– Az első, amit megköszönök a Jóistennek, hogy szeretek pap lenni, örömmel tölt el a szentmisék bemutatása és örömmel végzem püspöki szolgálatomat. Ennek a forrása nem a munka, hanem a csend. Ugyanazt csinálom püspökként, amit papként évtizedek óta végeztem, vagyis a hivatásom legfontosabb része a semmittevés, melyet mindennap végzek. Ekkor nem én ügyködök, dolgozom, hanem ott ülök az Úr előtt és csodálom, hogy mennyi mindent tett az Atya, aki szüntelenül munkálkodik, mennyi mindent elvégzett az Úr Jézus és a Szentlélek, s tele van a szívem hálával.

Azért is hálás vagyok, hogy Isten irgalmas hozzám. Csak az ő irgalma tartott és tart meg. Ha megvonná tőlem, már nem lennék. De mivel Isten irgalmas, ezért bűnös emberként is azt mondom, hogy szeretek élni. Istenben és Istennel papként és püspökként is jó élni. Ez ingyen van, ajándék, én csak hálát adok érte és elfogadom – fogalmazott a megyéspüspök, majd az irgalmaság műveiért adott hálát.

– A püspökszentelési szentmisén néhány mondatban megfogalmaztam, hogy mit szeretnék. Ebben szerepelt többek között, hogy szeretném elindítani az irgalmasság házait, mert a püspöki jelmondatom egyetlen szó: irgalom. Hálás szívvel ünneplem Isten irgalmát, s ha lehet, akkor megengedem, hogy megszülessenek az irgalom művei – fogalmazott a megyéspüspök, majd kiemelte: az országban egyedülálló az egyházmegyénkben működő Fazenda da Esperança közössége és a Szent Fausztina Irgalmasság Háza. A főpásztor ezt követően a paptestvéreiért adott hálát.

– Nélkülük nem tudnám végezni ezt a szolgálatot. Nagyon hálás vagyok minden paptestvéremért akkor is, ha néha küzdelmeket élünk meg, hiszen egy testhez tartozunk, s én még nem vagyok kész a szeretetben. Sokat kell még munkálkodnia rajtam a kegyelemnek, s ezt néha nemcsak rajtam keresztül, hanem a paptestvéreim által is végzi a Jóisten. Azonban, mivel ő formál bennünket, ezért van remény!

Nagyon hálás vagyok az ő hűségükért, életfelajánlásukért, szentmiséikért, a gyóntatásokért, a betegellátásokért, evangelizációért, a hivatásukért, s nagyon hálás vagyok a Jóistennek, hogy újabb és újabb hivatásokat küld.

2024 januárjában kezdtem el egy sorozatot. Minden hónap első vasárnapján, a Szűzanya andocsi kegyhelyén délután 3 órakor szentmisét végzek papi és szerzetesi hivatásokért. Nagyon örülök, hogy ezek a szentmisék gyümölcsöt teremnek. Az egyik gyümölcse, hogy vannak kispapjaink és nagyon remélem, hogy jövő hónapban, a konkurzuson újabb négy embert vehetünk fel, hiszen ennyien jelentkeztek eddig a papi szolgálatra egyházmegyénkben.

Hálát adok a Jóistennek a szerzetestestvérekért külön is. A homokkomáromi közösségért, a nővérekért, akik már jóval a püspökszentelésem előtt idekerültek. Akkor még somogysámsoni plébánosként jártam ide és tartottuk a kapcsolatot. A kegyelem áradása történik. Hálás vagyok a hivatásukért és mindazért, amit rajtuk keresztül a Jóisten végez. S ugyanígy az Emmanuel közösségért, akik az andocsi kegyhelyen kezdenek gyökeret verni és növekedni.

Hálát adok a Jóistennek a médiáért. Az evangelizáció különleges eszközeiért és a munkatársaimért, akik lehetővé teszik, hogy az örömhír a legkülönfélébb formákban jusson el sok-sok emberhez, legyen szó akár naponta egy egyszerű üzenetről a közösségi médiában, melyet több ezren olvasnak és jeleznek vissza, hogy köszönik. Mindaz, amit ebben a munkában a médián keresztül a munkatársaim csodálatosan és hatékonyan végeznek, sok áldozattal jár különösen a házastársaknak, akik otthon vannak, míg ők dolgoznak.

Hálát adok a Jóistennek azért, hogy fel tudtuk újítani a Székesegyházat és megszületett a Porta Pacis Lelkigyakorlatos Központ, mert a legfontosabbnak a spiritualitást, a lelkiséget tartom. Ezért azon fáradoztunk, hogy legyen olyan központ, ahol folyamatosan lehetnek képzések és lelkigyakorlatok szép környezetben, megfelelő komfortfokozattal. Rengetegen élnek ezzel a lehetőséggel az ország különböző pontjairól.

Megvalósult a Kaposvári Egyházmegyei Zsinat is, mely egybeesett azzal, amit Ferenc pápa az egyetemes Egyházban szinódusként hirdetett meg. A kettő egymásba ért, s azon fáradozunk, hogy a dokumentumokban megfogalmazottak megvalósulhassanak.

Külön hálát adok Ferenc pápáért, az ő tanításaiért, hitéért, példájáért, mely megerősítő volt a püspöki szolgálatomban. S hálát adok Leó pápáért is. Nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy őt választották a bíborosok. Az első kiállása, mondatai nagy örömet adtak, mert a lényegről beszélt és megrendülten derűs volt, határozott, egyértelmű, Krisztus- és evangéliumközpontú. Folytatni akarja mindazt, amit Ferenc pápa elkezdett az Egyházban a szinódussal, melynek lényege a misszió, a küldetés és annak a felismerése, hogy mindenki, aki itt van nemcsak a szentélyben, hanem a padokban, vagy a kórusban felelős azért, hogy hány emberhez jut el az örömhír. Társfelelősségünk van, nemcsak a papok, szerzetesek és hitoktatók dolga, hanem mindannyiunk felelsősége, hogy az Egyház a világ világossága lesz-e Somogyban, Zalában és a környéken. Ezt a felelősséget szeretné a szinódus felébreszteni bennünk.

Ehhez befogadó közösségekre van szükség, olyan szeretetközösségekre, ahová meg lehet hívni az embereket, ahol meg lehet mutatni nekik az evangélium örömét, ki lehet mondani az igazságot és segíteni lehet megerősíteni mindenkit abban a jóban, ami bennünk van. Hiszen mindenkiben ott az eredendő jóság, mely soha nem szűnik meg. Nagyon boldog vagyok, hogy folytatódik a szinodalitás, melynek lényege találkozni az emberekkel, meghallgatni őket megkülönböztetni, hogy miben segíthetünk, és cselekedni – fogalmazott a főpásztor, majd kiemelte: fogyatékkal élők számára szervez szinódusi napot Kaposváron.

– Szeretnénk Kaposváron egy szinódusi napot az Egyház peremén élőkkel. Azokkal a fogyatékkal élő testvéreinkkel, akik értelmileg, látásukban, hallásukban vagy mozgásukban korlátozva élnek. Ők is az Egyházhoz tartoznak, sőt, ők az Egyház szíve. Most a periférián vannak, s nagyon szeretném, ha meghallgathatnánk az ő hangjukat. Ezért szinódust szervezünk nekik, hogy velük együtt ismerjük fel, hogy mit szeretne a Lélek. A papságom egy részében hét éven át befogadtam sérült, fogyatékkal élő testvéreket. Együtt éltem velük a plébánián, gondoztam őket és meg kellett tanulnom elfogadni az ő ajándékukat, hiszen ők is tudnak ajándékozni nemcsak szeretetet és imát, hanem mást is. Nagyon szeretném segíteni a keresztény testvéreimet a feléjük való elindulásban – hangsúlyozta a főpásztor, majd elmondta: „Határtalan öröm” jelmondattal kerül megrendezésre október 25-én az alkalom, melynek mottója a római szinódus egyik, fogyatékkal élő testvéreinkkel kapcsolatos dokumentumának címe is volt.

– Meg kell tanulnunk találkozni velük, megszólítani és meghallgatni őket, valamint meghallani, hogy mit mond a Szentlélek rajtuk keresztül. Mindent velük és semmit nélkülük, hogy bekerülhessenek az Egyház szívébe, s hogy felismerjük Krisztust bennük. Mert Jézus az utolsó ítéleten ezt fogja kérdezni: mit tettél velem az éhezőkben, a szomjazókban, az idegenekben, a betegekben és a börtönben lévőkben? Ez lesz a nagy kérdés. Ők az Egyház szíve-közepe még akkor is, ha most nincsenek ott. Szeretném, ha felfedeznénk, hogy mekkora kincsek, ajándékok ők. Kérem az imáitokat, hogy megvalósulhasson ez a szinódusi nap, mely csak egy nyitány. Szeretném, ha elkezdődne egy hosszútávú folyamat, melyben megtanulnánk velük együtt mozdulni, s felismerni azt, hogy ők miként tudják megélni és továbbadni az evangéliumot – hangsúlyozta, majd egy, a Bárka közösségben megélt tapasztalatát mesélte el.

– Amikor megérkeztünk a közösségbe, rohant felém Vili, aki egy akkor tizennyolc éves református fiatalember volt. Csillogó, könnyes szemekkel a nyakamba ugrott, s a következőt mondta:

– Varga Laci, Varga Laci, tudod-e, melyik a legszebb ige a Szentírásban?

– Annyi szép ige van, nem tudom.

– Az én konfirmandus igém. Tudod? Tudod? Úgy szeret engem az Isten, hogy az egyszülött Fiát, Jézust adta oda értem, aki azért jött, hogy én üdvözüljek. Tudod? – mondta túláradó örömmel az értelmileg sérült fiatalember.

– Egyszer Lisieux-ben voltam bérmáláson, ahol a püspök közel száz fiatalt bérmált. Ebből húsz fogyatékkal élő volt. A fiatalok vették a Szentlélek ajándékainak jelét, kezet fogtak a püspökkel, azonban nagyon fegyelmezettek voltak. Amikor a püspök a sérültekhez ért, akkor ők a nyakába ugrottak. Vették a Szentlélek ajándékainak jelét, örültek a püspöknek és a Szentléleknek, melyet nem lepleztek. Számomra ezt jelenti a határtalan öröm. Ők valóban tudnak határtalanul örülni és szeretni, csak mi nem merjük elfogadni tőlük ezt az örömöt és szeretetet – fogalmazott a megyéspüspök, majd kérte a híveket, hogy imádkozzanak érte azért, hogy határtalan örömmel tudja folytatni püspöki szolgálatát, valamint, hogy meg tudja valósítani a szinódust a periférián élő testvéreinkkel.

A teljes prédikáció meghallgatható:

A szentmise végén Nikli Zsolt plébános köszöntötte az ország számos pontjáról érkezett zarándokokat, majd eucharisztikus körmenettel és a kegytárgyak megáldásával zárult az engesztelő nap.

Fotó: Kling Márk

Videó: Bohár Dániel