„Küldöttek vagyunk” – hitoktatói szakmai nap

2025. március 13-án szakmai napra hívták az egyházmegyénkben szolgáló hitoktatókat és az iskolai hitoktatásban résztvevő papokat. A bárdudvarnoki Porta Pacis Lelkigyakorlatos Központban tartott alkalom céljaként jelölték meg, hogy a hitoktatók az egymással való találkozás örömének megélése mellett hiánypótló szakmai előadásokon vehessenek részt.

img 045

A szakmai nap elején Feketéné Szabó Márta, a Kaposvári Karitász igazgatója beszélt a Karitász és a hitoktatás kapcsolatáról az Egyházmegyei Zsinat fényében, majd Fekete Csaba, a Pasztorális Helynökség irodavezetője mutatta be az újonnan megalapított Pasztorális Helynökség törekvéseit, céljait és szerkezeti modelljét.

Tomanek Péter hitoktatási igazgató a hátralévő tanév fontos teendőiről beszélt, majd a délelőttöt Kocsi György zamárdi plébános, a Veszprémi Érseki Szeminárium prefektusa „A zsidó mindennapok és ünnepek a Biblia világában” címmel tartott előadása zárta le.

img 044

– Ahhoz, hogy a korabeli zsidóság gondolkodását, Jézus mindennapjait, az ünnepeket jobban megértsük, s hogy aztán a hittanórán hitelesen tudjuk továbbadni a vele kapcsolatos bibliai történeteket, szó volt többek között a körülmetélés szertartásáról, a gyermekek bemutatásáról, a lányok helyzetéről, a menyegzői szokásáról, a szombat előkészületéről és megünnepléséről, a pászkáról, valamint a gyászról, a gyász megéléséről – fogalmazott Farkasné Magyar Anikó hitoktatási szakmai vezető.

img 046

Délután Dr. Gárdonyi Máté egyháztörténész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanszékvezetője „Magyar egyháztörténelem a hittanórán” címmel tartott előadást, melyben az Árpád-házi szentektől kezdve egészen a 20. századi vértanúinkig tekintette át azoknak a magyar, vagy magyar vonatkozású szenteknek az életét, akik példájukkal motivációt nyújthatnak a diákoknak életük különböző területein.

img 063

A szakmai nap végén Varga László megyéspüspök mutatott be szentmisét, melyben átadta a Boldog Carlo Acutisról nevezett okleveleket azoknak a jubiláló hitoktatóknak, akik már több évtizede segítik a gyermekek és fiatalok lelki fejlődését, kísérve őket az Isten felé vezető úton.

A nap folyamán a Parakletos Könyvesház is a helyszínen volt, így hitoktatáshoz kapcsolódó könyvekből válogathattak az érdeklődők, valamint kiállítás formájában ismerkedhettek olyan biblikus figurákkal, melyeket nagyszerűen alkalmazhatók a hittanórán biblikus történetek szemléltetéséhez. A kiállítást és annak teljes anyagát maguk a hitoktatók készítették.

Fotó: Kling Márk

 
Read 881 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés