– A Szakrális Művészetek Hete mindnyájunk számára gyógyszer. Segít abban, hogy meglássuk a jót, hogy azzal tápláljuk önmagunkat, ami megerősít bennünket, amely az értékrendünket csiszolja tisztára és fényesre, mely visszaadja a már-már megkopó hitet abba, hogy az ember alapvetően jó, s képes legyőzni a rosszat kívül és belül egyaránt. Ezen persze munkálkodnunk kell imával, egymáshoz fordulással, beszélgetésekkel, valódi szellemi és lelki gyakorlatokkal, a keresztény erények, legfőképpen a szeretet felmutatásával.

A szakrális művészetek különleges szerepet töltenek be kultúránkban, hiszen a művészet segítségével kapcsolatba léphetünk az emberi lélek legmélyebb rétegeivel, valamint a transzcendenssel, az isteni erőkkel, melyekre mindannyian várunk – fogalmazott köszöntőjében a polgármester.

Hegedüs Gábor evangélikus lelkész a protestáns egyházak nevében osztotta meg gondolatait. – Egyszer Johann Sebastian Bachtól az egyik friss diákja, amikor talán először hallotta a mestert igazán játszani, elcsodálkozva megkérdezte: mit kell tenni ahhoz, hogy én is így tudjak játszani, mint ön? – Fiam, mi sem egyszerűbb – válaszolta a mester. – Csak a megfelelő időben kell leütni a megfelelő billentyűt. – Valóban, mi sem egyszerűbb. Olyan könnyű ez a kérdés, mintha valakitől azt kérdeznénk, hogy mi kell ahhoz, hogy elnyerjük az örök életet? Mi sem egyszerűbb, csak hinni kell a Jóistenben.

Mind tudjuk, hogy ez nem ilyen egyszerű. A hit a legnagyobb ajándék, amit kaptunk a Jóistentől, de nem elég, hogy megkaptuk, azzal dolgozni kell. Erősíteni, csiszolni kell. Ezen a héten azt ünnepeljük, amit a kereszténység már kétezer éve arra használ, hogy erősítse a saját hitét. Ez nem más, mint a művészet. Az evangéliumot hirdetni lehet szóval, de lehet énekkel, szobrászattal, festészettel, vagy a költészet nyelvén. Luther Márton egyszer azt mondta, hogy a legékesebb imádság a zene. Ünnepeljük hát együtt ezen a héten azt, ami valóban, mindig is a hitünk a megerősítő eleme volt. Egy olyan nyelvet, a művészet nyelvét, melyet arra használunk, hogy bizonyságot tegyünk az Istenről, s mellette erősödjünk a hitünkben.

– Ennek a hétnek a mottója: „az igazság békét teremt!”. Tényleg? – tette fel a kérdést megnyitóbeszédében Varga László megyéspüspök. – A legtöbb erőszakot az igazság nevében követik el akár a házasságban, családban, Egyházban, vagy a társadalomban. Mindenki úgy gondolja, hogy neki van igaza.

Ugye igazam van? – szól az alapvető kérdés a kapcsolatainkban. S mégis, az igazság békét teremt. Egyvalaki mondta ki magáról, hogy én vagyok az igazság. Ha pedig az igazság Jézus Krisztus, akkor te valószínűleg nem vagy az. Nem mondhatod ki magadról, hogy én vagyok az igazság. Keresheted az igazságot, megközelítheted, ki is mondhatsz igaz dolgokat.

Békesség akkor lesz, ha nemcsak a másikról megállapított igazságokat mondjuk ki, hanem önmagunkról is őszintén kimondjuk az igazságot. Vajon látjuk-e, hogy mi az igazság saját magunkról? Erről alig beszélünk, az önzésünkről, hiúságunkról, a viselt dolgainkról. Ha az igazság Jézus Krisztus, akkor, ha alárendeljük magunkat, az igazság békét teremt. Békét teremt, ha elfogadjuk, hogy létezik rajtunk kívül és felettünk álló igazság. S akkor igazunk lehet, véleményt alkothatunk, de abszolút igazak nem leszünk, csak ő egyedül – fogalmazott a főpásztor, akinek szavait követően Bősze Ádám zenetörténész, zenei antikvárius „Angyalok éneke” című előadását hallgathatták meg a jelenlévők. Közreműködött a Szent Imre Kórus, a Zenekedvelők Kórusa, a Református Kórus és a Vox Medicinae kórusa Dr. Kerekesné Pytel Anna vezénylésével. Zongorán közreműködött Nagyné Halla Judit, fuvolán Nagyné Soltra Mónika.

Fotó: Kling Márk