Ars Sacra Kaposvár – Fotókiállítás a Székesegyházban

Szeptember 19-én a kaposvári Nagyboldogasszony-székesegyházban nyílt meg Dr. Hegedüs György Hit a fotóban, fotó a hitben című tárlata. A székesegyház világi elnökének, a Somogyi Fotóklub elnökének kiállításmegnyitóján Varga Péter plébános köszöntötte a látogatókat, majd dr. Szabó Győző nyelvész, tanár, a Római Magyar Akadémia korábbi igazgatója Czigány György verseiből szavalt. A költő, író, zongoraművész maga is jelen volt az alkalmon, orgonajátékával működött közre a megnyitón.

img 001

A tárlatot dr. Korzenszky Richárd szerzetes, nyugalmazott tihanyi perjel nyitotta meg. Beszédében utalt arra, hogy az emberiség térben és időben be van zárva, illetve annak foglya. Ezt a korlátot töri át a művészet, amely így segít kapcsolatba kerülni a Teremtővel.

Ezt követően a kiállított alkotásokra mutatva megemlítette, hogy több fotón is látni a püspökök, papok átszellemültségét. Ez abban segíthet minket, hogy mi is át tudjunk szellemülni. Kiemelte, hogy a fotók készítője nem csak nézett, hanem látott is, s hogy ezek a képek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy mi is „látók” legyünk, ha hagyjuk, hogy hatással legyen ránk az adott fénykép, s kirajzolódjon bennünk annak mondanivalója.

Forrás: Jordanics Dávid

Fotó: Szerafin Zoltán

 
Read 243 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés