókkal!

„Hozzád menekszünk édes jó Anyánk, Könnyező Szűz Mária!” Hangzik az ének minden szombaton a győri székesegyházban, amikor mi kispapok imacsokorral köszöntjük a Szűzanyát. Így volt ez március 14-én és 15-én is, illetve 17-én, amikor megünnepeltük az Írországból menekülő Walter Lynch püspök által Győrbe hozott Szűzanya festmény 1697. március 17-én történt vérrel könnyezésének évfordulóját.

Ez a három nap számunkra – kaposvári egyházmegyés kispapokra – nagy benyomást keltett, mivel ez volt az első „Könnyező búcsú”, amin részt vettünk. Nagy lelkesedéssel készültünk a szentmisékre, lelki programokra, az éjszakai virrasztásra, valamint az érkező zarándokok fogadására. Aztán jött a koronavírus...

Egyből más értelmet nyert a búcsú. Kicsit szentimentalista módon eljátszottam a gondolattal: milyen lenne, ha idén újra könnyezne a kegykép? Mire tanít ebben az élethelyzetben a Könnyező Szűz?

Talán elsődlegesen arra, amiért Ő annak idején könnyezett: az együttérzés miatt. Mint egy igazi édesanya, aggódott szeretett népe miatt, akik több mint háromszáz esztendővel ezelőtt látható ellenséggel kellett, hogy küzdjenek. A Cromwell-féle keresztényüldözés elől menekülő ír püspök Győrben talált menedéket a kegyképpel együtt. A – már említett – 1697. március 17-én, reggel hat órakor kezdődött a vérrel könnyezés. Mintegy három órán keresztül vérrel áztatta a győri székesegyházat. Érdekes, hogy ez a nap az írek nagy szentjének Szent Patriknak az ünnepe. Most pedig egy láthatatlan ellenséggel, egy vírussal kell megküzdenünk. Legyünk tehát együtt érző emberek! Ne pusztán a számadatokkal foglalkozzunk – bár elég elképesztő és borzasztó adatokról hallhatunk -, hanem lássuk meg, hogy azok mögött emberi életek, érzések bújnak meg.

Tanít arra is, hogy legyünk csendben az Úrral. Nekünk itt a szemináriumban ilyen szempontból nagyon jó dolgunk van: van lehetőség a kápolnában imádkozni, naponta áldozni. Amikor is most átalakul az életünk, elengedhetetlen, hogy mély, meghitt kapcsolatban legyünk az Úrral, minthogy lehet ezt látni a kegyképen: Mária a gyermek Jézussal. Látszólag szótlan alakok a festményen, de legbelül érződik, hogy Mária megvallja ismét: „Íme az Úr szolgálóleánya!” Ez a lelkület jár át, amikor ebben az időszakban naponta el-elgondolkodom azon, hogy mi a dolgom ebben a helyzetben? Kész vagyok-e átadni a gyeplőt neki és rábízni a jövőt, mind a saját, mind a világ életében?

A nagyböjt ötödik vasárnapjának evangéliuma nagyon aktuális. Jézus tudta, hogy beteg a barátja, fél órára volt tőle, de megvárta, hogy meghaljon, és így igazi, megrendítő hitet ébreszt az emberi szívekben. Valahogy így lehet most is. Jézus – bízom benne – fog majd hitet ébreszteni bennünk és a világban.

Ez az út Máriával - biztos vagyok benne -, hogy könnyebb lesz! Van egy ének, amit itt a búcsún is énekeltünk és ezekkel a sorokkal kívánok kitartást mindenkinek!

„Gyötrelme tör ránk, vak vajúdó kornak.

Gyűlöletet gyullad, írtja életünk.

Jaj szívünk rémül, milyen lesz a holnap:

Könnyed a zálog, hogy remélhetünk.

Ó Anyánk itt Te, megtanítasz szépen:

Másért ne sírjunk, csak a bűn miatt.

Rettegni nem kell, vak viharos éjben.

Mérjük csak immár szeretni Fiad!”

Pohnert Dávid