– A világszerte megrendezésre kerülő ökumenikus imahét programját minden esztendőben más-más közösség állítja össze. Idén egy észak-olaszországi szerzetesközösség választotta ki a szentírási szakaszokat, egyetlen rövid kérdést megjelölve az imahét mottójául: „Hiszed-e ezt?” – fogalmazott köszöntőjében Petró László református lelkipásztor, majd az idézett szentírási szakasznak, Lázár feltámasztásának kapcsán elmondta: ez a történet számunkra többet mutat. Arra hívja fel a figyelmet, hogy ez az esztendő különösen is fontos az ökumené szempontjából, hiszen az első egyetemes zsinatnak, a niceai zsinatnak az ezerhétszázadik évfordulóját ünnepeljük, melyet sokszor az Egyházat egységesítő zsinatként említenek.

Akkoriban sok, eltérő hagyományú keresztény gyülekezet ért szerte a világban. A 325-ös zsinat egyik célja az volt, hogy valamiképp ezeket az eltérő hagyományú közösségeket megpróbálják egységesíteni, kimondva, hogy az Atya, a Fiú és az egy Isten egységes, s uralkodik mindenekfelett. A lelkipásztor szavait követően a jelenlévők közösen elmondták a niceai hitvallást, mely közös kincse az összes felekezetnek.

„Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségét szolgálja, hogy általa megdicsőüljön az Isten Fia.” – idézte a Szentírás szavait Kocsis József lelkipásztor igehirdetése elején, majd arról elmélkedett, hogy miként szolgálhatja a betegség Isten dicsőségét.

– Az a betegség van Isten dicsőségére, amelyen keresztül az Úr Jézus Krisztusnak valamilyen jellemvonása kibontakozik számomra. Lázárnál nagyon különleges az, ahogyan Jézus Máriával és Mártával foglalkozik. Márta azt mondja Jézusnak: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.” Mária pedig, amint odaért, ahol Jézus volt, meglátta őt, leborult a lába elé és szóról-szóra ugyanazt mondja, mint Márta: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.”

Jézus azt válaszolja Mártának, hogy a testvére feltámad. Amikor azonban Jézus látja, hogy Mária és a vele érkezett zsidók is sírnak, háborog a lelkében és megrendül. Megkérdezi, hogy hova helyezték őt, majd amikor Márta azt mondja Jézusnak, hogy „Uram, jöjj és lásd meg”, akkor Jézus könnyekre fakad.

Az a betegség szolgálja az, ahol meglátom Jézus Krisztus jellemvonását, s egyre jobban megismerem őt, aki ha kell, az igazságban szolgál felém, ha kell, akkor odaül mellém, s azt mondja, hogy tudom, min mész keresztül.

Az a betegség szolgálja még Isten dicsőségét, ami alatt fejlődik a hitünk. Azt mondja Jézus a szentírási szakaszban: „Örülök, hogy nem voltam ott: tiértetek, hogy higgyetek.” Ha betegségen és szenvedésen megyünk keresztül, akkor hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a tét a saját gyógyulásunk, azonban a hitünk a tét.

A betegség akkor szolgálja még Isten dicsőségét, ha az a kereszt felé, Jézus felé fordít bennünket. Jézus Lázár sírjánál szembetalálkozik a káosszal, azzal, hogy össze van borítva a világ, melyet tökéletesnek teremtett, s jelen van a halál, ami a bűn következménye. Jézus látja, hogy ahhoz, hogy Lázárt kihozza a sírból, neki kell odamennie, neki kell megkóstolnia a halált, hogy elhozhassa nekünk a szabadságot – fogalmazott a lelkipásztor, akinek szavait követően Varga László megyéspüspök hirdetett igét.

„Uram, már szaga van, hiszen negyednapos” – emelte ki az evangéliumi szakaszt a főpásztor, aki elmondta: a mi tapasztalatunk is hasonló, mint Mártáé.

– Mi történt? Márta megvallotta, hogy hiszi, hogy Jézus Krisztus a feltámadás és az élet, hiszi azt, amit Jézus mondott, azonban amikor odamennek a sírhoz, egy negyednapos hulla látványa azonnal megingatja a korábban megvallott hitét. Az a test már negyednapos, bűzlik. A tapasztalatunk, a tudásunk fölébe emelkedik a szánkkal megvallott hitnek. Ez történt itt is. Jézus így válaszol akkor: „Nem mondtam-e neked, hogy ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét?”

Hány alkalommal megvalljuk a hitünket, amikor összegyűlünk. S tényleg? Akkor is hiszünk, amikor teljesen váratlanul összeomlik minden? Amikor közel lép a halál? Amikor elveszítjük a munkánkat, hirtelen meghal a gyermekünk, vagy tragédia történik a családunkban? Akkor is hisszük, hogy Isten mindenható Atya, akinek szeretett gyermekei vagyunk? Elmerjük hinni, hogy Isten irgalmas olyankor is, amikor ebből nem tapasztalunk semmit, csak a halált, a pusztulást és a rombolást látjuk?

Korunkban is kontinentális erők akarják megtörni az Isten irántunk való szeretetébe vetett hitet. Tényleg ő a mindenható Atya, aki törődik a gyermekeivel és odafigyel rájuk? Hány alkalommal kerül krízisbe az Istenben és az ő szeretetébe vetett hitünk?

Márta és Mária is számonkéri Jézust. „Ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem” Te, aki visszaadtad a vaknak a látást, lecsendesítetted a tengert, pogányokat gyógyítottál, nem tudtad volna megmenteni a testvérünket, akit szeretsz? Hányszor bukkan fel a kérdőjel bennünk is, hogy tényleg szeret, vagy csak mese az egész?

„Ha hiszel – mondja Jézus Mártának és Máriának –, meglátod Isten dicsőségét.” Fölébe kell helyezni Isten kinyilatkoztatott szavát az érzéseknek, a tényeknek, a tapasztalatnak, a tudásnak és tudománynak. Vagy pedig fordítva lesz: hiszünk ugyan, de a tudomány nem ezt mondja. Isten kinyilatkoztatott szavának, igazságának a tudásunk és tapasztalatunk fölébe helyezése a legnehezebb lépések egyike

A hit és szeretet krízise kíséri az életünket, azonban a Szentlélek újra és újra meghív bennünket arra, hogy merjünk másképpen gondolkozni. Merjünk hinni akkor is, amikor minden ellene szól. A mi hitünk húsvéti hit, a feltámadás és az örök élet felől közelíti a hétköznapokat. Ha erre nem vagyunk képesek, akkor beleveszünk a hétköznapi bajokba, és meginog a hitünk. Mi hisszük, hogy Jézus feltámadt, hogy elkezdődött Isten országa, az örök élet, a mennyország a keresztségünk óta mindegyikünk életében – fogalmazott a főpásztor idehirdetésében.

Az ökumenikus imahét további kaposvári programjai megtalálhatóak IDE KATTINTVA.

Fotó: Kling Márk