„Ekkor új eget és új földet láttam. Az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sem volt többé. Láttam a szent várost, az új Jeruzsálemet Istentől leszállni az égből. Szép volt, mint a vőlegényének felékesített menyasszony. Hallottam, hogy egy harsány hang a trón felől azt mondta: »Íme, Isten hajléka az emberek között! Velük fog lakni, és ők az ő népe lesznek. Maga az Isten lesz velük. Letöröl majd a szemükről minden könnyet. Nem lesz többé sem halál, sem gyász, sem jajgatás, és fájdalom sem lesz többé, mert az elsők elmúltak.«” (Jel 21,1-4)

– Az idei Ökumenikus Imahéten az észak-olaszországi Bose monasztikus közössége által összeállított tematika alapján haladtunk. Az idei alkalmak komoly egyháztörténeti vonulattal bírnak, hiszen 1700 évvel ezelőtt, 325-ben, Niceában ülésezett a zsinat, éppen először. A zsinaton elfogadtak egy olyan hitvallást, melyet később, 381-ben, Konstantinápolyban véglegesítettek. Ennek a hitvallásnak különböző cikkelyei alapján elmélkedtünk az elmúlt hét során, így körbejárva és megrajzolva egy egész üdvtörténeti vonalat – mondta el Dr. Petró László igehirdetése elején.

– Ma, a záróalkalmon az az egyetlenegy mondat áll előttünk a hitvallásból, hogy „várom a holtak feltámadását és az eljövendő örök életet”. Mintegy megkérdőjelezhetetlen bizonyossággal áll előttünk ez a kijelentés. A keresztyén hitnek éppen ez az egyik sajátossága. Nem az, hogy a jövőről beszél, azt sokan megteszik, hanem az, hogy úgy beszél a jövőről, mint amiről tudjuk, hogy megtörtént. Megtörtént Jézus Krisztus feltámadásában, s ez a megtörtént jövő be fog törni a mi életünkbe, valóságunkba is.

Sokkal inkább az a kérdés, melyet a niceai atyák is érzékeltettek. Nem azt mondták, hogy valamikor majd megtörténik a holtak feltámadása és az Isten országának eljövetele. Azt mondták, hogy várjuk, mert nincs bennünk kétség afelől, hogy mindez megtörténik majd – hangsúlyozta a református lelkipásztor, majd egy másik fontos egyháztörténeti eseményt is megemlített:

413-ban megjelent egy monumentális név, amely a keresztyénségnek azóta is tartópillére. Szent Ágoston ekkor írta meg az Isten városa című művét. Ebben a műben próbál Róma bukására reflektálni, bemutatva, hogy a keresztyénség azóta is áll és a város bukásáért nem a keresztyénség a felelős. Bemutatja, hogy párhuzamosan létezik két világ: egy földi, valamint vele párhuzamosan az Isten városa.

Azt írja, hogy a kettő között az az óriási különbség, hogy noha mindkettőt a szeretet hívta életre, azonban mégis, alapjaiban tér el a kettő egymástól, mert a földi várost az emberek önszeretete hívta életre. A földi város célja, hogy az ember önelégülten éljen, míg az Isten városának az életre hívója Isten szeretete, s a célja abban van, hogy Isten jelenlétét élje meg a mindennapokban. Éppen ezért a földi város létezéséhez hozzátartozik, hogy az ember dicsőüljön meg mindenben, míg az Isten városa akkor teljesül be, ha az Isten dicsőségét éli meg.

– Micsoda hatalmas a különbség a kettő között. Az ember él a földi városban, s közben Isten városára vágyik. Körbevesznek bennünket a földi város falai, s közben jól tudjuk, hogy a mi, az Egyház látomása nem erre a világra szól, nem ezek közé a körülmények közé.

Az Egyház jövője abban áll, hogy az Isten országát meg tudja-e élni itt a Földön. Abban áll a megmaradásunk, hogy elhisszük-e, hogy nekünk az Isten közössége az egyetlen, mely megtartó erőnk lehet.

Azt érezhetjük a Szentírást olvasva, hogy még a szent írók is keresik a képet, amely a legjobban visszaadja mindezt. S talán az egyik legszebb kép az, ami a legjobban bemutatja mindezt, amelyben Jézus lesz az Egyház vőlegénye. Ő lesz az, aki megtart bennünket, aki jövőt ad nekünk – fogalmazott Petró László, majd arról beszélt, hogy miként éli meg egy lelkipásztor a házassági szertartás vezetését.

– Látjuk, ahogyan egymásra néznek ezek a párok. S amikor elkezdődik a házassági eskü, az azért a legkülönlegesebb része ennek a szertartásnak, mert kiábrázolódik belőle valami, ami a jelenben történik, de a jövő bizonyosságára mutat. Arra, hogy az egyik fél megígéri a másiknak: mindenné leszek a te számodra. Az leszek, aki ott leszek veled, aki elkísérlek téged, aki melletted maradok. Az leszek, aki azon fogok küzdeni és imádkozni, hogy téged emeljelek fel. A másik pedig megígéri neki, hogy én magam is ott leszek veled azért, hogy te be tudd tölteni azt, ami a te életed rendeltetése.

Azt hiszem, az Isten országának ezért hű képe ez. Ott állunk az Isten előtt, egyik oldalon a győzedelmes Egyház, aki a földi létét sok küzdelemben, viszálykodásban, félelemben éli meg, a másik oldalon pedig ott áll az Isten Fia, aki azt mondja, hogy bármi is történik veled, én ott leszek, ott maradok veled. Bármi is történjék veled, a legfontosabb, hogy be tudd tölteni azt, amivé lenned kell, amivé Isten rendelt téged ebben a világban – fogalmazott a református lelkipásztor igehirdetésében.

Az imaalkalom Hegedüs Gábor evangélikus lelkész, Dr. Petró László református lelkipásztor és Varga László megyéspüspök áldásával ért véget.

Fotó: Kling Márk