Püspöki áldás a megújult Csiky Gergely színházra

November 11-én, hétfőn este ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit a felújított Csiky Gergely színház.

„Ma este ünnepel a hazai előadóművészet színe-java, ünnepel Kaposvár, a színház városa, s ünnepel a város színháza – fogalmazott Fülöp Péter igazgató. – Megnyitotta kapuit mintegy hároméves átépítés után a Csiky Gergely színház. Mikor egy beruházást átadunk, hajlamosak vagyunk a téglára és a malterre, a ledolgozott munkaórákra, s a megmozgatott anyagokra koncentrálni. Kissé megfeledkezünk arról, hogy egy épület nem csak építőanyagokból áll. Ez a ház több, mint tégla, s malter. Jelen van benne a lélek, a szenvedély, a hagyomány, a fikció, a valóság, a művészet. Jelen van benne, él és pulzál a társulat, ma estétől pedig újra, s napról-napra élményekkel gazdagodhat a néző.

20191111 IMG 9881

A szecessziós színházépület 1911-ben, eredetileg nyári színházként épült. Az 1955-ik évi átépítés óta rendelkezik önálló társulattal. 1988-ban, az akkori kor igényei szerint bővítették és átépítették az épületet. A színház jelenleg hazánk legkorszerűbb színpadtechnikával felszerelt vidéki színháza, melynek épülete három játszóhellyel várja a látogatókat.

„A színháznak olyan kell lennie, mint a templom! – idézte Schwajda György író, dramaturg, volt színházigazgató szavait Szita Károly polgármester. – Igen, templom a színház, a kimondott szó, a magyar szó temploma. Ezért is figyelünk rá oly féltőn, ezért újítjuk meg időről-időre, ezért vagyunk képesek rajongani érte." – fogalmazott a polgármester, majd ezüst emlékérmet adott át L. Balogh Krisztina, a város volt főépítésze és Szalai József, a színház műszaki vezetője részére, áldozatos munkájuk elismeréseként.

20191111 IMG 9890

A polgármester beszéde után Varga László megyéspüspök ezekkel a szavakkal áldotta meg a teátrumot: „Mindenható Istenünk, hálát adunk neked a felújított Csiky Gergely színházért. Kérünk, áldd meg a tervezőket, a kivitelezőket és a munkásokat, akik felépítették. Hallgasd meg kérésünket, s add, hogy az itt bemutatott darabok csillapítsák a színészek és a nézők igazság utáni szomjúságát, szépség utáni vágyát, s a jóságban való gazdagodását. Add, hogy mindazok, akik a kultúrát és a művészetet szolgálják, a világ szebbé tételén munkálkodjanak. Kérjük áldásodat erre az épületre, igazgatójára, a rendezőkre, a színészekre, a táncosokra, a zenészekre, minden itt dolgozóra, s az itt kikapcsolódást kereső nézőkre. Távoztass innen minden viszálykodást, durva beszédet, erőszakot és megosztottságot. Oltalmazzák e helyet az egység és a békesség angyalai. Áldd meg, amit teszünk, s hallgasd meg amit kérünk, Krisztus, a mi Urunk által!" 20191111 IMG 9923

Az ünnepélyes átadón – melyen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó is – Csiky Gergely: Buborékok című darabját tekinthette meg a közönség.

Fotó: Kling Márk, Hegedüs Eszter

 

 
Read 1567 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés