„Valóban az Úr van ezen a helyen..." – megnyílt a Mélyben és Reményben Alapítvány fotókiállítása

  1. november 6-án a Mélyben és Reményben Alapítvány gondozottjainak életét bemutató fotókiállítás nyílt az Együd Árpád Kulturális Központban.

A tárlatot Varga László megyéspüspök nyitotta meg, aki a Teremtés könyvét idézte beszédében:

„Jákob menekül testvére, Izsák haragja elől. Teljesen ki van szolgáltatva, bizonytalan, s a menekülés közben elfárad. Lepihen, feje alá tesz egy követ, s elalszik. Álmában azt látja, hogy egy létra van a feje mellett, melynek alja a Földön van, a teteje pedig az égben.

Ezt olvassuk a Teremtés könyvében: »Az Úr a létrára támaszkodott, s azt mondta neki: 'Én vagyok az Úr, atyádnak, Ábrahámnak Istene és Izsáknak Istene! … Íme, én veled leszek, és őrződ leszek, bárhová mégy!' Amikor Jákob felébredt az álomból, így szólt: 'Valóban az Úr van ezen a helyen, és én nem is tudtam!'«

»Valóban az Úr van jelen ezen a helyen és én nem is tudtam« –  jutott eszembe az ige, mikor a képekre gondoltam. Helyek, otthonok, arcok, szemek és mosolyok. Ahogy nézem a képeket, mindegyik jelen van valamilyen formában. Jelen van az Isten ezekben az otthonokban nem csak azoknak a szívében, akik befogadták Őt, hanem az által is, hogy Jézus kijelenti a gyermekekről, hogy »aki ezek közül a legkisebbek közül egyet befogad, az engem fogad be.«

20191106 IMG 9922

Ezek az otthonok befogadták Jézust a gyermekeikben. Jelen van Isten az otthonokban azoknak az arcán, akik ott élnek. Minden ott élő ember Isten gyermeke, s Isten képmása. Jelen van a mosolyukban, mert Isten a szeretet, s a szeretetben nagyon sok derű, nagyon sok öröm van. Akkor is Isten jelenléte tükröződik az arcukon, ha ezt nem nyilvánítják ki, nem tesznek keresztény tanúságtételt, csupán a mosolyukkal üzenik, hogy Isten szeret bennünket!" – fogalmazott a főpásztor.

Mohayné Farkas Ibolya, a Mélyben és Reményben Alapítvány vezetője elmondta: Az idei kiállításon több képen is láthatóak a lakások, a körülmények. A tavalyi évben nagyon sok mosolygó gyermekarccal találkozhattak a tárlatlátogatók, de aki nem jár ezek közé a családok közé, az el sem tudja képzelni, hogy milyen körülmények között élnek, honnan jönnek ezek a mosolygó gyermekek.

20191106 IMG 9944

Azt a nehéz valóságot, melyet a szegénység jelent, az alapítvány egy-egy aprósággal próbálja elviselhetőbbé tenni, s a zuhanást megállítani.

A kiállításmegnyitó végén – melyen közreműködtek a Somogy Táncegyüttes tagjai, illetve a támogatott családok gyermekei  – az alapítvány vezetője tartott tárlatvezetést. Lelovics Béla alkotásai november 25-ig tekinthetők meg az Együd Árpád Kulturális Központ 2. emeleti kiállítótermében.

Fotó: Kling Márk 

 
Read 1571 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés