A plébános homíliájában többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy Jézust Galileában nyitott szívvel fogadták, ha betért egy házba, sorok álltak előtte, hogy láthassák. Ezzel szemben Jeruzsálemben az emberek ellenségesen bántak vele. Ennek kapcsán feltette a kérdést: mi hogy viszonyulunk Krisztushoz? Galileaiak vagy jeruzsálemiek módjára? Vele vagyunk, vagy ellene?

A plébános kitért arra is, hogy kik voltak ott, illetve kik nem a keresztfa alatt. Mária, mint Jézus édesanyja ott volt fia mellett az utolsó óráiban is. Ezzel kapcsolatban Zoltán atya megemlítette, hogy sajnos az tapasztalható, hogy az igazi anyai szeretet kiveszőben van a világunkban. Bár adott esetben a gyermeknek jólétet biztosítanak a szülők, de ez nem feltétlenül jár lelki jóléttel is, mert a gyermek nem kap elég szeretetet, figyelmet.

A keresztfánál ott volt egy másik asszony is, Mária Magdolna, akiből Jézus hét ördögöt űzött ki. Abban az időben két nagy főbűn volt a társadalom szemében: a rómaiakkal való üzletelés (vámosok), és a prostitúció. Ebből is látszik Krisztus irgalmának mértéke, hogy az egyik apostola Máté, a vámos volt, míg az őt követő asszonyok között ott volt Mária Magdolna, az egykori bűnös, de a bűnbánat által megtisztult asszony.

Valamint ott volt a keresztfa alatt a szeretett tanítvány, János apostol is. Ő volt a legfiatalabb az apostolok közül, de egyúttal neki volt a legbefogadóbb szíve Jézus szeretetére. Ezért is követte Mesterét a Koponyák hegyéig.

Horváth Zoltán plébános a távollévők közül két apostolt emelt ki: Iskarióti Júdást és Pétert. Egyszerre hasonlítottak és különböztek egymástól. Mind a kettő, szóval és tettel megtagadta Krisztust. Júdás – látva, hogy a Mestere nem földi országot szeretne fölépíteni, és nem dönti meg a Római Birodalmat – 30 ezüstért elárulta őt. Péter pedig – tartva attól, hogy bántódás éri – esküdözve háromszor is megtagadta, hogy ismeri Jézust. Ugyanakkor a két tanítvány közt van egy nagy különbség. Júdás nem bízott Krisztus irgalmában, ezért felakasztotta magát, míg Péter gyarló tettét követően keserves sírásra fakadt és bűnbánatot gyakorolt.

A szentmise végén, Varga Péter székesegyházi plébános megköszönte Zoltán atya tanítását, és reményét fejezte ki, hogy máskor is ellátogat templomunkba. Ezt követően közösen szolgáltatták ki a betegek szentségét.

Szöveg: Jordanics Dávid

Fotó: Dr. Hegedüs György