A főpásztor szentbeszédében Márk evangéliumának a főparancsról szóló szakaszáról elmélkedett. „Melyik az első a parancsok közül?” – teszik fel a kérdést Jézusnak. A főparancsot szoktuk idézni, azonban előtte elhangzik egy nagyon fontos mondat: „Halld Izrael! Az Úr a mi Istenünk, az egyetlen Úr.”

Senki más nem Isten, csak a mi Istenünk. Isten egyetlenségét, teljhatalmát, mindenhatóságát elismerni: ezt jelenti az istenfélelem. Nem félünk Istentől, hanem tiszteljük a nagyságát, mindenhatóságát, a teljhatalmát. Ha tisztelettel vagyunk iránta, ha az egyetlen Istennek tartjuk őt, akkor meg tudjuk úszni a bálványimádást. Nagyon sok a bálványimádó a keresztények között is. Sokkal jobban szereti a tárgyait, kapcsolatát, mindazt, amit birtokol, s sokkal jobban fáj neki bármelyik elvesztése, mint az, hogy az Istennel való kapcsolata sérül, vagy ellaposodik. Ilyenkor már nem Isten az egyetlen. Vannak istenek, bálványok, melyeknek alárendeljük magunkat. Isten kizárólagos hatalommal bír, s ezt elismerni a legnagyobb dolgok közé tartozik. Megvalósul a helyes istenkapcsolat, amikor nem az ember az Isten.

Hasonlatként talán azt tudnám mondani, akik már átélték és túlélték az elemek harcát. Azt, amikor tombol a vihar, süvít a szél, ömlik az ár és elvisz mindent, akkor éli át az ember a kicsiny voltát, hogy mennyire gyenge, kiszolgáltatott, kicsiny. Ez részben talán szemlélteti Isten teljhatalmát, de Isten ennél sokkal nagyobb. Nagyobb a viharnál, az elemeknél, az elemek harcánál, azonban ilyenkor könnyebben érzi az ember, hogy nem ő az egyetlen, hanem van valaki, aki sokkal nagyobb, akitől ered a létünk, s akiben beteljesedik az életünk.

A főparancs helyes megértéséhez és gyakorlásához szükséges Isten egyetlen voltának az elismerése. Szükséges félni jó értelemben a mindenható Istent. Ha már féljük, utána szeretnünk is kell. S akkor már tudjuk, hogy rábízhatjuk magunkat, mert ha Isten hatalmas, s mindenek felett álló hatalma van, akkor erre a hatalomra bárki, bármikor rábízhatja az életét. Olyan, mint a kisgyermek, aki rácsodálkozik arra, hogy milyen hatalmas az édesapja. Az ő szemében az édesapja a legerősebb, legnagyobb, őrá rá lehet bízni a gyermeknek önmagát.

„Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből.” Ne csak szeretgesd itt-ott néhány percre, hanem bízd rá magad, rendeld alá és tedd függővé magadat tőle, a legnagyobbtól, teljes szívvel, teljes bizalommal, minden erőddel.

„Szeresd a felebarátodat, mint önmagadat.” Istent, aki láthatatlan, csak akkor tudjuk igazán szeretni, ha a láthatókat szeretjük. Ha szeretjük és nem pedig pusztítjuk a teremtett világot, mely Isten gyönyörű ajándéka az ember számára. Ha szeretjük embertársainkat, mert Isten szeretetének ajándékai. Ha szeretjük saját magunkat, mint Isten szeretetének ajándékait.

Isten első ajándéka mindegyikünk számára az életünk. Nem mi alkottuk meg magunkat, nem mi döntöttük el, hogy megszülessünk-e, s hogy mikor és hová. Ezt valaki más döntötte el helyettünk. Nem mi vagyunk a kezdet, s nem is mi vagyunk a vég. Jó tudni, hogy egy nálunk sokkal nagyobb szeretettel, hatalommal van dolgunk – fogalmazott a főpásztor prédikációjában, majd a szentmise végén a Jó Pásztor Imaközösség további közbenjárását kérve elmondta: érzi az ima erejét, hiszen december 26-án egy papnövendéket diakónussá, majd a nyáron egy másik növendékkel együtt áldozópappá szentel. Különlegesség, hogy az alkalmon egy állandó diakónust is felszentel majd a szolgálatra, aki az egyik szentelendő papnövendék édesapja.

A szentmise végén Dr. Nyéky Kálmán plébános mondott köszönetet a megyéspüspöknek, valamint a falu lakóinak, akik hónapról-hónapra étellel és itallal vendégelik meg a zarándokokat, majd elmondta: a legközelebbi szentmisét december elsején, 15.00 órakor mutatják majd be a hivatásokért.

Fotó: Kling Márk