– A Szűzanya közbenjárónk és példaképünk. Szemléljük és kövessük az ő példáját! – kezdte szentbeszédét a főpásztor, majd Mária krisztusközpontúságát hangsúlyozta. – Jézus életének megfoganásától kezdve a Szűzanya nem tudott nem krisztusközpontú lenni. Attól a pillanattól kezdve Mária számára ő lett a minden. A keresztény ember élete krisztusközpontú életté kell, hogy formálódjon. Ha nem ő van életünk középpontjában, akkor kénytelenek vagyunk magunkat, az egonkat középponttá tenni, s ez mindig karikatúrája az evangéliumnak és a kereszténységnek is. Ha a Szűzanya példáját akarjuk követni, akkor törekednünk kell arra, hogy az életünk minden vonatkozásában krisztusközpontú legyen.

A másik, amit kiemelnék az életéből, az a hitből fakadó engedelmesség. „Boldog vagy Mária – mondja neki Erzsébet a találkozásukkor –, mert hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked”. Mária hitt Isten szavában. Ez nem csupán azt jelenti, hogy az értelmével elhitte, hanem azt is, hogy az egész életét rátette Isten szavára, annak minden következményével együtt. S nemcsak, hogy beleegyezett abba, amit az angyal mondott, hanem vágyakozott is arra, hogy az megtörténjen.

A legfénylőbb keresztény életek azok, akik hasonlóképp, Isten szavának hittel engedelmeskedve élik az életüket. A köznyelv szenteknek hívja őket. Kortárs szenteknek, akik nemcsak ismerik Isten szavát, hanem készek engedelmeskedni is neki. Mária engedelmessége nem olyan volt, mint a katonák engedelmessége a parancsnokuk felé. Nem arról szólt a történet, hogy a mennyei Atya parancsol, Mária pedig közli, hogy „parancs értettem, megcsinálom.”

Mária engedelmessége önként, szabadon, Isten iránti szeretetből történt. A szabadságát használva önként, szabadon, szeretetből függővé tette magát Isten akaratától, szavától. Milyen gyönyörű, ragyogó példa annak a kereszténynek az élete, aki hasonlóképp cselekszik! Önként, szabadon, szeretetből életének minden helyzetében Isten akaratát keresi, s azt akarja megvalósítani nem kényszerből, számításból, hanem szeretetből, ahogyan a Szűzanya tette!

Szemléljük Mária alázatát! Az Úr alázatos szolgálóleányának hívja őt a Szentírás. Mit jelent az alázat? Azt, hogy nem gondolunk többet magunkról, mint akik vagyunk, s nem gondolunk kevesebbet sem magunkról annál, mint akik vagyunk. Annak és olyannak fogadjuk el magunkat, amilyennek Isten teremtett bennünket. Nem képzelünk többet, vagy kevesebbet magunkról. Azonosak vagyunk azzal, akit Isten alkotott, ami azt jelenti, hogy mindig Isten szeretett fiai és leányai vagyunk, mindig az ő szeretett gyermekei maradunk, se többek, se kevesebbek. Örülünk annak, hogy Isten képmásai lehetünk, s annak, hogy bennünk él a Szentlélek. Ez a legnagyobb gazdagságunk! Nem kell többnek látszanunk és nem is kell leértékelnünk magunkat, mert mindkét esetben ugyanaz a csapda: mi leszünk a középpont és nem az, aki szeretetből ajándékozta az életünket. A Szűzanya tudta, hogy ő Isten szeretet-ajándéka, s e szerint viselkedett – fogalmazott a megyéspüspök prédikációjában, mely teljes egészében meghallgatható:

A szentmise végén a főpásztor külön áldásban részesítette az édesanyákat, majd az egyházközség tagjai agapéra, szeretetvendégségre hívták a zarándokokat.

Fotó: Kling Márk

Videó: Bohár Dániel