A teremtés Isten túláradó szeretetének ajándéka, ebből a szeretetből lett a világ és az ember, és ebben a szeretetben születik az új teremtmény, az egyház, és benne az új ember. Az új ember ezt a szeretetet látja, érzi, adja, ezt éli közösen, közösségben és egységben másokkal és a teremtett világgal.

Most a teremtés vár, mert az ember által átok sújtja és csak az ember által nyerheti vissza szabadságát. Most az átkot hordozza, de megművelve, hogy teremjen. Megművelve, de nem megváltva az üdvösségre. Sóvárog, mint az ember, figyelemmel, felemelt fejjel, mint ahogy az eső közeledtét érezzük a szél zúgásának feszültségével, az esőt, amely megöntözi, lemossa a port és termékenynyé teszi. Sóvárogva vár, hogy igaz gyümölcsöt teremjen. Sóvárogva, ahogyan nekünk kell sóvárognunk a Szentlélekre, megnyitva szánkat, ahogy a Zsoltáros mondja.

Várakozása olyan, mint a Nagyszombat csendje, ahogy a teremtés munkája utáni szombat nyugalma, akkor Urunk megpihent minden munkájától, most elvégezve a világban minden munkáját, a sírban feküdt. És pokolra szállt és istensége villámával összetörte az alvilág kapuit, legyőzte a halált, és megragadta az embert, és kiemelte a halálból. Megszentelte azt a napot, amelyet egykor megáldott. A sír barlangja a születés barlangja lett. Az angyalok a születés után az újjászületést hirdették. És a pásztorok helyét az apostolok, a lelkek pásztorai vették át, hogy hirdessék az örömhírt. Halállal legyőzte a halált, és a halottak zsengéje lett. Életet ajándékozott, hogy Vele feltámadva zsengék legyünk.

Kik Isten fiai? Akiket az Isten Lelke vezérel (Róm 8,14), akik fogadott fiakként születnek újjá. Akik bűnét elmossa a keresztség vize, és új emberként a Lélek születésének adnak helyet, és lakást vesz bennük és a Lélek zsengéi lesznek. A teremtés vár, mint az ember, aki az új embernek ad életet, aki megszületik szabad és megszabadít, aki az új Ádám nyomán jár. Aki nemcsak őrzője, művelője, hanem papja lesz a teremtésnek, aki áldozatot hoz és hálát ad.

Mert a hálaadásban válunk emberré, önmagunkká. Az új teremtmény Teremtőjéhez fordul, áldozatot hoz és hálát ad. Mert nem elég egyedül a Teremtőhöz járulni, a teremtés nem csak eszköz és híd. A Lélekben világra jött ember, aki a feltámadás fényében látja a teremtést, képes arra, hogy a világot ajándékként fogadja, önmagával együtt felemelje a Teremtőhöz, felajánlja Istennek, hogy Szentlelke által átváltoztatva eredeti céljához jusson, megszabaduljon a romlásból és elnyerje a romolhatatlanságot és a szentséget. Az ember tudja felajánlani azt, amit a megművelt teremtés termett – „rásütve az emberi értelem pecsétjét” –, Annak, akitől ajándékba kapta. Mint a pap az isteni liturgián, mint a Főpap a mennyei liturgián, hogy bemutassa hálaáldozatát. (Ötvös Csaba József)

IMÁDSÁG

Az Érintetlentől származva, és oldaladon átszúrva, óh, Teremtőm, általa újjáalkottad Évát; Ádám lettél, csodálatos módon elmerülve az életet fakasztó álomba, és életet keltettél fel az álomból és az enyészetből mint Mindenható. (Nagyszombat, Hajnali szolgálat 5. óda) Ma a sír tartja magában Azt, ki tenyerében tartja a teremtést; sírkő borítja Azt, aki erényével beborította az egeket; álomba merült az élet, s az alvilág reszket, Ádám pedig megszabadul kötelékeitől. Dicsőség a gondviselésednek, mellyel elvégezted az örök megnyugvást, és nekünk ajándékoztad a halottakból való szentséges feltámadásodat. (Nagyszombat, Hajnali szolgálat, dicséreti sztichirák)

Fotó: Pixabay

Forrás: teremtesunnepe.hu