A Kaposvári Egyházmegye számára Varga László megyéspüspök a kaposvári Nagyboldogasszony-székesegyházban bemutatott ünnepi szentmise keretében nyitotta meg a jubileumi évet. A szentmise a templom főbejáratánál mondott dicsőítő imádsággal vette kezdetét, majd a főpásztor megnyitotta a szentévet.

– Kedves Testvéreim!

Megváltónk, Jézus Krisztus megtestesülésének misztériuma a Názáreti Szent Család szeretetközösségében ápolva számunkra a mély öröm és a biztos remény alapja. Az egyetemes Egyházzal való közösségben, miközben az Atya szeretetét ünnepeljük, mely láthatóvá válik az emberré lett Ige testében és a kereszt jelében, mely az üdvösség horgonya, ünnepélyesen megnyitom a jubileumi évet a Kaposvári Egyházmegye számára.

Ez a szertartás a kegyelem és irgalom gazdag megtapasztalásának nyitánya. Álljunk mindig válaszra készen azok felé, akik megkérdezik a bennünk lévő remény okát, különösen a háború és zűrzavar idején, tanúságot téve arról, hogy Krisztus a mi békénk és reménységünk. Ő legyen a kísérőnk a kegyelem és vigasztalás ezen évében. A Szentlélek pedig, aki ma megkezdi munkáját bennünk és velünk, teljesítse be azt Jézus Krisztus napjára – fogalmazott a megyéspüspök, majd evangéliumot olvastak fel Szent János könyvéből (Jn 14,1–7).

Az evangéliumi szakasz után a kereszthódolat imádsága következett, majd a főpásztor és az asszisztencia a székesegyház keresztelőkútjához vonult. A megyéspüspök megáldotta a vizet, azután meghintette vele a híveket a keresztségre való emlékezés gyanánt, melyet követően a szentmise a Dicsőséggel folytatódott.

– Van, szeret! Van, remélj! Reményünk alapja, forrása, kiteljesedése Isten, aki a szeretet – kezdte prédikációját a főpásztor. – Kontinentális erők próbálják megdönteni a keresztények szívében is az Isten szeretetébe vetett hitet. Tragédiák, konfliktusok, járványok, krízisek, összeomlások. Krízis a társadalomban, az Egyházban, botrányok. Van remény?

Az Egyház belső krízise a remény krízise számomra. Hasonlítunk az emmauszi tanítványokhoz, akik egy lapra tettek fel mindent, amikor elkezdték követni a Názáreti Jézust. Biztosak voltak abban, hogy beváltja a hozzá fűzött reményeket. Azonban amikor látták, hogy letartóztatják, megkínozzák, keresztre feszítik, akkor minden összeomlott. Összeomlott a reményük, amit a krisztuskövetéshez, a Krisztussal való kapcsolathoz fűztek. Mindennek vége, teljesen csüggedtek, otthagyják a közösséget és elindulnak haza.

Ígért-e bármit is Jézus abból, amiben az emmauszi tanítványok reménykedtek? Ők ugyanis azt várták a többi tanítvánnyal együtt, hogy Jézus fogja helyreállítani Izrael országát, a régi dicsőséget. Mondott-e valamit is bármikor Jézus erről nekik? Ő végig Isten országáról, az Atya dicsőségéről beszélt. Teljesen félreértették. Csüggedtek, otthagyják a közösséget.

A mi helyzetünk is hasonlít az emmauszi tanítványokéhoz. Hányan fordítanak hátat az Egyháznak, mert látva a botrányokat, hallva a híreket csalódottak, s elhagyják az Egyházat. Ígért-e Jézus bármit az Egyház részére abból a reményből, melyet az Egyház tagjai várnak? Ígért-e olyan Egyházat, amely ütőképes, tiszta, hiteles, amelyikkel ki lehet állni a világ elé, s amelyik mentes a botrányoktól? Az evangéliumok tanulsága szerint nem.

Ő a betegekhez jött, mert a betegeknek van szüksége az orvosra. Bűnösöket választott ki, hívott meg követőinek, s nem engedte meg, hogy gyomláljunk. Ő a búzát és a konkolyt együtt akarja felnöveszteni, amíg újra el nem jön. Üldözésről, megosztottságról, bűnösökről beszélt. Ez köszönőviszonyban sincs azzal, amit mi várunk az Egyháztól. Miért engedi meg a botrányokat? Miért nem akadályozza meg, hiszen megtehetné, ahogyan megtehette volna, hogy kétezred angyalt hív segítségül, s megmenekül, amikor letartóztatják.

Jézus húsvéti hitet kér tőlünk, követőitől. Ő hisz és bízik abban, hogy a konkolyból bármikor búza lehet. Ahogyan a vámosból apostol, az utcanőből krisztuskövető, aki az örömhírt hirdeti, s a latorból olyan, aki egyből a mennyországba kerül. Hiszünk-e a feltámadott Krisztusban és merünk-e ezzel a hittel állni a világban, jelen lenni az Egyházban és hirdetni az igazi reményt?

Mit ígért meg Jézus? Azt, hogy velünk van mindennap a világ végéig, akármi van, akárhogyan alakul a történelem, tombol a sátán. „Veletek vagyok mindennap és nélkülem semmit sem tehettek” – mondja Jézus. Tudunk-e kezdeni bármit is Jézus ígéretével? Annyira lekötnek bennünket a tények, események, hírek, az érzéseink, ítéleteink és előítéleteink, hogy betemetik a hit ajándékát.

Hogyan lehet eljutni a kis reményektől az igazi reményig? A kis remények azok, amelyeket a hétköznapjainkban megfogalmazunk. Kinek-kinek ott a szívében egy csomó remény önmagával, családjával, házasságával, Egyházával, munkájával, országával kapcsolatban. Ezek a remények fontosak, de nem mentenek meg bennünket.

Mi az igazi remény? Az igazi remény, amit Jézus hozott, a mennyország. Az, hogy bejutunk az Atya dicsőségébe. Erre hívott meg és választott ki bennünket. Elment, hogy elkészítse a helyet, hogy beteljesedjen az igazi remény: a folytatás reménye. De Marx és Engels óta rossz a sajtója a mennyországnak, mert azzal vádolták meg az Egyházat, hogy a szociális problémák, a szenvedők és szegények problémája helyett a mennyországgal vigasztalja a siralomvölgyben élőket, s nem tesz semmit azért, hogy az ő életük megváltozzon. Ránk nyomta bélyegét ez a vád, és kevésszer beszélünk a mennyországról.

Mert lehet, hogy mi is önáltatásnak tartjuk. Lehet, hogy nem is hiszünk igazán benne, ezért beszélünk minden másról. Ahogyan a vádlóink, úgy mi is elfelejtjük, hogy a mennyország itt kezdődik. Jézus Krisztus örömhíre azzal kezdődik, hogy térjetek meg, mert elérkezett hozzátok az Isten országa. Itt van közöttetek Isten szeretet-uralma. S aki hisz Isten országában, annak igazságosságában, az nemcsak, hogy nem fordul el a szegényektől, hanem közösséget vállal a szenvedőkkel, szegényekkel, hiszen bennük is felismeri Jézus Krisztust, aki megígérte, hogy velünk marad mindennap, a világ végéig.

Mi a garanciája annak, hogy eljuthatunk a mennyországba? Szent Pál azt írja, hogy „Krisztus bennetek a megdicsőülés reménye”. Azt kéri a korintusiaktól, hogy vizsgálják meg és tegyék próbára magukat, hogy hitben élnek-e? „Felismeritek-e, hogy bennetek él Krisztus? Ha nem, akkor még nem áltátok ki a próbát” – írja Szent Pál. Krisztus bennünk való léte a garanciája annak, hogy a mennyország örökösei vagyunk, s hogy van esélyünk. De amíg nem jutunk a mennyországba, az igazi remény nem teljesedik be, mert ez az életünk távlata és igazi reménye. Nem az, hogy egészségesen fogunk száz év múlva meghalni, hanem hogy oda jutunk, amiért erre a világra jöttünk, hogy bejussunk Isten dicsőségébe. Addig Isten országának az örömhírét kell itt és most megélnünk és gyakorolnunk. Az igazságot az igazságtalanságot szenvedők felé, a békességet a békétlenségben szenvedők és az örömöt a szomorúságban szenvedő testvéreink felé. Itt és most gyakorolnunk kell Isten országát, ami a mennyország kezdete.

Mi a kaposvári püspök reménye? A remény évében miben reménykedik a püspök? Az én reményem eucharisztikus. Számomra az Eucharisztiában valósul meg legteljesebben Krisztus ígérete: „veletek vagyok mindennap, a világ végéig”. Minden szentmisében Isten dicsőségét ünneplem, minden szentségimádásban Isten jelenlétében vagyok jelen. Él a remény a szívemben, mert az élő Krisztussal járom az utat, vele egyesülök, vele találkozom. Él a reményem.

Van egy másik reményem is: az, hogy nagyon sokan fogják meghallani a felhívást, amit közzétettem és sokan csatlakoznak hozzá. Több mint kétszáz helyszínről regisztráltak már a két hét alatt erre a felhívásra. Tudom, hogy ami most zajlik az Egyházban, az igazából szellemi harc, melyet csak szellemi fegyverekkel lehet megvívni. Ezek közé tartozik az ima és böjt, amire meghívtam az embereket, kivétel nélkül mindenkit, minden Egyházhoz tartozó keresztény testvéremet, mert az egyházunknak meg kell tisztulnia, újulnia. Meghívtam testvéreimet arra, hogy imádkozzunk és böjtöljünk azért, hogy megszülessen a megbocsátás és kiengesztelődés azok között, akik áldozatai lettek az abúzusoknak. Fizikai vagy verbális erőszaknak az Egyházban, hogy meg tudjanak bocsátani az Istennek és az elkövetőiknek, hogy visszataláljanak az Egyház szeretetközösségébe, mert övék is az Egyház.

Imádkozzunk és böjtöljünk azokért is, akik ezeket a bűnöket elkövették, hogy meg tudják bánni a bűnüket és be tudják fogadni Isten megbocsátó, irgalmas szeretetét. A remény éve a kiengesztelődés, a megbocsátás, a megújulás éve. Az a reményem, hogy még sokan fogják meghallani ezt a hívást és sokan csatlakoznak ehhez az üzenethez, hogy megtörténhessen mindaz, amiben reménykedünk az Egyházunkon belül. Az, hogy megszülessen az egység és győzzön a szeretet. Mert van remény, és mert van, és szeret bennünket az Isten – fogalmazott a megyéspüspök prédikációjában.

A szentmise a himnuszok eléneklésével ért véget, a zenei szolgálatot a CapPuccini kórus és kántorokból alakult schola végezte.

Fotó: Kling Márk