Az elmúlt több mint öt évben a nővérek havonta egy hetet töltöttek Kaposváron, hogy a családokat és elhagyottakat látogassák, segítsék, a gyermekeket szentmisére kísérjék és hirdessék a keresztény tanítást az utcán és a családoknál. 2024 decemberétől régi vágy vált valóra: immáron állandó jelleggel szolgál Kaposváron négy nővér, akik Lengyelországból, Afrikából és Indiából érkeztek.

A főpásztor az ünnepi szentmise elején megáldotta a házat, majd prédikációjában örömét és háláját kifejezve elmélkedett a felolvasott evangéliumi szakasz – Lk 1,39–45. – kapcsán.

– Öröm, öröm, öröm… Mária örül, s örömét megosztja Erzsébettel, Erzsébet örül a megosztott örömnek, János örül magzati állapotában, s mindhármuk örömének a forrása egyvalaki: az Úr Jézus Krisztus.

Itt akár be is fejezhetném, semmi mást nem kívánhatnék a testvéreknek, minthogy mindig Krisztus legyen az örömük forrása, akármi történik. Ezt az örömöt osszák meg másokkal, akik körülöttük vannak – fogalmazott a főpásztor, majd egy személyes élményét osztotta meg prédikációjában.

Azzal a kéréssel fordult plébánosként a püspökéhez, hogy engedje meg számára, hogy a plébániára szegényeket és sérülteket fogadjon be, valamint azt is, hogy a plébániaépületben kialakíthasson egy kápolnát, mert a sérültek és a betegek nem tudnak bemenni a templomba, mert az nem akadálymentes.

Legnagyobb meglepetésére a püspök felkelt, odament hozzá, átölelte, majd azt mondta, hogy ez a jövő egyháza, a szegények és az Eucharisztia.

– Mindkettőben ott van Krisztus. Az Oltáriszentségben valóságosan jelen van az Úr Jézus, s aki szereti Krisztust, aki jelen van az Oltáriszentségben, az szeretni fogja a Krisztust, aki jelen van az út szélén fekvőkben, a betegekben, a szegényekben, elesettekben.

Nekünk, keresztényeknek mind a kettő adva van, mindkét forrás működik. Miért nem látszik rajtunk mégsem az öröm? Lehet, hogy keveset töltünk Krisztussal, aki az örömünk forrása.

Nagyon hálás vagyok a Jóistennek, hogy ennek a városnak van reménye. Ennek a reménynek az egyik forrása a Szeretet Misszionáriusainak a közössége. Az életük középpontjában az eucharisztikus Krisztus, valamint a szegényekben és szenvedőkben jelenlévő Krisztus van. Így megértem, hogy mindig örülnek még akkor is, ha vannak szenvedéseik. Aki közösségben él, annak része van szenvedésben, de mégis megújul az öröme, mégpedig a Krisztusban való közösségben.

Kívánom, hogy világító jel legyen ez a közösség a városban és látván az örömüket, reményüket, sokan térjenek Krisztushoz, és akik már kereszténynek vallják magukat, tudjanak megújulni a Krisztussal való kapcsolatukban. Legyen ez a hely az öröm helye és forrása mások számára, sugározzon ki a városra és mindenhova, ahová a nővéreket hívja a Jóisten.

Vírusos időket élünk, nagyon sokan betegek különböző vírusoktól. Azt gondolom, hogy a kereszténység olyan, mint a vírus: fertőzéssel terjed. Fertőzzék meg a városunkat, az egyházmegyénket, hogy sokan elkapják ezt a vírust és sokan örülhessenek ennek az ajándéknak!

Személy szerint nagyon hálás vagyok a Jóistennek azért, hogy eljöttek ebbe a városba és a Püspökségre, valamint, hogy kitartottak és nem hagytak itt bennünket. Nagyon hálás vagyok a Szentléleknek, aki a Szeretet Misszionáriusainak a fő elöljáróját arra indította, hogy engedélyezze ennek a háznak a létrejöttét – fogalmazott a megyéspüspök prédikációjában.

A Szeretet Misszionáriusai rendet Agnes Bojaxin Loretto Rendi nővér alapította, amelyet 1950. október 7-én hagyott jóvá a Szentszék. A világon körülbelül ötezer nővér dolgozik mintegy hatszázötven házban, hogy Jézus szeretetszomját – amelyet a lelkek iránt érez – csillapítani tudják Szűz Mária segítségével.

Fotó: Kling Márk