Róma kapuihoz vitték a magyar családokat

Az idei szentév alkalmából május 30. és június 1. között rendezték meg a családok, gyermekek, nagyszülők és idősek jubileumi találkozóját Rómában. A különleges alkalmon a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családbizottságának szervezésében, Marton Zsolt váci megyéspüspök, az MKPK Családügyi Bizottságának elnöke vezetésével egyházmegyénkből Fűr Tamás és Anita családreferens házaspár is részt vett. Beszámolójukat alább közöljük.

img 010

Egyházmegyénk családjaiért, az ősszel induló új családakadémiai képzésért, gyermekre vágyó házaspárokért és nem utolsó sorban saját családunkért, gyermekeink növekvő hitéért ajánlottuk fel római zarándoklatunkat.

A lelkes, több mint 30 fős zarándokcsapat három napot töltött Rómában, melynek során számos jubileumi programba bekapcsolódhattunk. Elsőként az Angyalvár tövében található Piazza Piától indulva zarándokoltunk el a Szent Péter-bazilikához, ahol imádkozva, énekelve léphettük át a Szent Kaput. A zarándokkereszt felvétele előtt találkoztunk temesvári, svájci, lengyel, mexikói és nigériai csoportokkal, akik szebbnél szebb énekekkel segítették a lelki ráhangolódást. A nagy tömeg ellenére hatalmas élmény volt megtapasztalni, hogy a világ minden tájáról ugyanazzal a lelkülettel, Isten végtelen szeretetében eggyé válva lehetünk a remény zarándokai. A Via della Conciliazionén haladva imádságban magunkkal vittük a magyar keresztény családokat az egyház szívébe.

img 011

Ezután két magyar vonatkozású intézményt keresett fel a magyar küldöttség. Elsőként a Német-Magyar Kollégiumot, ahol Farkas Ákos váci papnövendék kalauzolt bennünket. Az intézmény az egykori Osztrák-Magyar Monarchia és Németország területéről fogad papnövendékeket. Az épület az egykori hét domb egyikén áll, emiatt a tetőteraszról csodálatos kilátás nyílik a Vatikánra és Róma belvárosára. Ezután a Pápai Magyar Intézetet is felkerestük, ahol a sajátos jogállású intézmény történetéről és funkciójáról Törő András rektor úr mesélt. Az épület a Magyar Nagykövetségnek és a Római Magyar Akadémiának is helyet ad.

A Spanyol lépcső felé gyalogolva betértünk a Szent Ágoston-templomba, ahol édesanyja, Szent Mónika sírja található. A templomban lévő Mária-szobornál a gyermekáldás csodájáért szoktak imádkozni a házaspárok, így mi is imába foglaltuk gyermekre vágyó ismerőseinket.

A délután folyamán a Santa Trinità dei Monti-templomban Lisieux-i Szent Teréz szüleinek, a Martin házaspárnak az ereklyéi jelenlétében lehetett imádkozni, alkonyatkor pedig a hangulatosan kivilágított, hársfavirágillattal betöltött templomkertben, imavirrasztáson vehettünk részt.

img 009

Szombaton a szállásunkként is szolgáló Szent István Ház kápolnájában bemutatott kora reggeli szentmisét követően több részre oszlott a csoport. A Santa Maria in Trastevere-templom meglátogatása után az egyik kedves zarándokházaspárral közösen lehetőségünk nyílt a belvároshoz közeli római Schönstatt-kápolna felkeresésére. A Magyar Schönstatti Családmozgalom tagjaként ez nagyon különleges lelki élmény volt számunkra. A kápolna egyedi neve: Cor Ecclesiae, azaz az Egyház szíve. Ezt Josef Kentenich atya, a mozgalom alapítója mondta Máriáról. A szentélyhez érkezve éppen egy spanyol nyelvű szentmisébe kapcsolódhattunk be, melyen szintén megélhettük a kereszténység egységét a nicaraguai, Puerto Ricó-i és spanyol testvérekkel. Külön felemelő élmény volt, hogy milyen szívélyes közvetlenséggel és örömmel fogadtak bennünket is.

img 004

A rövid délutáni szabadidőben felkerestük az ókori Róma leghíresebb nevezetességeit is: a Forum Romanumot és a Colosseumot. Utána zarándokcsoportunkkal együtt a Santa Maria Maggiore-bazilikához látogatottunk el, ahol a Szent Kapu átlépése után, meglátogattuk Ferenc pápa sírját, majd közösen elmondtunk egy rózsafüzért is. Ezt követően a közeli lateráni bazilikát kerestük fel, ahol szintén áthaladtunk a Szent Kapun. A hivatalos központi program a templom előtti téren folytatódott: tanúságtételek és keresztény zenei együttesek előadásai váltották egymást. Jó volt látni, ahogy rengeteg kisgyermekes család és fiatal éli meg az örömzenében a kereszténység örömhírét.

A családok jubileumi programjainak zárásaként június 1-jén a Szent Péter téren vehettünk részt ünnepélyes szentmisén, melyet XIV. Leó pápa mutatott be. A szertartásra 131 országból mintegy hetvenezer hívő: gyermekes családok és idősek érkeztek. A Szentatya hangsúlyozta, hogy a családokból születik a népek jövője, ők legyenek a béke jelei a társadalom és a világ számára. Krisztus ugyanis azt kéri, hogy legyünk mindnyájan „egyek”. Ez a legnagyobb jó, amit csak kívánni lehet, mert ez az egyetemes egység megvalósítja a teremtmények között a szeretet örök közösségét, amely maga az Isten, mint Atya, aki az életet adja, a Fiú, aki az életet befogadja, és a Lélek, aki osztozik benne. A családban a hit az élettel együtt, nemzedékről nemzedékre öröklődik át: megosztjuk egymással, mint az asztalon lévő ételt és a szívünkben lévő szeretetet. Ez teszi a családot kiváltságos hellyé a Jézussal való találkozásra, aki szeret minket és mindig a javunkat akarja – tanította XIV. Leó pápa, majd a következő szavakkal zárta a Családok, gyermekek, szülők, nagyszülők, idősek jubileumi szentmiséjén mondott homíliáját: „És még egy utolsó dolgot szeretnék hozzátenni. Isten Fiának imája, amely reménnyel áraszt el bennünket az úton, arra is emlékeztet, hogy egy napon mindannyian egyek leszünk, egyek az egyetlen Üdvözítőben, akiket Isten örök szeretete ölel át.”

img 006

A szentmisét követően még volt egy kis időnk, hogy felkeressük a negyedik pápai bazilikát, a falakon kívüli Szent Pál-bazilikát, ahol a Szent Kapu átlépése után megcsodálhattuk Róma második legnagyobb templomának lenyűgöző szépségét. A bazilika különlegessége, hogy az eredeti, 324-ben felszentelt templomot Szent Pál sírja fölé emelték, és itt őrzik a fogságban lévő Pál apostol rabláncának egy darabját is. A templomot az összes eddigi pápa mozaikképe is díszíti Péter apostoltól Ferenc pápáig. A délelőtti Szent Péter téri sokszínűség és zsúfoltság után jóleső érzés volt a monumentális templom csendjében elidőzni.

A zarándoklatról hazatérve hálatelt szívvel emlékezünk a szép élményekre, találkozásokra, új barátságokra, és a remény zarándokaiként visszük magunkkal Leó pápa üzenetét: Váljunk „családhalászokká”, segítsük őket találkozni Krisztussal!

Fűr Tamás és Anita családreferens házaspár

 
Read 242 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés