Nehéz összefoglalni, ami velünk történt az elmúlt napokban, szinte lehetetlen, hangzott el a hazaút során a buszon, amikor elindult körbe a közös élményeket összegyűjtő füzet. Azért nehéz, mert ezt megélni kell, nem elmesélni, most mégis megpróbálkozunk vele.
Július 29-én, hétfőn, kora hajnalban indultunk Kaposvárról, illetve Nagykanizsáról a találkozóra és kezdtük meg a mintegy 1200 km-es utunkat. Késő este érkeztünk meg a szálláshelyünkre kissé kimerülve, s vacsorázni indultunk. Majd elfoglaltuk faházainkat, hiszen egy Róma közeli kempingben szálltunk meg, La Giustiniában.
Másnap, a „gyors és sok” alvás és reggeli után Rómában kezdtük a napunkat, a Szent Péter-bazilikánál. Viszonylag gyorsan átjutottunk a beléptetési ponton, ahol már nagy volt a tömeg. A bazilikába lépve elbűvölt minket a monumentalitása, hogy eltörpülünk a falak, szobrok, oszlopok mellett. Délután a szabadidő alatt lehetőség volt vásárolni, megkóstolni a helyi ételeket, édességeket, majd az Angyalvár megtekintése után visszamentünk a Szent Péter-térre, hogy találkozzunk Ferenc pápával, s azzal az 50.000 ministránssal, akik Európa számos országából érkeztek a térre. Jó volt a hőség ellenére is részese lenni a közös imának, s találkozni a Szentatyával. Este vonattal utaztunk vissza a Vatikánból a szállásra.
Szerdán városnézésen vettünk részt. A Piazza del Popolo-n kezdtük a sétát, ahol egy kedves és segítőkész idegenvezető hölgy várt már ránk. Utunk során megtekintettük a Spanyol lépcsőt, a Pantheont, a Piazza Navona-t és Szent Ágnes-templomát. Sétánkat a Campo de’ Fiori piacon zártuk, ahol felfrissülhettünk. Ezután folytattuk a város felfedezését és a Colosseum felé vettük az irányt. Útközben rácsodálkoztunk a II. Viktor Emánuel emlékműre, a Forum Romanumra és a Capitolium épületére. Majd metróval utaztunk tovább a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikába. Itt volt a közös magyar nyelvű szentmisénk, amin mintegy 1200-an vettünk részt. Fáradtak voltunk, de Dr. Martos Levente Balázs püspök atya prédikációját hallgatva újra feltöltődtünk. Felemelő volt a közös ének és ima. A szállásunkra metróval és vonattal mentünk vissza.
Csütörtökön a tengerpart felé vettük az irányt, Passoscuroban strandoltunk, majd visszatérve a szállásra a gyóntatást, énekpróbát követően szentmisét tartottunk. Itt egy keresztet kapott mindenki, ami a közös utunkra emlékeztet bennünket. A vacsora után összegyűltünk még énekelni s megosztani egymással élményeinket.
Pénteken, késő éjjel érkeztünk haza, de már nem úgy, mint ahogy elindultunk. A ministráns csapat igazi közösséggé vált! „Valami véget ért, kezdődik más talán…” bízom benne, hogy valóban így lesz! Ez jó volt, ez jó volt, ez fantasztikusan jó volt!
Az Egyházmegye több plébániájáról küldtek a találkozóra fiatalokat az atyák. Köszönöm nekik, hogy foglalkoznak a gyerekekkel, s támogatták is őket, hogy részesei legyenek ennek az életre szóló élménynek. Köszönöm a segítők munkáját is, Billege Editnek, Fejes Jánosnak, Tölgyesi Dávidnak, Pohnert Dávidnak, Brunczvik Mátyásnak, Mikó Gábornak és Szantner Tamásnak.
Vida Zoltán ministránsreferens
Álljon itt egy-egy élménybeszámoló a ministránsok tollából:
„Egészen elképesztő hangulata volt. Az összetartozásunk erejét fejezte ki, amikor a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában 1200 magyar ministráns közös imádsága erőteljes visszhangként csengett vissza.
Hihetetlen élmény volt testközelből látni a Szentatyát és nagyon jó volt találkozni Európa minden tájáról ide érkező ministráns csoportokkal. A keresztény nemzetközi találkozók hagyományát megőrizve a kapott emléktárgyak (kendő, sapka, kitűző, kulcstartó) egymással való elcserélésével is emlékezetesebbé tettük ezeket a találkozásokat, illetve beszélgetéseket.
Sokan életükben először jutottak el a tengerhez, így a közös fürdőzés Passoscuroban felejthetetlen emlék marad.
A közös értékrend hamar összehozott minket, 5 nap alatt szoros ismeretségek és hosszú távra szóló barátságok alakulhattak ki. A hazaút során már jó hangulatban mulathattunk együtt a buszon, gyorsan eltöltve az egyébként hosszadalmasnak tűnő 15 órát úgy, ahogyan azt a régi barátok szokták.
A korkülönbség a kommunikációban senkinek sem jelentett akadályt, hiszen közöttünk bárki szinte testvérként szólíthatta meg a másik csoporttagot.”
Kollár Tamás és a siófoki ministránsok
„A zarándoklat elején senkit sem ismertünk, de rövid időn belül sok ismerőst szereztünk és barátságokat kötöttünk. Az első napon nagy élmény volt látni Ferenc pápát és a Szent Péter-bazilikát. Szerdán felfedeztük Róma nevezetességeit egy séta keretében. Sok ókori építmény és egyéb római épületet láttunk, délután pedig magyar misén vettünk részt a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában. Csütörtök délelőtt fürödtünk a Tirrén-tengerben, délután pedig egy saját szervezésű misén vettünk részt a szálláshelyünkön.
A zarándoklat egy nagyon jó élmény volt mindannyiunknak!
Réz Ábel- Zalavár, Tapolcai Máté- Balatonfenyves
„Hatalmas élmény volt számomra találkozni a pápával. Életre szóló barátságokat kötöttem sok emberrel, aminek nagyon örülök. Egy magyar mise, kb. 1200 emberrel fantasztikus élmény. Együtt énekelni és imádkozni igazi lelki feltöltődés volt. Nagyon örülök, hogy életre szóló élményeket szerezhettem. Köszönöm mindenkinek!”
Kertész Áron-Lad
„Többségünknek fogalma sem volt, hogy mi várhat rá ezen az úton. A ministránsok összetartozása mindenütt jelen volt. Sokszor nem értettük meg egymás nyelvét, de mégis integettünk vagy köszöntünk egymásnak. Egy olyan közösségnek a tagjai lehettünk, amelyet nem lehet leírni. A közös pizzázások és beszélgetések örök emlékek maradtak mindenki számára.”
„Óriási élmény volt, amikor 50 ezer ministráns és kísérőik együtt énekeltek és integettek a Szent Péter-téren minden országból.”
Keller Bendegúz Siófok-Kiliti, Gáspár Zsombor- Balatonszemes
„Felemelő érzés volt a vidám, felhőtlen hangulatú ifjúság között eltöltött idő. Rendkívül fegyelmezettek, jól mozgathatóak voltak. Nagy öröm számomra, hogy van még jövőnk!”
Billege Edit hitoktató, Siófok-Kiliti
„Nagy élmény volt számomra a ministránsok közössége, vidámsága és szeretete. Örültem, hogy ismét láthattam Ferenc pápát. Róma mindig nagyon szép. Köszönjük a szervezést.”
Tölgyesi Dávid atya, Somogysámson
„Jó élmény volt újmisét mondani Rómában a közösséggel.”
Pohnert Dávid atya, Nagykanizsa
„A legmeghatározóbb a közösségi élmény volt, amit az Örök Városban, Rómában, a fiatalok körében tapasztalhattam meg.”
Szantner Tamás papnövendék
„Számomra a legnagyobb élményt a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában zajló szentmise jelentette. Hatalmas lelki feltöltődés volt ez a zarándoklat.”
Szűcs Levente Kaposfüred
„A legjobban a magyar mise tetszett.”
Bagó Ábel Kaposfüred
„Legjobban az építészet tetszett, de sok más dolog is jó volt, például a strand.”
„Legjobban a városi séták és az épületek tetszettek.”
Horváth Dániel Zalaszentbalázs
„Számomra a közösség élménye volt a legmeghatározóbb és ez megerősített engem a ministránsi szolgálatban.”
Szigeti András Kaposvár-Szent Margit
„Szerintem a metró egy hatalmas élmény volt, ami szó szerint közelebb hozta egymáshoz a csapatot.”
Bárány Petra Kaposvár-Szent Kereszt
„Alapvetően a templomok tetszettek, illetve érintettek meg a legjobban, igazából olyan volt mintha lélegeznének, főleg a gregorián énekek miatt. Egy élmény volt!
Réti Milán Kaposvár-Szent Kereszt
„Élveztem azt a nosztalgikus élményt, amit a szállás és a nevezetességek adtak. Plusz, hogy a magabiztosabb angolommal tudtam jobban érvényesülni. ?
„Nagy élmény volt a Szent Péter-bazilikát látni, hogy milyen hatalmas épület, jó volt megtapasztalni, hogy ennyi országból ennyi ministráns érkezett a Szent Péter-térre és közösen imádkozott.
Ambrus Viktor-Balatonlelle
„A legjobb élmény számomra az volt, hogy Ferenc pápát pár méterről láthattam. Fantasztikus közösségnek lehettem részese. Köszönöm a lehetőséget!!!”
László Liza-Balatonlelle
„Nagy élmény volt Ferenc pápát pár méterről látni. Szép helyeken jártunk. Köszönöm!”
„Élveztem minden apró beszélgetést és kedves szót, és az otthoni kis misénket a szálláson. Nyilvánvalóan a pápával való közös ima is felejthetetlen marad, de az apró részleteket mindig fel fogjuk emlegetni.”
„Az egyik legnagyobb élményemnek az esti beszélgetéseket tartom. Ezek alatt jobban megismerhettük egymást.”