„Mennyire van tele a szívünk Isten örömhírével?” – Olajszentelési szentmise a Székesegyházban

A hagyományokhoz híven az egyházmegye papságának jelenlétében mutatta be a nagycsütörtöki olajszentelési szentmisét Varga László megyéspüspök a kaposvári Nagyboldogasszony-székesegyházban. A szentmisében a főpásztor megáldotta a keresztelendők és a betegek olaját; illetve a keresztség, bérmálás és egyházi rend kiszolgáltatásakor használatos krizmát.

img 001

– Mi az, ami leginkább veszélyezteti a papságunkat, s mi az, ami leginkább erősíti azt? – tette fel a kérdést a megyéspüspök prédikációjának elején, majd hangsúlyozta: az egyik legnagyobb veszély, mert észrevehetetlennek tűnik, az elvilágiasodás, a szekularizáció. Mivel ebben a világban élünk, nemcsak mi hatunk a világra, hanem a világ is hat ránk. Lehet, hogy észre sem vesszük, hogy mekkora hatással van ránk a minket körülvevő környezet. Nemcsak nekünk, papoknak, hanem minden keresztény testvérnek érdemes elgondolkoznia azon, hogy mi az, amiben tetten érhető, s mérhető, hogy hol tart a szekularizációban, az elvilágiasodásban.

Az első dolog, amivel mérhetjük ennek mértékét az, hogy mi van ránk nagyobb hatással: a korszellem, vagy az evangélium? Mi határozza meg jobban a viselkedésünket, a gondolkodásunkat és a cselekedeteinket e kettő közül? Hol érezzük jobban magunkat: az internet előtt, vagy az oltárnál? Melyik okoz nagyobb örömet? Mi tölt be jobban bennünket, mi köti le jobban a figyelmünket? Érdemes megvizsgálni. Minek akarunk jobban megfelelni: a körülöttünk levők elvárásainak, vagy a Szentlélek vezetésének? S mi jellemez bennünket: bezárkózás, vagy párbeszéd? Félelem, vagy bizalom? A válasz mindenkinek a saját szívében van.

img 015

Mi az, ami erősíti és vonzóvá teszi a papságunkat? Én első helyre venném az örömöt, a hálát. A hálás szívű ember tele van örömmel és derűvel. S az a papság, amely derűs, örömtől átitatott, az vonzó. Legyetek nagyon hálásak! Ezért, s azért, egyszóval mindenért! S akkor az öröm, ami a normális állapotunk, felszínre tud törni a szívünkből.

Mi az, ami erősíti és vonzóvá teszi a papságunkat? Elárasztja a világunkat az erőszak, különösen a verbális formája. A gyengédség hiánycikk. Nem a gyengeség, hanem a gyengédség. Hogy mit jelent a gyengédség, talán leginkább az fejezi ki, mikor az anya, vagy apa kezébe veszi a kisbabáját, aki nagyon törékeny, s nem lehet bárhogy hozzányúlni, csak gyengéden. Ebben jelen van az élet iránti tisztelet is. Egy szegény, összetört embert sem lehet durván megszólítani, megérinteni, csak gyengéden. Ez is a tisztelet kifejezése. A verbális erőszak pont a személy és az élet iránti tiszteletet rombolja le. Nagyon vonzó, mikor gyengéd szeretettel és tisztelettel vagyunk jelen embertárasaink között.

S természetesen vonzóvá teszi a papságunkat az örömhír, az evangélium, Isten igéje. Meglátszik rajtunk, hogy mennyire ismerjük az igét, s mennyire van tele a szívünk Isten jóhírével, hiszen akkor arról kezdünk beszélni, s közbeszéd tárgya lesz az evangélium. Mennyire szeretjük és hiszünk benne, s mennyire akarjuk tettekre váltani?

img 037

S természetesen vonzóvá teszi a papságunkat minden olyan idő, ami kettesben történik Jézussal, legyen az ima, szemlélődés, vagy imádás. Hogy miként végezzük a legszentebb áldozatot, az nem az oltárnál kezdődik, amikor ideállunk, hanem a két szentmise között. Azzal, hogy miként élünk a két mise között, s mennyi időt töltöttünk azzal, akinek a legnagyobb szeretetét, áldozatát bemutatjuk. Itt jelenik meg a legintenzívebben, hogy mennyi időt töltöttünk vele.

Ugyanez érvényes a hívekre is, hiszen a két szentmise között történik a kereszténység. Itt most ünneplünk, de hogy mit, vagy kit ünnepeltünk, az a hétköznapjainkon jelenik, vagy nem jelenik meg. Tegyünk meg mindent, hogy ne veszélyeztessen bennünket az elvilágiasodás, s hogy vonzó legyen a papságunk és a hivatásunk – buzdított a főpásztor prédikációjában, mely teljes egészében meghallgatható:

A szentbeszédet követően az egyházmegye papjai megújították a szentelésükkor tett ígéreteiket, majd az olajak megáldásának szertartása következett.

Fotó: Kling Márk

Videó: Bohár Dániel

 
Read 1390 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés