– A mi igazi reményünk az örök élet. Az, hogy halálunk után részesei leszünk Isten dicsőségének. Ez a keresztény ember igazi reménye – kezdte szentbeszédét a megyéspüspök. – Vannak kis reményeink, például ha beteg vagyok, akkor remélem, hogy meg fogok gyógyulni, ha úton vagyok, akkor remélem, hogy célba érek, stb., de az igazi remény az az örök, a feltámadott élet, az Isten dicsőségében való részesedés.

Ez vált biztossá számunkra akkor, amikor az Úr Jézus Krisztus feltámadt. Ha van reményünk, és igazi reményünk, ha a jövő létezik, akkor ez meghatározza a mai napunkat. Ha van mennyek országa, ha van folytatás, akkor ez hatással van a gondolkodásunkra, az életünkre, a viselkedésünkre, a kapcsolatainkra. Mindenre, egész létünkre. Mert ha van feltámadás, örök élet, akkor szeretném elnyerni, szeretnék a részese lenni. Ahhoz, hogy részese lehessek, bizonyos dolgokat meg kell tennem.

A feltámadás, a feltámadott élet hatással van a hétköznapi életemre. S ha hiszek abban, hogy ez létezik, akkor ez lesz számomra a legnagyobb érték. Mindent ez határoz majd meg, hiszen szeretném elnyerni, szeretnék a részese lenni. A szenteken láthatjuk, hogy mennyire meghatározta a mennyország, az Isten dicsőségben való részesedés az egész életüket.

Ahogyan Szent Pál írja, ezért a kincsért mindent elvetettek, szemétnek tekintettek, csak hogy megragadhassák, csak hogy az övék lehessen. Mindent alárendeltek ennek a reménynek, ennek az ajándéknak. Ez volt számukra a legfontosabb, mindent ez határozott meg.

Van-e reményed? Miben remélsz te? Miért keltél fel ma reggel? Mindenkinek vannak kis reményei, de a legfontosabb, hogy legyen igazi reményünk. Olyan jó látni azoknak a testvéreinknek az életét, akik felfedezik az igazi reményt, miközben előtte reménytelenségben éltek.

Korábban már említettem a Fazenda de Esperança közösséget, nagyon megérint azoknak a testvéreinknek az élete, akik a halál útján jártak. Drogfüggők, szenvedélybetegek és valahol kisebb-nagyobb mértékben, még ha nem is valljuk be magunknak, mi is függők vagyunk, nem élünk szabadon. Ha valaki a pénzétől függ, mindent meghatároz, hogy még nagyobb nyereségre tegyen szert. Ha valaki a testkultuszt műveli, mindent meghatároz, hogy mit fog táplálkozni, mit vesz magához. Nem vagyunk igazán szabadok, függők vagyunk.

Jézus azonban, aki meghalt és feltámadt, szabaddá tudja tenni az életünket a legnagyobb ajándékra. S ennek a tanúi ezek a férfiak, akiknél tegnap látogatást tettem. Rátaláltak a reményre, s az életet választották. Örökké akarnak élni, sőt, a mennyországba akarnak kerülni. Ez az igazi reményük, s ezért hajlandóak szabaddá válni mindentől, ami eddig megkötözte az életüket.

A szabadságunk, amit Krisztus szerzett meg nekünk, a bűntől, rossz szokásoktól és szenvedélyektől való szabadság függést jelent. Bármennyire nehéz elfogadni, az igazi szabadság totális függés. Amikor valaki szenvedélybeteg, szabadságélménye van. Amikor valaki elkezd függeni egyetlenegy személytől, mert szerelmes lesz, szabadságélménye van, miközben meg van kötve és oda van kapcsolva a másikhoz. Nem tudunk független életet élni, ezért a korunk szabadságeszménye, mely szerint azt csinálsz, amit akarsz, vedd kezedbe az életed irányítását és valósítsd meg magadat hazugság. Ez nem igaz még akkor sem, ha úgy tűnik, hogy ez tényleg lehetséges. Ilyenkor nem szabaddá válunk, hanem fogságba kerülünk a saját egónk által.

Az ember szeretetre lett teremtve. Arra, hogy növekedjen a szeretetben. Akkor boldog, ha azt éli meg, hogy szeretve van és tud szeretni másokat. Ezért a keresztény szabadság titka a szeretettől való függés. Istentől, aki maga a szeretet, és a szeretettől való függés, akit szeretek. Önként, függeni akarok, mert szeretem. A legnagyobb szeretettől való függés a legnagyobb szabadságot adja. Ha Istentől, a szeretettől függök, akkor a legnagyobb szabadságot kapom ajándékba.

Azzal, hogy Jézus meghalt és feltámadt, legyőzte a bűnt, a halált és legyőzte a bűn szerzőjét és fejedelmét, a gonoszt, aki mindig hamis szabadságélményeket kínál nekünk, hogy ne Istentől, a szeretettől függjünk, hanem a bálványainktól. A feltámadott Krisztus elhozta nekünk az igazi szabadságot. Elhozta nekünk az igazi reményt és választás elé állít bennünket: akarunk-e szabadok lenni?

Ha igen, akkor az igazi reményt kell választanunk, igent kell mondanunk arra, hogy szeretnék a mennyországba kerülni, Isten dicsőségének részese lenni, s nemcsak a halálom után, hanem már most is.

Hogyan lehetséges ez? Azt hallottuk a kolosszeiekhez írt levelében Szent Páltól, hogy „Krisztus bennetek a megdicsőülés reménye”. Nemcsak a jövőt, az örök életet és a mennyek országát tette biztossá, hanem a jelenlétét is azzal, hogy meghalt és feltámadt, köztünk maradt, velünk az Isten állandóan, minden helyzetünkben. Ha Krisztussal élem meg a hétköznapjaimat, akkor Isten dicsőségében élek, mert Krisztussal és Krisztusban élek. Még akkor is, ha nincs glória, alleluja, tömjénfüst és az angyalok sem röpdösnek körülöttem. Akkor is Isten dicsőségének a részese vagyok, mert Krisztus bennem él és én Krisztusban élhetek.

Csodálatos ajándék, melyet sokat kell forgatnunk a szívünkben, s melyben meg kell erősödnünk. Nem elég csak tudnunk az értelmünkkel, nem elég csak igent mondani rá, hanem gyakorolnunk kell ezt a kapcsolatot. Krisztus feltámadt! Ez azt jelenti, hogy a jövő létezik, a jelen pedig Krisztussal és Krisztusban történik! Jó gyakorlást kívánok mindenkinek – buzdított a megyéspüspök szentbeszédében, mely teljes egészében meghallgatható:

Fotó: Kling Márk

Videó: Bohár Dániel