Az apró fogadótérben lévő kerekasztalt az az Erdélyből való, kissé színevesztett, de számára kedves terítő borítja, amely dolgozószobájában volt hosszú éveken át a kaposvári püspöki székházban. A falon kereszt, vele szemközt a több mint két évtizede halott Szántó Piroska festő- és grafikusművész fekete alapú pasztellrajza. Férjével, Vas István költővel még bajóti plébános korában lettek barátai. A hálóban papok portréi; azoké, akik meghatározói voltak életének. Íróasztalán egy színes képeslap Taizéből, amelynek atmoszférája mindig mágnesként vonzotta. Egy tucatszor látogatott el a bizalom és a kiengesztelődés zarándokútjára.
Hetvenedik születésnapját is ott töltötte kedves papjai körében. Amikor arról faggatom, a tágas taszári plébániaépület után nem szűk-e a mostani lakosztály, azt feleli: – Amikor élete vége felé közeledve, szembesül az ember azzal, mekkora a csöndje, a zártság is kitágul. Olyan ez, mint amit a színházavatón tapasztaltam a Csikyben: a közönség a ruhatárban van éppen, vagy a büfében, és megszólal a nézőket hívó hang. Felgördül a függöny, kezdődik az előadás…
Ahogy beszélgetünk, szemében újra a régi tűz ég, hiszen a Szentlélek nagy tettekre inspirálta, de felelősségre is késztette. Általában tudta, mely plébániára kell 100-as égőt becsavarni, s hova elég kisebb fényű izzó is. Meg azt is: közvilágítást nem lehet 100-as égőkkel megoldani…
– A kor tulajdonképpen lényegtelen, az örök élet szempontjából mindenki fiatal marad – fűzi tovább a szót közérzetéről érdeklődvén –, az a fontos, milyen állapotban telnek napjaink. Ugyan előjönnek rejtett betegségek, mégis tiszteletreméltó életszakaszban vagyok, ami egyfajta megtestesülése a szenvedő Megváltónak. Amikor a Kaposvári Egyházmegye püspöke lettem, akkor egy szem gyógyszert szedtem, mert mindig görcsbe rándult a gyomrom a püspökség kapcsán. Most, 26 év elteltével 19 pirulát szedek naponta. Ennek ellenére megpróbálok nyitott maradni minden újra, nem búsulok az életkoromon, és nem siratom magam, mint általában az idősek. A mostot szeretném jól csinálni, igaz: nem csak élményem, örömöm van, búcsúznivalóm is jócskán akad.
Beton atya a 40-50 évvel ezelőtt írott jegyzeteit elégette, amikor rendezgette kéz- és gépirattárát, könyveit. Felszisszenésemre annyit mondott: nem volt értük kár, mert csak maga igazodott volna el azokon, és különben is: az elmúlt évtizedek tovább érlelték gondolatait. S hogy mit remél az újévtől?
– E tekintetben egy kicsit optimista vagyok – feleli, mosollyal az ajkán, ugyanis tőle ritkán hallottam ilyent az elmúlt negyedszázadban.
– Annyira lezüllött Európa és a világ, hogy innen már csak felfelé lehet haladni. Igaza lesz a miniszterelnökünknek, aki a Várkert Bazárban tartott beszédében a változások évének tekintette 2020-at. Abban bízom, hogy állam és egyház akkor magasodik fel, ha Isten nevében nem történik semmiféle csalás, hiszen a Történelem Urát nem lehet félrevezetni. A felhígított, „közéleti kereszténység” nem vezet sehova, legfeljebb önbecsapáshoz. Azért is imádkozom, hogy hazánk kormánya az üldözött keresztények megsegítése mellett el ne felejtse a hitet, s ha az Európai Uniót akarja megmenteni a széteséstől, úgy sem csaphatja be Istent.
Imádkozik Somogyért is, amelyről állítja: missziós terület volt és marad. – Most is vallom: kubikusok kellenek ide, nem asztronauták. Földrajzilag és pszichológiailag is arra törekedtem, hogy vidéki látogatásaim során eljussak a perifériára. Most is eleven bennem a somogyvámosi vagy a csökölyi fogadtatás képe, amikor 4-5 cigány fiatalt bérmáltam. Laci atya, a kaposvári Szent Imre-templom plébánosa pedig csaknem 25 éves városi előnyét fekteti most be a minőségi szakpasztorációba. Én azzal teszem a legjobbat, ha imádkozom papokért, vezetőkért, és az újságírókért is. Imádkozni sokféle módon lehet. Csenddel és tettekkel is. Én a csendet választottam, s mivel élvezem is, 15 perc alatt képes vagyok álomba merülni esténként; Taszáron aktív püspökként másfél-két óra is kevés volt erre. Persze, ez csak egy olyan napra igaz, amikor nem ver fel például egy régi, újságíró-barát, és nem késztet arra, hogy beszéljek, összegezzek, vissza- és előretekintsek. Ekkor nem elég elalváshoz a negyedórás készülődés…
Kiheveri a püspökség évtizedeit
Negyedszázadnyi püspökséget kell „kihevernem” – jegyezte meg Beton atya –, de úgy tűnik, ez most már elég jól megy. Rendre akadnak látogatóim is; legutóbb Moizs Mariann kórházigazgató és Repa Imre professzor kopogtatott be hozzám, de jóbarátom, Tarjányi Béla professzor is kíváncsi volt rám. Jólesik, hogy nem felejtettek még el.
Könyvei negyedét magával hozta, ám még nem jutott idő tematizálásukra. Csak a hozzá közel álló szerzők köteteit tartotta meg, valamint a verseskönyveket. Pilinszkyt, József Attilát, Reményiket, Weöres Sándort akarja újraolvasni. De néhány regényről sem tett le, és hozzáfog régi nyelvkönyvei bogarászásához.
Mélyülést vár
Az egyházmegye papságától mélyülést vár. – Varga püspök irányítása alatt mi mást várhatnék? Laci atya már a kezdetekkor nullából négyes fokozatra kapcsolt csapatával. Aki annyit adorált életében, mint amennyit ő, az nem veszíthet. Jézus Krisztus sem magtárt akart a magoknak, hanem vetést…
Lőrincz Sándor
Megjelent a sonline.hu internetes portálon 2019. 12. 29-én.