Beszámoló az egyházmegyei családtrénerképzés nyári hetéről

Végéhez közeledik az immár két éve folyó családtrénerképzés. Célkitűzésünk az volt, hogy a résztvevő házaspárok kapcsolatukban megerősödjenek, és lakóhelyükön a plébánosukkal együttműködve, a családpasztoráció motorjai legyenek. A résztvevők a sokoldalú felkészítés során, többek között, előadások tartásának fortélyait is elsajátíthatták. A hatnapos augusztusi együttlétünk alkalmával tartottuk a házaspárok vizsgaelőadásainak főpróbáit.

Az egyik résztvevő házaspár, Glavák Csaba és Csilla így ír a hétről:

„Izgalommal vártuk a CSAK15 évfolyam második nyári táborát, egyrészt azért, mert nagyon jó volt az egy évvel ezelőtti, másrészt azért, mert ez alkalommal mi adtunk elő egymásnak. A kaposszentbenedeki Porta Pacis Lelkigyakorlatos Ház adott otthont táborunknak. A szép környezetben sok játékra volt lehetőségük a gyerekeknek. A velük foglalkozó fiatalok a nyarukból egy hetet ajándékoztak a kicsiknek, a szülők nagy örömére.IMG 20190813 173145

Az első esténken a vacsora és a beszélgető kör lehetőséget adott arra, hogy - hátrahagyva a hétköznapi gondokat - igazán megérkezzünk. Az elmúlt majdnem két év alatt igazi közösséggé váltunk, jó volt újra elmerülni a szeretetteljes légkörben. A kötött programok után, aki még ébren tudott maradni, folytathatta a beszélgetést éjszakába nyúlóan. Ezek a kötetlen beszélgetések nagyon vidámak és tartalmasak voltak, megérte áldozni kicsit az alvásra szánt időből.

Másnap már munkával indult a nap. Délelőttönként két előadást is meghallgattunk, amelyeket a résztvevő házaspárok adtak elő. Az előadást mindig páros beszélgetés, majd megosztás követte, ahogy azt már megszokhattuk. Minden pár a "szívtémáját" bontotta ki, azt, ami a leginkább foglalkoztatta, vagy amivel a legtöbb küzdelme volt. Több előadás szólt a házasság krízishelyzeteinek megoldásáról, az "újratervezésről", arról, hogy "mindig van kiút", hogy az erős házasságokat az különbözteti meg a válással végződőktől, hogy ők újra és újra fel akarnak és fel is tudnak állni egy-egy nehézség, válság után, hogy megerősödve menjenek tovább. De hallottunk remek előadást arról, hogy tudni kell nemet mondani a kevésbé fontos dolgokra, sőt, néha még a fontosakra is, hogy az igazán lényegeseket ne veszítsük el. Volt szó a férj-feleség, apa-anya szerepekről a házasságban, a jó, ünnepi családi légkör kialakításának fontosságáról. Arról, hogy a házastársak Isten ajándékai egymás számára, és a gyermeknevelés nehézségeiről, szépségeiről is. Bár minden házaspárban volt némi izgalom, kétely, hogy vajon sikerülni fog-e úgy átadni a mondandónkat a többieknek, ahogy szeretnénk, elmondható, hogy egytől egyig színvonalas és gazdag előadások születtek, amelyekkel kölcsönösen megerősítettük egymást.

IMG 20190815 114552

Majdnem minden nap szentmisén is részt vehettünk, amiért köszönet illeti a minket meglátogató atyákat, és püspök atyát. A misék ünnepélyességéhez nagyban hozzájárult a gyerekekből és szülőkből összeálló zenekar is. Nagyon felemelő volt együtt énekelni, dicsőíteni, ünnepelni.

Délutánonként pihenésre, szabad programokra, focizásra is volt lehetőség, utolsó este pedig tábortűz mellett gyűltünk össze egy kis játékra, táncra, éneklésre, beszélgetésre.

Nagyon gyorsan elröppent ez a hét, ismét belekóstolhattunk abba a Tábor-hegy élménybe, amiben tavaly nyáron is részünk volt: nagyon jó így együtt nekünk, kár, hogy vissza kell menni a világba. De küldetésünk van, és ehhez a küldetéshez a családakadémia megadott nekünk mindent, amire szükségünk lehet. Ideje most már tovább adni a kincseinket, nem tarthatjuk meg azokat magunknak!”

A jelenleg is zajló vizsgaelőadásokat követően a képzés záróeseménye, a „Küldetésünnep”, 2019. november 23-án, szombaton lesz, ahol Püspök atya ünnepi szentmise keretében oklevéllel ismeri el a házaspárok kitartó munkáját.

2019.09.20

 
Read 1095 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés