– Mi az, amiben másképp kell gondolkoznunk és cselekednünk, mint azok, akik a világ értékrendjét követik? – tette fel a kérdést a főpásztor Márk evangéliumának a Zebedeus fiainak kéréséről szóló evangéliumi szakasza (Mk 10,35-41) mentén elmélkedve.

– A tanítványokban még a világ szelleme, a versenyszellem élt. El akarták foglalni az előkelő helyeket Jézus országában. Még mindig nem értik Jézust, akiről azt hitték, hogy egy politikai messiás, olyas valaki, aki megszabadítja a római elnyomástól Isten választott népét. Valaki, aki helyreállítja a régi dicsőséget, mely Dávid és Salamon idejében volt. Bíztak benne, hogy ha követik, akkor megfelelő miniszteri posztot kapnak majd ők is ebben az országban. Teljesen félreértették Jézust.

Ő egyszer sem beszélt arról nekik a három év alatt, hogy helyreállítja Izrael országát, ők mégis ezt várták tőle, mert ezt akarták várni. Hányszor voltunk mi is úgy a beszélgetéseink során, hogy azt halljuk ki, amit hallani akarunk, nem azt, amit a másik mond. Rengeteg félreértés adódik a családokban, közösségekben, Egyházban, mert azt halljuk meg, amit épp hallani szeretnénk. Ilyenkor konfliktus van.

A tanítványok nem értették Jézust, s megdöbbentő olvasni a Szentírásban, hogy az utolsó pillanatban, amikor Jézus már meghalt, feltámadt, majd találkozik tanítványaival és felemelkedik a szemük láttára, még mindig azt kérdezik tőle, hogy „mikor állítod helyre Izrael országát?”

S ami még inkább megdöbbentő, hogy Jézus ezekre a tanítványokra bízza rá az üzenetet, az örömhírt, s küldi őket, hogy tegyenek tanítványává minden népet. Azért bízik bennük, mert még kapják az ajándékot. Szükségük van a Szentlélekre, akiben részesülnek pünkösd napján és a Szentlélek segíti őket abban, hogy megértsék, mit is mondott Jézus, mire adott példát, s mit tanított. Nekünk is szükségünk van arra, hogy jól értsük Jézus szavait, s követve az ő példáját szükségünk van arra, hogy a Szentlélek vezessen bennünket.

A Szentlélek az imént hallott evangéliumi szakasz kapcsán is választás elé állít bennünket. El kell döntenünk, hogy a világ lelkülete szerint akarunk tovább haladni vallásos emberekként, akik rendszeresen járnak templomba, elvégzik az imáikat, pénzzel támogatják az egyházközséget; vagy valami többet, valami mást, teljesebbet akarunk? A Szentlélek mindig arra inspirál bennünket, hogy legyünk azok, akiknek hívnak bennünket. A keresztény a „Christianus”, a krisztusi ember. Arra inspirál még bennünket a Szentlélek, hogy hozzunk döntést, akarjunk Krisztushoz hasonlóvá válni. Akarjuk követni őt, megtéve mindazt, amit tanított, s amire példát adott. Jézus nem hordja le Jakabot és Jánost, hogy milyen beképzeltek, hanem megragadja a lehetőséget arra, hogy őket is és a botránkozó, megosztott szívű tanítványokat is tanítsa a világi lelkület helyett az Isten országának lelkületére. Mert nemcsak azokban volt ott a világ lelkülete, akik az élre akartak törni és hatalmat szerettek volna, hanem a többiekben is.

A megosztottság, a versenyszellem, a sértődöttség a világ lelkülete. Az nem az evangélium lelkülete és nem Isten országának lelkisége. Jézus ebből szeretné továbbvezetni a tanítványait. Egy nagyon fontos dologra tanítja őket: a szolgálatra. Hatalmaskodás, a gőg és a hatalommal való visszaélés helyett Jézus a szolgáló lelkületet kínálja tanítványainak.

Miért szolgáljunk? Miért legyünk mindenkinek a szolgája, ahogyan az evangéliumban hallottuk? Azért, mert ha eldöntöttük, hogy Krisztust akarjuk követni, akkor nem tehetünk mást, hiszen Jézus Krisztus úgy van közöttünk, mint aki szolgál. Ő az, aki odaadja magát ebben a szentmisében is eledelül, ajándékként számunkra, aki mossa a lábunkat azzal, hogy megbocsájtja a bűneinket, ő az, aki létrehozza az egységet köztünk, mert ugyanabban a Krisztusban részesedünk mindannyian.

Jézus, miközben ő a világ megváltója, ő a legkisebb, a legutolsó. Szolga akart lenni azért, hogy megtanítson bennünket egy sokkal nagyobbra, mint amit a világ kínál nekünk. Isten országában, szeretet-uralmában azok a legelsők, akik az utolsó helyet választják. Azok, akik hajlandóak szolgálni embertársaikat, testvéreiket, s hajlandóak szolgálni Krisztust a betegekben, a szegényekben, a szenvedőkben, a peremre jutottakban, mert Jézus eggyé tette magát velük – fogalmazott a megyéspüspök prédikációjában.

A szentmise végén Tomanek Ferenc plébános mondott köszönetet, majd kérte a főpásztort, hogy kérje Isten áldását ne csak a felújított épületre, hanem mindazokra az emberekre is, akik betérnek a plébániára.

A szentmisét követően az ünneplő tömeg a plébániaépülethez vonult, ahol a főpásztor elmondta az áldás szavait, majd a több mint kétszáz éves műemlék épületben körbejárva szenteltvízzel hintette meg annak helyiségeit. A rekonstrukció során többek között megújult a külső homlokzat festése, a belső tereket a közösségek igényei szerint átalakították, közösségi vizesblokkot alakítottak ki, valamint az épület energetikai korszerűsítése is kiemelt figyelmet fordítottak.

Fotó: Kling Márk