„Imádkozzunk egységben, Istentől valódi erőt kérve!" – Varga László megyéspüspök a KÉSZ vendége

A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének évnyitó alkalmát tartották január 8-án, szerda este a Kaposvári Püspökségen. Az alkalmon Varga László megyéspüspök – a Megyenapon megfogalmazott gondolatait bővebben kibontva – előadásában a világban folyó háborúról és szellemi harcról beszélt.

„Háború van, s szellemi harc – fogalmazott a főpásztor. A tőkés társaságok és a bankszektor háborúja a világuralom megszerzéséért… Terveikkel szemben a legnagyobb akadály az egész világon az egyistenhívő vallások – a zsidó, a keresztény és az iszlám – erkölcsi értékrendje, valamint a nemzeti gondolkozás értékrendje. Ezzel is indokolható a fékevesztett keresztényüldözés, a zsidóság elleni támadások, az iszlám világ országai között való káosz fenntartására kirobbantott háborúk, s a nemzeti államok elleni küzdelem az EU-ban. […]

20200108 IMG 1559

Mit tehetnek a keresztények, illetve a keresztény közösségek annak érdekében, hogy a helyzet változzon, s a szellemi harcot eredményesen vívjuk meg?

Nem szabad elkeseredni! Szakítsunk a borúlátással és a panaszkodással! Hiába lapátoljuk a problémát jobbra, vagy balra, az ugyan az marad, nem változik, csak nő a sötétség.

Szeretnünk kell, s nem gyűlölni a mást, a másképpen gondolkodókat! A gyűlölet még több sérelmet, még több frusztrációt eredményez!

Sokkal radikálisabban, a gyökereinkhez visszatérve kell megélnünk kereszténységünket! Egy felhígult, langymeleg kereszténység tehetetlenül áll egy radikalizálódó iszlámmal és egy kemény, a média minden eszközét felhasználó keresztényüldözéssel szemben. Hallassák közösen a hangjukat társadalmi szinten is a keresztény egyházak! Csak ökumenikus szinten érhetünk el igazán eredményt ebben a szellemi harcban!

Mutassunk követhető életpéldát a fiatalok számára! Kényelmes komfortzónánkból kilépve hozzunk áldozatot a cél érdekében az időnkből és a pénzünkből!

Imádkozzunk egységben, együtt, Istentől valódi erőt kérve! Kezdjük mindig az ellenségeinkért végzett imával, áldással! A szellemi harcban nagyon hatékony eszköz!"

Az előadás teljes egészében megtekinthető:

Az alkalmon közreműködött Hunyadkürti György, a kaposvári Csiky Gergely Színház művésze, aki Jónás Könyvét Babits Mihály feldolgozásában tárta a hallgatóság elé, majd bemutatkozott a Nagyboldogasszony Iskolaközpont vezetősége.

20200108 IMG 1551

„A két legfontosabb dolga az iskola vezetésének gyakorlatilag az intézmény nevében benne is van – fogalmazott Varga Bálint igazgató. – Az egyik szó a katolikus, a másik pedig az iskola. Az első azt jelenti, hogy katolikus keresztény értékrend alapján szeretnénk az oktatást szervezni. Az iskola szó pedig azt jelenti számunkra, hogy a hagyományok tisztelete mellett szeretnénk a mai kor kihívásainak megfelelő iskolát működtetni, ahol a kollégák szakmai és módszertani felkészültséggel végezhetik a munkájukat."

2020.01.08.

Fotó: Kling Márk

20200108 IMG 1570

 

 
Read 2072 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés