Három évvel ezelőtt álmodtunk egy nagyot – és ma már hagyománnyá vált, hogy minden évben színpadra áll egy olyan darab, melynek minden mozzanata a közösségünkből, a gyermekeinkből, a családjainkból táplálkozik.

Az első lépéseket Csorba Piroska: A Kesztyű – stílusgyakorlatok és a Rátóti csikótojás és más mesék jelentették. Idén pedig különleges mérföldkőhöz érkeztünk: társulatunk vezetője saját tollából született meg az az előadás, melynek címe az „Iskolabál”.

Az ötlet és törekvés egyszerű, jóllehet a szürkébb hétköznapokból táplálkozhatna, ám mégis szívet melengető és ünnepi: adjunk lehetőséget a ballagó nyolcadikosainknak, hogy életük első igazi táncát – a keringőt – méltó módon eltáncolhassák. De ahogy az már nálunk lenni szokott, a darab ennél jóval több lett: közös álom, melyben kicsik és nagyok, gyerekek és felnőttek, tanítványok és tanítók együtt építettek világot.

A történet mesemotívumokkal átszőve, családrajzokon keresztül vezet bennünket az álmok és a valóság határán. A Szent Gellért Énekkar gyönyörű dallamai adták a hátteret ahhoz a varázslathoz, amely két felvonásban bontakozik ki a színpadon.

Külön öröm számomra, hogy ezúttal maga a rendező és a kollégák nagyrésze is színpadra állt. Együtt játszott diák és tanár, ezzel is példát mutatva: hogy a bátor kiállás, a hit önmagunkban, a képzelet ereje olyan kincsek, melyek ott szunnyadnak mindannyiunkban. Megmutatták, hogy a legszokatlanabb, tőlünk egészen távol álló karakterek is életre kelthetők, ha hiszünk magunkban – és ha van valaki, aki ezt a hitet táplálja bennünk. A gyerekek olyan rutint szereztek az évek alatt, hogy a lámpaláznak nyoma sem volt, önfeledten „játszottak” a színpadon. Mert a színház – különösen egy ilyen közösségi színház – nemcsak a szerepekről szól, hanem az önmagunk megtalálásáról is. Az önbizalomról, az önkifejezésről, a közös munkáról és arról az örömről, amit csak együtt lehet megélni. És ezek az értékek egész életünkön át elkísérnek bennünket.

Büszkeséggel tölt el, az az összefogás, ami jellemezte ezt a jó néhány hetet. A megtelt teremben az előadásnak óriási sikere volt, a szülők, – mint egy hullámvasúton – hol sírtak, hol nevettek örömükben és a büszkeségtől. Csodálatos és tehetséges diákjaink vannak, akik évről évre sokat fejlődnek. A lécet Kovács Gabriella tanárnő magasra tette, de megpróbáljuk a jövő évben egy újabb darabbal megugrani! Várjuk Önöket oda is nagy szeretettel.