Az idők során a napóra tudománya összefonódott a csillagászattal és a matematikával. A napórák elterjedtek a római városok közterein. A modern korban a mechanikus órák megjelenésével háttérbe szorult a használatuk, sok helyen azonban díszítőelemként, tanulmányozási céllal, vagy művészi alkotásként még ma is helyeznek el napórákat – hangzott el az alkalmon.
Varga László megyéspüspök a napórán található jelmondat – khronosz és kairosz – kapcsán osztotta meg gondolatait.
– Többféle időfogalom létezik, beszélhetünk kozmikus időről, khronoszról, a történelmi időről és a kairoszról, az üdvösség idejéről. A kozmikus idő ciklikus, ismétlődik, ezt méri a napóra is. A khronosz, a történelmi idő események egymásutániságát jelenti, ennek vagyunk részesei történelmünk során saját élettörténetünkkel, országunk, Egyházunk történetével, emly dokumentálható, de nem ismétlődő.
A kairosz az üdvösség ideje. Azzal, hogy Jézus Krisztus belépett a történelembe, megtestesült, s részese lett ennek a történelmi időnek, az idők teljességéről beszélünk, mert Istenben teljesedik be az idő a kezdettől a végéig, az alfától az ómegáig. A kérdés, hogy múlik, vagy telik-e az idő. Múlatjuk-e azt, akár lustálkodva, esetleg folyamatosan tevékenykedve, vagy tudatosan töltjük-e be az időt? Hiszen azért kaptuk ajándékba, hogy szeretettel töltsük be, s az a perc, másodperc, vagy óra, melyet szeretettel töltünk be és élünk meg, az üdvösség ideje – fogalmazott a megyéspüspök.
– A katolikus oktatás már 1873-tól jelen volt Kaposváron, s a szocializmus időszakát követően 1991-ben indult újra, amikor Kaposvár város felkérte a Veszprémi Egyházmegyét, hogy létesítsenek egy katolikus gimnáziumot a városban – emelte ki Szita Károly, Kaposvár Megyei Jogú Város polgármestere, majd hozzátette: a kaposváriaknak és a Kaposvárra érkezőknek is ajánlja, hogy tekintsék meg ezt a városban egyedülálló napórát.
– A napóra elhelyezésével három célt fogalmaztunk meg – kezdte beszédét Varga Bálint igazgató. – Elsőként, a jelmondattal egy spirituális üzenetet szerettünk volna közvetíteni, melyről Püspök atya az imént beszélt.
Továbbá, a városban járva láthatjuk, hogy annak számos pontja megújult, az épületek falán új mozaikok, szobrok jelentek meg, s a napórával mi is szerettünk volna hozzájárulni a városképhez, mind a városi lakosok, mind az idelátogatók örömére. Az óra a napidőt mutatja, a XXI. század végéig a napóra idejét használták a világ minden táján. A Nap szerint éltek, melyet később a zónaidő váltott fel, melyet ma is használunk.
A kivitelezésének célja volt továbbá, hogy tanórán kívüli kiegészítő anyagokat adunk vele kapcsolatban a diákoknak, foglalkozásterveket dolgoztunk ki a napóra tanításával kapcsolatban, mely a tudásbővítésen túl a tanulók kompetenciafejlesztéséhez is hozzájárul – fogalmazott az igazgató, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik segítették a napóra kivitelezését.
Fotó: Kling Márk