Újabb akolitusképzés indul Egyházmegyénkben

2024 szeptemberétől a Joppé Evangelizációs Központ szervezésében újabb akolitusképzés indul a Kaposvári Egyházmegyében.

img 069

Az akolitus feladatai

Az akolitus képzés megelőzi a szolgálatra való avatást, és segíti az akolitusokat a későbbi szolgálatukban.

Az akolitusok feladatai a II. Vatikáni Zsinat határozata alapján összevonásra kerültek a szubdiakónusok feladataival, melyek alapvetően a következők:

– közösség építés

– igeliturgia vezetés

– áldoztatás

– temetés

Konkrét feladatait a közösség igénye és a plébános útmutatásai alapján végzi. Ruházata (egyszerű fehér) tükrözze a szolgálat egyszerűségét, helyi szokás szerint a liturgikus időszaknak megfelelő színű cingulus is viselhető.

 

A képzésről

Az akolitus képzés egy évet ölel fel, mely első részében tartalmaz biblikus alapképzést, imaiskolát, és lelki felkészítést, melyet a lektoravatás követ.

A jelentkezők közül, az első féléves ismeret alapján a püspök választja ki azokat, akik a képzés második részébe lépve az akolitus avatásra készülnek.

Képzésük második részében elmélyítik a biblikus képzést, alapvető hittant és szentségtani bevezetést, liturgikus és alapvető lelkivezetői ismeretekre tesznek szert.

Újabb akolitusképzés indul, mely a következőképpen épül fel:

8 alkalom péntek délután kezdődik és szombat délutánig tart Balatonbogláron, hogy a lelki fejlődésnek és a közösségépítésnek is teret adjunk, valamint 2 alkalom az avatások szertartása.

 

Jelentkezési feltételek

– Bevezető szentségek igazolása

– Plébánosi és/vagy lelkivezetői ajánlás

– Betöltött 25. életév

– Rendezett és rendszeres szentségi élet

– Befogadó plébános, vagy plébánia

– Püspök atyának címzett kérelem

– Felvételi beszélgetés

 

Jelentkezés az akolitusképzésre

Jelentkezni a szükséges dokumentumok leadásával lehet, a püspökségi evangelizációs irodába Udvardy Márton részére, valamint e-mailben az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen, legkésőbb

2024. július 20.-ig.

A korábbi csapatok, akik részt vettek az akolitus képzésünkön, az Egyházmegye számos településén végeznek szolgálatot.

További információk itt olvashatók.

 
Read 430 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés