– Isten nélkül is lehet élni, de az Úrral könnyebb. Ha visszatekint a maga mögött hagyott évekre, hogy summáz? Az élő hit miben alakította át a személyiségét?

– Könnyebb? Naponta bántanak a gyöngeségeim, a méltatlanságom tudata, és gyakran fáj a Jézustól való távolság is. Hogy Isten van, az családom nevelésének köszönhetően, számomra mindig evidencia volt. Mégis többször megtértem már. Középkorú voltam, amikor azt éreztem, ha Isten része az életemnek, az még nem elég. Amikor a középpontba került, amikor Fölséges Uram és percenkénti gondolatom lett, akkor átformálódott az életem. Több éven át foszlott le rólam az aggályoskodás és a sikerorientáltság. Nagylelkű és leegyszerűsödött lettem. Kialakult bennem egy állandó örvendezés. Egyszer, buszra várakozva, azt mondtam magamban minden előttem elhaladó autó benne ülő emberének, hogy szeretem. Személyesen mindenkinek sikerült mondanom, hogy „szeretlek”. Annyira élő volt, hogy aggódtam, ne kapják oda a fejüket, nehogy balesetet okozzak.

– Könnyű volt igent mondani Istenre?

– Felemelő. Nekem van Királyom és Királynőm. Ugyanazok, mint a Mennynek.  Az Isten utáni szomjúság nem súlyos erőfeszítés, hanem megérintődés. Volt, hogy konferenciára kellett utaznom, s úgy tűnt, emiatt majd nem tudok szentmisére menni. Aztán lett megoldás. Egész éjjel nem aludtam a boldogságtól, hogy másnap áldozhatok.  Isten társasága édes és lenyűgöző, mint a cukrászda pultja.

– Laudációjában Rumszauer atya, a templom plébánosa azt mondta: zseniális hitoktató. A diákok mivel érinthetők meg leginkább? Nem érzik avíttnak az evangéliumok szövegét?

– Miklós atya elismerése megtisztelő, de én csak egy egyszerű „boldogságvadász” vagyok a gyerekek között.  A hitoktatás bizonyos szintig pedagógiai tevékenység, vannak benne profizmusok, ám mindenekfölött a szeretet átadása. A fiatalok megerősítése abban, hogy a Szentírás az identitásuk alapműve.   Nem érzik avíttnak, ha megértik, róluk szól, és nem avulhat el, ami időtlen, ami naponta megtörténik. Az Evangélium nem távoli események kordokumentuma, bár van történelmi kontextusa. Nem tananyagként tekintek az Evangéliumokra, s elsősorban nem is az a dolgom, hogy Jézus tanításait megismételjem, inkább az, hogy olyan közeget teremtsek, amelyben átadhatom felfedezésre, elmélyülésre, követésre.  Azzal tudom megérinteni a fiatalokat, ha érzik: az én megérintődésem hiteles.

– Olykor a gyerekek pasztorálják szüleiket, s így akár el is indulhatnak a megtérés útján. Tudom, hogy gyóntatószékben történik a csoda, de van-e hajlandóság bennük, hogy levessék a „régi ember ruháját”, s felöltsék az újét?

– Meghat, hogy a szülők az Egyházra és rám bízzák gyermeküket. Vannak köztük olyanok is, akik mintegy az árban állva, a fejük fölé tartva hozzák hozzánk gyermeküket, hogy legalább őt menekítsék ki a sodródó életükből. Bízom benne, ha azt hallják, élmény a hittanóra, ha néha elkísérik gyermeküket szentmisére, lelki programokra, akkor talán átélik: egy hibákkal teli élet emberi szemmel merő szerencsétlenség, de Jézus szemével? Olyan út, amelyen megtanulhatunk felállni, amelyen értékessé, vágyottá válnak a magaslatok.

– Gyakran vesz részt szervezőként, de előadóként is egy-egy zenei, kulturális, ismeretterjesztő eseményen. Mit tapasztal: a kultúra képes arra, hogy közvetítőként Isten közelébe emelje a hitetlent vagy a keresőt?

– Egyház és kultúra ugyanazt akarja: az ember életét felemelni. XVI. Benedek pápa azt mondta, Isten keresése minden igazi kultúrának az alapja. Megtapasztaltam, hogy az üdvösség üzenetét megérezhetjük egy-egy tudományos előadásban vagy kulturális esemény során. A keresztények sok öröme közül ez az egyik. A szentáldozás nem „sikerül” jobban attól, ha előtte egy Mozart-mise Agnus Dei-je szól, de felkészíthet minket a megrendülésre. A jó művek olyanok, mint a lelkivezetők. A jó művek olyanok, mint a Nyolc Boldogság.

– Az egyetemen fiatal felnőtteket tanít. Nekik is beszél Isten titkairól, megtapasztalt testi-lelki gyógyulásokról?

– Volt már, hogy a zsebemben levő rózsafüzért, az olvasót felmutattam, amikor az olvasás szó jelentéséről beszéltünk. Valószínűleg, más alkalommal is kiderült már, gyakorló katolikus vagyok, de nem emlékszem ennek direkt voltára. Viszont, ha az órákon kívül keresnek meg, ha életállapotbeli problémákról kell beszélnünk, akkor el tudom mondani, hogy a nehézségeinken is áldás van, hogy a krízis életpróba.  A hívő ugyanazokkal a komoly kérdésekkel foglalkozik, mit a filozófus, ugyanolyan intenzíven szembesül az élet-halál és a mivégre vagyunk gondolataival.  De a filozófus, gyakran, csak axiómákba kapaszkodhat, mi Istenbe, az Örömhírébe.

Lőrincz Sándor

Fotó: Kovács Tibor

Isten szerelmes levelei fertőznek

Vörös Klára Ilonát arról is kérdeztük: sikerült-e már kollégát „megfertőznie” az Örömhírrel? Azt felelte: „Egy szerelmes levél megismertetésének és magyarázatának vannak határai. De az látszik, hogy én már megkaptam és olvastam.  Az „amor sanctus”, a szerelmen túli szerelem, mindenkiben ott lappang. S ha engem már gazdaggá tett, másokat is igyekszem a közelségébe hívni. Hívom őket lelki programjainkra, hangversenyeinkre, kiállításainkra.”

Megjelent a Somogyi Hírlap március 5-i számában