Felelősséggel és körültekintéssel a járvány idején – Az MKPK közleménye

A koronavírus miatt meghirdetett veszélyhelyzetben a templomok, mint a lelki feltöltődés és imádság helyei különösen is fontosak. Templomainkat nem zárjuk be, mégis felelősen és körültekintően kell eljárni. Kérjük, hogy aki betegnek érzi magát, önmaga és mások védelmében érezze lelkiismereti kötelességének, hogy mielőbb orvoshoz forduljon, és ne menjen közösségbe. Különösen is figyeljünk idősebb embertársainkra.

Várható online miseközvetítés, emellett van, ahol szabadtéri szentmisét tartanak, vagy, ahol lehetséges, más módon segítik elő a kisebb közösségekben való templomi liturgikus ünneplést. A közszolgálati televízió igen örvendetes módon már a most következő vasárnapon szentmisét közvetít azok számára, akik koruk, egészségi állapotuk vagy más komoly okból nem tudnak részt venni vasárnapi szentmisén azért, hogy megerősítést, vigasztalást és bátorítást nyerjenek. A jelenlegi helyzetben is érvényesek a Katolikus Egyház Katekizmusában (KEK 2183.) és az Egyházi Törvénykönyvben (CIC 1248. k. 2. §) található előírások, amelyek szerint, ha valaki számára súlyos okból lehetetlenné válik az eucharisztikus ünneplésben való részvétel, igen ajánlatos, hogy helyette töltsön kellő időt imádsággal egyénileg vagy a családban.

Oktatási, szociális és egészségügyi intézményeinkben mindenben kövessük a hatósági előírásokat, amelyeket intézményeink közvetlenül is megkapnak. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia korábbi rendelkezései továbbra is élnek. Ezekkel összhangban a hatóságokkal mindenben működjünk együtt, és legyünk figyelemmel az általuk adott általános irányelvekre. Ennek megfelelően fognak az arra illetékesek nagyobb létszámú rendezvényeink esetében eseti döntést hozni.

Imáinkkal kérjünk Teremtő Istenünkben bízva hitet, reményt és szeretetet, és kérjünk nagylelkűséget, hogy ebben a helyzetben különösen is figyelhessünk egymásra, főleg beteg és veszélyeztetettebb embertársainkra.

Budapest, 2020. március 13.

a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

 

Erdő Péter bíboros imádsága járvány idején

Erdő Péter bíboros, prímás kifejezi együttérzését és közelségét a koronavírus-fertőzésben szenvedőkkel hazánkban és határainkon túl. Mindenkit arra buzdít, hogy legyen figyelmes és mindent tegyen meg a járvány továbbterjedésének megakadályozása érdekében és kéri az alábbi fohász elimádkozását.

Mindenható Urunk, atyáink Istene!

Hálát adunk neked a világért, amelyben lehetővé tetted az emberiség életét. Hálát adunk a teremtés egész gazdagságáért és csodálatos törvényszerűségeiért. Hálát adunk azért, hogy minden pusztító erő ellenére megmaradtunk, és képesek vagyunk arra, hogy világunkról és önmagunkról új és új felismerésekre jussunk.

Köszönjük, hogy egyénileg és közösségben is harcolhatunk megmaradásunkért és azért, hogy életünk egyre szebb és tartalmasabb legyen. De mindennél inkább köszönjük neked, hogy örök életre hívtál meg minket, és Krisztus Urunk megváltó halála és feltámadása által utat nyitottál nekünk az örök boldogságra.

Amikor olyan természeti csapások érnek minket, amelyek ellen a magunk erejéből teljesen biztos védelmet még nem találunk, átéljük, hogy végül is mindig a te kezedben van az életünk.

Alázattal kérünk, segítsd a tudomány embereit, hogy mielőbb megtalálják a mostani járvány ellenszerét! Adj a társadalmak vezetőinek éleslátást, hogy megfelelő intézkedésekkel gátat szabjanak a fertőzés terjedésének, segítsék a betegség megelőzését, leküzdését és a hatékony eszközök eljutását a rászorulókhoz. Adj irgalmat és örök nyugodalmat a betegségben elhunytaknak, adj a betegeknek gyógyulást, az orvosoknak és az egészségügy munkatársainak erőt és áldást bátor helytállásukhoz. Erősítsd bennünk a hitet, a bizalmat és a segítő szeretetet, hogy megadhassunk minden lelki és testi segítséget beteg embertársainknak és a gyászoló vagy aggódó hozzátartozóknak. Add, hogy felelős viselkedésünkkel mi is hozzájáruljunk a betegség terjedésének elkerüléséhez.

Bocsásd meg, Urunk, minden bűnünket, amit gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással elkövettünk!

Szentháromság, Egy Isten, irgalmazz nekünk!

Boldogságos Szűz Mária, Betegek Gyógyítója, könyörögj értünk!

Ámen.

 
Read 796 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés