Folytatódnak a 2025-ös szentév előkészületei. Az esemény mottója „a remény zarándokai” mondat lesz. A szentév a katolikus egyház több mint 700 éves hagyománya, az első szentévet 1300-ban tartották. Rendes szentévet emberöltőnként, azaz 25 évenként tartanak, a legutóbbi az ezredfordulón, 2000-ben volt. Vannak azonban rendkívüli szentévek is, ilyenre legutóbb 2014-ben volt példa, amikor az irgalmasság rendkívüli szentévét ünnepelte az egyház.
A Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája és az MKPK, a Katolikus Pedagógiai Intézet bevonásával 2025. május 30-ra Mátraverebély-Szentkútra zarándoklatot szervez 14–16 éves fiataloknak. A szervezés az egyes szerzetesi és egyházmegyei katolikus iskolafenntartókon keresztül történik majd, a zarándoklatra közel 2.000 tanulót várnak. Az esemény a Szentév egyik kiemelt magyarországi programja lesz.
A Szentév kiemelkedő rendezvénye lesz Rómában az Ifjúsági Találkozó, amelyet július 28. és augusztus 3. között rendeznek.
A Püspöki Konferencia Elmer Hernandez verbita szerzetes atyát kinevezte a Magyarországon munkát vállaló fülöp-szigeteki katolikusok lelkipásztori ellátásának országos koordinátorává. Az MKPK kapcsolatban áll a Fülöp-szigeteki Püspöki Konferenciával is.
A püspökök testülete áttekintette a katolikus börtönpasztoráció helyzetét, amelynek felelőse Berta Tibor dandártábornok, katolikus tábori püspök. A testület egyúttal meghosszabbította Stift Zoltán atya országos koordinátori megbízatását egy újabb ötéves ciklusra.
A Püspöki Konferencia országos működési engedélyt adott az Európai Útmutatók és Cserkészek Egyesülete itthoni működésére. A nemzetközi cserkészmozgalom részét képező szervezet az Európai Útmutatók és Cserkészek Nemzetközi Uniója – Európai Cserkész Szövetség (UIGSE-FSE) tagja, a Szentszék által elismert szervezet, amely krisztushívők nemzetközi magántársulásaként 2003-ban kapott elismerést. Magyarországon jelenleg Budapesten és Mosonmagyaróváron van jelen.
A Püspöki Konferencia folytatta az egységes katolikus anyakönyvi szabályzat felülvizsgálatát. A hamarosan hatályba lépő új szabályzat, amelynek előkészítése a végső fázisba érkezett, igyekszik majd a modern kor elvárásainak és a vonatkozó adatvédelmi elveknek az Egyház jogos érdekét figyelembe véve maximálisan eleget tenni.
2024. szeptember 27–29. között kerül megrendezésre a Katolikus Társadalmi Napok, azaz a KATTÁRS. Az idei esemény házigazdája Budapest, jelmondata pedig: „Légy jelen!”. A rendezvénysorozat központi témája a katolikus oktatás lesz. A programban többek között – a szentmisék és a dicsőítő est mellett – koncertek, kiállítások, konferencia, kerekasztal-beszélgetések és színpadi produkciók kapnak helyet. Szeptember 27-én, pénteken este az Egyetemi templomban Veres András püspök, az MKPK elnöke mutat be szentmisét, majd a Szent István Bazilikában a Katolikus Iskolák kórusainak koncertjére várják az érdeklődőket, szombaton pedig egész napos programmal készülnek a Nemzeti Múzeum kertjében. Szombaton délben ünnepi szentmisét celebrál Székely János szombathelyi megyéspüspök, az MKPK Caritas in Veritate bizottságának elnöke. Szeptember 29-én, vasárnap a Szent István Bazilikában mutatja be a záró szentmisét Erdő Péter bíboros úr. A hétvége dicsőítő esttel zárul szintén a Szent István Bazilikában.
Idén november 23-án, a BOK Sportcsarnokban kerül megrendezésre a Forráspont. A 2018 óta megszervezésre kerülő ifjúsági rendezvényen tavaly Ferenc pápával is találkozhattak a jelenlévők. A szervezők novemberben zenés dicsőítéssel, tanúságtételekkel, szentségimádással és szentmisével várják újra a gimnazista és egyetemista korú fiatalokat. A találkozó jelmondata: „Örömre hívtál”.
A Katolikus Karitász rászoruló gyerekeknek szervezett táboroztatási programja, a „Vár a nyár!” révén idén is közel 4.000 gyermek nyaralhatott az ország számos pontján napközis vagy bentlakásos táborokban, egy-egy turnusban délvidéki, kárpátaljai és ukrajnai csoportokat is fogadtak. A 16 egyházmegye munkatársainak, valamint önkénteseinek köszönhetően változatos programok várták a gyerekeket egész nyáron. Még zajlik a Karitász szeptember 15-ig tartó „Legyen öröm az iskolakezdés!” elnevezésű segélyprogramja, amelynek keretében 10.000 gyermek tanévkezdési támogatása a cél. Az adománygyűjtéshez online is lehet csatlakozni a www.karitasz.hu oldalon vagy az 1356-os adományvonal hívásával. A segélyszervezet orvosmissziója 7. születésnapját ünnepli és töretlenül végzi prevenciós szűréseit a határon túli magyarság körében önkéntes orvosok és ápolók bevonásával.
A püspökök testülete figyelemmel vette tudomásul, hogy elkezdődtek a bontási munkálatok a Pázmány Péter Katolikus Egyetem leendő új Campusának területén. A munkaterületen a munkálatok teljes időtartama alatt minden jogi kötelezettség – összhangban a 1461/2020. (VII. 30.) Korm. határozatban és a 1254/2023. (VI. 28.) Korm. határozatban foglaltakkal – az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) felelősségi körébe tartozik. Ennek értelmében a bontási és építési munkálatok lebonyolítása, a vállalkozói szerződések megkötése és azok betartatása, a szükséges szakhatósági engedélyek beszerzése is az ÉKM kizárólagos hatásköre és felelőssége a jogszabályok alapján. Az MKPK tagjai bíznak abban, hogy a munkálatok a területi adottságokat figyelembe véve a lehető legkisebb környezeti terheléssel valósulnak meg, az új campus létrejöttével pedig a lakosság, valamint a környéken tanulók és dolgozók egyaránt magasabb életminőséget érhetnek el. A jelenlegi átmeneti állapot megszüntetése után a Palotanegyed vonatkozó része újra Fővárosunk és a Józsefváros egyik ékköve lehet.
Az idei évben ismét emelkedett a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre felvettek száma. Az összes képzési formát figyelembe véve összesen több mint 3.500 új hallgatóval kezdheti meg az MKPK fenntartásában működő egyetem a 2024/25. tanévet. Ez csaknem 10 százalékos emelkedést jelent az előző évhez képest.
Fotó: MKPK Sajtószolgálat