Az ünnep Varga László megyéspüspök „A remény zarándokai” című előadásával vette kezdetét. A főpásztor elmélkedése elején a Taizé-i közösség szentévre íródott levele kapcsán, a reményen túli reményről, majd Ferenc pápáról, mint a remény egyik nagy zarándokáról és a fogyatékkal élő testvéreinkről elmélkedett, akikkel együtt szeretné járni a remény zarándokútját.

„A reményen túli remény a feltámadásba vetett hit” – írják a levélben a Taizé-i testvérek. Nekünk is szükségünk van olyan tapasztalatokra, ahol az emberi mindenhatóságba vetett hit véget ér, s hiányoznak a távlatok. Ahol azt éljük meg, mintha éjszaka volna fényes nappal. Mindannyiunk életében vannak krízishelyzetek, amikor összeomlani látszik mindaz, amire építettünk, ami fontos volt számunkra. Amikor Isten némának tűnik. De tudnunk kell, hogy Isten akkor is szeret, amikor némának tűnik, s nem szól hozzánk – hangsúlyozta a megyéspüspök.

– Isten szeretete sokszor meg nem értett szeretet. Sok esetben nem értjük, hogy ha szeret, akkor miért enged meg olyan dolgokat, melyeket nem szeretnénk, hogy megtörténjenek. Isten azonban nem azt kéri tőlünk, hogy értsük meg, hanem azt, hogy higgyünk benne és szeressük őt. A kettő nem ugyanaz. Ha hiszünk benne és szeretjük, akkor egy újfajta megértésre jutunk, egy másik síkon válik láthatóvá és érthetővé, hogy miért is történt egy adott dolog velünk, vagy a szeretteinkkel. De az első nem a megértés, hanem a hit, a hitből fakadó bizalom és a szeretet.

A hit egyszerre emlékezés és vízre lépés, teljes bizalommal való ráhagyatkozás Isten szeretetére és jelenlétére – fogalmazott a főpásztor, majd Ábrahám és Sára bibliai példáját hozta, melyet követően Ferenc pápáról, mint a húsvéti remény zarándokáról beszélt.

– A mi életünk le van horgonyozva a mennyben, biztos a jövőnk. Merünk-e hinni ebben? Mi a feltámadt Krisztus győzelméről teszünk tanúságot, s ezzel a reménnyel hív minket Ferenc pápa arra, hogy merjünk álmodni egy jobb világot, valamint egy jobb Egyházat.

Mivel nemcsak isteni, hanem emberi mű is, az Egyház mindig reformra szorul. Álmodjunk egy olyan Egyházat, ahol a peremre jutott, periférián, fogyatékkal élő testvéreinkkel is találkozhatunk. Egy olyan Egyházat, amelyik nem fél találkozni a különféle fogyatékkal élő testvéreinkkel és nemcsak találkozik velük, hanem kész meghallgatni őket. S nemcsak meghallgatja őket, hanem közösen, együtt keresi velük, hogy miként lehetne másképp jelen lenni az Egyházban.

Mivel sok évig megosztottam az életemet fogyatékkal élőkkel, tudom, hogy valójában ők azok, akik evangelizálnak bennünket. Mi azt gondoljuk, hogy mi segítünk nekik. Ők többet adtak ajándékba nekem az évek alatt, s engem evangelizáltak, mert segítettek, hogy az örömhírhez alakítsam az életemet. Ez az ő ajándékuk számomra. Álmodjunk egy olyan Egyházat, ahol ez sokakkal megtörténhet – fogalmazott a főpásztor, majd elmondta, hogy október 25-én szinódust szervez Kaposváron, az Egyház perifériáján, fogyatékkal élő testvéreinknek „Határtalan öröm” címmel.

A teljes előadás meghallgatható:

Az előadás után Koncsik-Faragó Döniz és Koncsik Mátyás tett tanúságot „Gyermekáldás” címmel, majd a csákányi Keresztelő Szent János Fazenda egyik gyógyulója beszélt arról, hogy miként talált rá Istenre a gyógyulási folyamata során.

A tanúságtételeket követően kiscsoportos, Lélekben való beszélgetés következett, melyben a délelőtti elmélkedéssel kapcsolatos gondolatok megosztására nyílt lehetőség. Azok, akik elcsendesedésre vágytak, a Székesegyház melletti Körkápolnába térhettek be, ahol csendes szentségimádáson vehettek részt.

A délutánt a Katolikus Zeneiskola Fúvószenekarának térzenéje nyitotta, majd a Székesegyházban gyűltek össze a családok, ahol a „Reményben élő szentjeink” című rajzpályázat díjkiosztóját tartották. Immáron negyedik éve rendeznek alkotói pályázatot az egyházmegye hittanosai számára, akik idén is több száz pályaművet készítettek az alkalomra, melyből a zsűri 57 alkotást díjazott.

A díjátadót követően a Nagyboldogasszony Iskolaközpont tanulóinak alkotásaiból készített, a teremtett világ szépségeit bemutató vetítést tekinthették meg a jelenlévők, majd a nap csúcspontjaként a szentmise következett, melyet a főpásztor az egyházmegye papsága és mintegy hatvan ministráns jelenlétében mutatott be. A szentmisében a megyéspüspök átadta az általa alapított „Tanúságtevő életért”-díjakat. Elismerést vehetett át Arany Jánosné, a nagykanizsai Jézus Szíve templom korábbi sekrestyése; Dr. Kerényi Lajos Sch. P piarista szerzetes; Sárközi Béla állandó diakónus, Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató; valamint posztumusz díjban részesült Simon András grafikusművész.

– Ma beteljesedett az írás, amit az imént hallottatok – idézte az evangélium szavait a megyéspüspök prédikációja elején, majd azt a kérdést tette fel, hogy van-e olyan ige a Szentírásban, melyre azt mondhatjuk, hogy beteljesedett személyes életünkben?

– Van-e Jézusnak olyan kijelentése, mely a te életed vezérigéjévé vált, ami meghatároz a gondolataidban, cselekedeteidben és hivatásodban? Ha van, adj érte hálát, ha nincs, akkor olvasd így az evangéliumokat, a leveleket, s keresd, hogy melyik az az ige, amelynek be kell teljesednie az életedben és hivatásodban.

„Az Úr Lelke van rajtam, ő kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, szabadulást a foglyoknak és vigasztalást a szomorkodóknak.” Mi az az örömhír, melyet Jézus hozott nemcsak a szegényeknek, hanem mindannyiunknak? Amikor elküldi tanítványait, azzal indítja el őket, hogy „menjetek, gyógyítsátok meg a betegeket, támasszátok fel a halottakat, űzzétek ki az ördögöket és hirdessétek, hogy elérkezett Isten szeretet-uralma, Isten országa.

Mi lenne, ha úgy hirdetnénk Isten országát, hogy először megmutatnánk Isten szeretetét az embereknek, majd elmondanánk nekik, hogy mindez azért, mert az örömhír az, hogy a mennyei Atya gyermekei vagytok, aki nagyon szeret benneteket.

Hatékonyabb lenne a missziónk, az igehirdetésünk és a küldetésünk teljesítése. Ez nemcsak a papokra és a püspökre vonatkozik, hanem minden megkeresztelt emberre. „Mindannyian misszionárius tanítványok vagytok, mire vártok?” – kérdezte egyszer Ferenc pápa. Mindannyian felelősei vagyunk annak, hogy miként terjed az evangélium, növekszik az örömhír, s mennyi embert ér el. A keresztségünktől fogva küldetésünk van.

„Örömhír a szegényeknek.” Isten országa, az igazságosság, a béke és öröm a Szentlélekben csak akkor tud örömhír lenni, ha az örömhírré válik saját magunk számára. Mit jelent számunkra Isten országa? Elvont fogalom vagy tapasztalat? Éljük-e Isten országának igazságosságát, békéjét és örömét a Szentlélekben?

Senki és semmi nem akadályozhat meg bennünket abban, hogy ennek tanúi legyünk. Jézus elsődleges örömhíre ez volt. A szegények nagyon örültek neki, mert éhezték és szomjazták Isten szeretetét, az örömhírt. Az úr lelke van rajtam – mondja Jézus –, hogy szabadulást vigyek az elnyomottaknak, a foglyoknak. Jézus a halálával és feltámadásával legyőzte a legnagyobb ellenségünket, a bűnt és a halált.

Nemcsak azzal szabadítunk fel embereket, hogy feloldozzuk őket a bűneik alól. Mindenki felszabadíthatja az embertestvérét, amikor megbocsát neki, amikor kiengesztelődik vele, s amikor egységre akar lépni azzal, aki ellene fordult. Amikor békességteremtők akarunk lenni, szabadulást hirdetünk a foglyoknak a szavainkkal, megbocsátásunkkal és életünkkel, mert nem elég beszélni róla, kimondani, hogy megbocsátok. Közösséget is kell vállalnunk azzal, akinek ezt kimondtuk, mert Jézus is közösséget vállal a bűnösökkel.

„Vigasztalás a szomorkodóknak.” Jézus az Úr lelkének erejében teljesítette a küldetését. A vigasztalónk a Szentlélek. Ezért nem csalatkozunk a reményben, ahogyan hallottuk Szent Páltól, mert Isten a szívünkbe árasztotta a Szentlelket. Valóságos kapcsolatunk van-e a Lélekkel, vagy csak elméletben tudjuk, hogy létezik? Van-e tapasztalatunk a Szentlélek vezetéséről? Van-e emlékünk, tapasztalatunk arról, hogy miként működik a Szentlélek, hogyan van jelen az életünkben? Tudjuk, hogy van, hogy működik, de valóságos létező számunkra, vagy csak hit-tananyag? Átéltük-e már, hogy a Szentlélek újjáteremtő? Megengedtük-e neki, hogy újjáteremtse a szívünket, átformálja az életünket, megváltoztasson bennünket?

A Szentlélek mindig ebbe az irányba visz mindannyiunkat, hiszen egyikünk sem kész még a szeretetben, fel kell nőnünk ahhoz, hogy úgy szeressük egymást, ahogy Krisztus szeretett minket. Ebben a Szentlélek a legnagyobb segítőnk. Halljuk-e a hangját? Fogadjuk-e az indításait, rezdülünk-e a Szentlélekre, vagy inkább csak a saját erőnkből próbálkozunk?

„Örömhír a szegényeknek, szabadulás a foglyoknak, vigasztalás a szomorkodóknak.” Legyen ennek a szentévnek a folytatásában valóság számunkra mindaz, amire Jézus azt mondta, hogy ma beteljesedett, amit az imént hallottatok – zárta prédikációját a főpásztor, mely teljes egészében meghallgatható:

A szentmise végén a jubileumi szentévhez kapcsolódóan a megyéspüspök teljes búcsúval járó apostoli áldásban részesítette a híveket, majd az Egyházmegyei Nap hálaadó dicsőítő szentségimádással ért véget.

A nap folyamán a gyermekekről sem feledkeztek meg a szervezők, a legkisebbeket játszóházba várták, a nagyobbakkal pedig a „remény útját” járták végig, mely során a város különböző pontjain oldottak meg játékos feladatokat.

Fotó: Kling Márk

Videó: Bohár Dániel