Isten áldását kérve gyújtották meg a negyedik adventi gyertyát

Kaposvár város kórusainak közös műsorával vette kezdetét az ünnepség, amelyen meggyújtották a negyedik adventi gyertyát a város adventi koszorúján.

– Az otthon ott van, ahol a szeretet fénye ragyogja be és erősíti meg az ottélőket, s ahol tapintható a lélek – hangsúlyozta Szita Károly polgármester, akinek szavai után a történelmi egyházak képviselői kérték Isten áldását a városra.

20191222 IMG 1033

– Éljük meg az ünnepben, hogy megérkezik hozzánk Jézus, s az érkezés nem ideig-óráig való, hanem örökké tartó. – fogalmazott Pongrácz Máté evangélikus lelkész, majd Petró László református lelkész hangsúlyozta: – A Szentírásból tudjuk, hogy mikor a napkeleti bölcsek megajándékozták a megszületett Királyt, akkor ők nem a feleslegükből adtak, hanem a számukra legértékesebb, legfontosabb ajándékokat vitték Jézusnak. Karácsony estéjén ajándékozzuk mi is azt, ami számunkra a legértékesebb. Lehet, hogy nem ebből van nekünk a legtöbb, hiszen kevés van az időnkből, figyelmünkből, erőnkből. De hiszem, hogy akkor lesz igazi a karácsony, ha oda tudjuk adni mindazt, ami számunkra a legértékesebb. Az időnket, a jelenlétünket, a szeretetünket.

20191222 IMG 1041

A lelkész szavai után Varga László katolikus megyéspüspök kérte Isten áldását a városra, s minden lakójára: – Kérem a Te áldásodat azokra, akik tudnak ünnepelni, s azokra, akik nem tudnak ünnepelni ezen a karácsonyon. Külön áldd meg az időseket, az özvegyeket, az egyedül maradtakat, a magányos testvéreinket, s azokat, akik szolgálatban lesznek az ünnepek alatt! Kérlek, áldd meg a családokat, gyermeket váró kismamákat, a fedél nélküli testvéreinket, s azokat is, akik börtönben vannak!

Áldd meg a gyermekeket, áldd meg a szüleiket, s dicsőítsd meg nevedet azzal, hogy betöltöd a szívünket örömmel! Dicsőség a magasságban Istennek, s békesség a jóakarat embereinek! – hangzottak az áldás szavai.

 

 
Read 923 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés