Az imaórán Kisiván Csaba plébániavezető lelkész köszöntötte a híveket. – Ma a világ négy égtáján élő testvéreinkkel együtt imádkozunk az Egyház látható egységéért. A kereszténység ezerhétszáz évvel ezelőtt hitbeli kérdésekkel, zavarodottsággal, nehézséggel küzdött. E küzdelmeiken felülemelkedve képesek voltak közösen megvallani hitüket a Niceai Hitvallás szavaival. Ma, mint különböző kulturális és felekezeti hátterű hívek azért vagyunk együtt, hogy közös hitünket ünnepeljük és megvalljuk azt a hitet, mely összeköt minket Jézus Krisztusban, a mi Urunkban – fogalmazott a plébániavezető lelkész.

– Tudnunk kell, hogy Isten országának a határa nem egyezik meg egyetlen felekezet határával sem. Üdvösséget egyetlen egyház, sem felekezet sem adhat, az csak a Jézus Krisztusba vetett hit által lehetséges – kezdte igehirdetését Jóföldi Endre.

– Mit jelent az, hogy valaki hisz Jézusban, mint személyes megváltójában? Akik újjászülettek, részesei lettek Krisztus testének. „Ahogyan a test egy, bár sok tagja van, de a test valamennyi tagja, noha sokan vannak, mégis egy test, ugyanúgy a Krisztus is. Hiszen egy Lélek által mindnyájan egy testbe keresztelkedtünk, s mindnyájan egy Lélekkel itattunk meg.”

Mit jelent Jézusban hinni? Azt, hogy felnézel hittel a keresztre és tudod, hogy helyetted és miattad halt meg Krisztus, s miattad szenvedett. Mit válaszol erre Isten? Krisztus testébe keresztel, bemerít bennünket. Valamint azt is, hogy Isten Lelke ott él benned.

Ha ma este meghalnál és ott állnál a menny kapujában, mit válaszolnál erre a kérdésre: miért kellene beengedjenek? Lehet, hogy egyes szám első személyben kezded a választ? Mert én ezt tettem, ez vagyok… Az egyetlen helyes válasz egyes szám harmadik személyben van: mert ő, a Krisztus meghalt értem és helyettem.

Gondoljunk arra a két bűnözőre, akiknek a keresztje ott állt Jézus keresztje mellett balról és jobbról. Az egyikük ebben a helyzetében is Jézust szidalmazta, míg a másik rászólt társára: hagyd ezt abba, mi méltán vagyunk itt, de ő nem tett semmi rosszat. Aztán odafordul Jézushoz egy meglepő kéréssel: „emlékezzél meg rólam, mikor elérsz a királyságodba.” Meglepő a kérés is, de a válasz még meglepőbb. Azt mondja Jézus, „hogy még ma velem leszel a paradicsomban.” Üdvösséget ad neki.

Alig várom, hogy megkeressem majd a mennyben ezt az embert, s megkérdezzem tőle, hogy miként sikerült bekerülnöd a mennyországba? Soha nem voltál istentiszteleten, nem voltál megkeresztelve, bemerítve, nem voltál egyetlen keresztény felekezetnek sem a tagja, s mégis itt vagy. Hogy kerültél ide?

Egy ember, a középső kereszten azt mondta nekem, hogy jöhetek – válaszolná. Ez az egyetlen helyes válasz erre a kérdésre, hogy milyen alapon hihetjük azt, hogy örök életünk van, s a bűneink meg vannak bocsátva. Azért, mert az Ember, Isten Fia, Jézus Krisztus a középső kereszten azt mondta, hogy jöhetek.

Ha nem prédikálom ezt magamnak újra és újra, nap mint nap, akkor elkezdek bízni magamban, a tapasztalataimban, leveszem a szememet a keresztről és úgy kezdek gondolkozni, mintha tőlem függene az üdvösségem. Ennek általában kétféle eredménye van. Vagy kétségbe esek, vagy nagyképűséghez, elbizakodottsághoz vezet. Mindkettő rossz. Csak Krisztus keresztje az, ami válasz mindkettőre. Válasz a kétségbeesett és rettenetes mélységére annak, amikor azt gondolom, hogy biztosan nem vagyok méltó az Isten szeretetére. Így van, valóban nem vagyok rá méltó. Valamint válasz az emberi gőgre, nagyképűségre is.

Annak eredményeképp üdvözülünk, amit Jézus tett a kereszten. Meghalt a bűneinkért és feltámadt, ahogyan a Niceai Hitvallás is szól, s ma is hihetünk benne. Ez az üdvösségünk alapja, ezért evangélium, jó hír, mert nem rajtam áll, hanem Jézus Krisztuson. Te hiszed-e ezt? – tette fel a kérdést a baptista lelkész, majd hangsúlyozta: ahhoz, hogy megláthassuk Isten országát, újjászületésre van szükség, melyet csak a Jézus Krisztusba vetett hit alapján kaphatunk meg.

Fotó: Kling Márk