„Uram, jó nekünk itt lenni!” – összefoglaló az egyházmegyei családtréner-képzés nyári hetéről

2024. július 22–28. között tartották a családtréner-képzés nyári, egyhetes alkalmát a kaposszentbenedeki Porta Pacis Lelkigyakorlatos Központban, melyről egy résztvevő házaspár, Szöllősi Tamás és Nikoletta beszámolóját adjuk közre.

20240725 170948

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, 2022 óta zajlik a schönstatti alapokon nyugvó családakadémiai képzés a Kaposvári Egyházmegyében, immáron a harmadik évfolyammal, kilenc házaspár részvételével. Az első két „szemeszterben” minden alkalommal a keresztény házasság, a gyermek- és önnevelés témájában hangoztak el érdekes és hiteles előadások a már korábban Családakadémiát végzett házaspárok tolmácsolásában. A képzés második évében a házaspárok már többek között retorikai, csoportdinamikai és közösségépítési ismeretekkel is gazdagodtak, és az első évben megszerzett tudás alapján önálló, ötperces előadásokat dolgoztak ki tetszőleges és kötött témákban is. Ezen folyamatnak köszönhetően alakították ki az ún. szívtémájukat, amiről a Kaposszentbenedeken megszervezett nyári hétre már egy 45 perces előadással kellett készülniük. Nagy izgalom és sok munka előzte meg a prezentációkat, amik főként az alábbi témákat ölelték fel: időgazdálkodás; a hit, ima és ráhagyatkozás fontossága; hogyan tartsuk karban a házasságunkat; a tisztelet kérdése.

Nagyon mély, hiteles és tartalmas előadásokat hallhattunk, és többször a könnyek adományában is részesültünk. A gondolatok, üzenetek, jó gyakorlatok és helyenként tanúságtételek nagy értéket képviselnek majd akkor is, amikor már nem csak a képzésen résztvevők köre hallhatja őket, hanem az egyházközségek tagjai is reményeink szerint gazdagodhatnak általuk.

20240726 171655

A hét zárásaként közösen értékeltük az elmúlt két évet: egy összetartó, szeretetteljes közösség jött létre a házaspárok, családok és a gyerekek között is, amely jelentősen meghatározza a jövőnket. Fontosnak tartjuk az egység megélését, és annak továbbadását a küldő közösségeinkben. Többen nem hittük, hogy ki tudunk lépni a komfortzónánkból, és az elején még nem mindannyian értettük, mi is a cél. Ma már a legtöbben nem tudjuk, hol tartanánk az igazán jellemformáló képzés nélkül. Nem gondoltuk, hogy képesek leszünk akár 45 percben is értéket közvetíteni, de ismét bebizonyosodott, hogy az Úr nem a kicsinységünk ellenére, hanem éppen ezért szeret bennünket. Kincsesbányát kaptunk ajándékba, amit „édes kötelességünk” továbbadni.

A képzés ősszel a bemutató előadásokkal fog folytatódni a küldő plébániákon: Balatonbogláron, Fonyódon, Nagyatádon, Nagykanizsán, Siófokon, Somogydöröcskén és Szóládon, majd Nagyatádon 2024. november 23-án a Küldetésünneppel és diplomaosztóval zárul ünnepi szentmise keretében, melyet Varga László püspök atya fog celebrálni. Az igazi munka és küldetés azonban csak itt kezdődik: a nyári héten is több ízben volt szó róla, hogy az egyházmegyei zsinat folyamán összegyűjtött lehetséges programokból és egyházközségi ötletek alapján hogyan adható tovább a már említett „kincsesbánya”. A teljesség igénye nélkül a lehetőségek között olyan pontok szerepelnek, mint a jegyesfelkészítés, házaspárok és családok segítése, közösségek létrehozása, lelkinapok szervezése, egyházi ünnepekhez kapcsolódó családos szokások felelevenítése vagy a Házasság Hete programsorozat szervezése.

20240727 175226

Hálával tartozunk a Rangits, Radnai és Varga házaspároknak és a lelkes gyermekfoglalkoztatóknak, hogy munkájukkal lehetővé tették a hét igazán gördülékeny megvalósulását. Köszönjük a Kaposvári Egyházmegye nagylelkű hozzájárulását a képzés költségeihez!

A résztvevő és szervező családok nevében: Szöllősi Tomi és Niki, Siófok  

Fotó: Hrankai Dávid

 
Read 1118 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés