Az evangéliumot követően a megyéspüspök így fogalmazott prédikációjában: – Teremtés, és újjáteremtés. „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld puszta és üres volt, és sötétség volt a mélység felett, és Isten Lelke a vizek felett lebegett. És Isten szólt: »Legyen világosság!«”

A probléma bennünk és nálunk van. Isten teremt, és amit teremt, az jó, de két teremtő létezik. Az egyik a mennyei Atya, a másik pedig a mi fejünk. Amit Isten teremtett, az jó. Mi nem teremtünk, hanem állítunk. Feltételeket és elvárásokat támasztunk a Teremtővel szemben és képtelenek vagyunk elfogadni ajándékként a teremtett valóságot. S aki nem fogadja el az ő teremtett valóságát, az egy életen át birkózik az élettel és Istennel.

Nem merjük elhinni, hogy amit Isten alkotott az jó, s meg is áldja azt, akit teremtett. Nem hisszük el és elvárásokat, követeléseket támasztunk a Teremtővel szemben. A mai liturgia úgy kezdődött, mint a világ teremtése. Sötétség borította a mélységeket is. Sötétség borította a templomot, majd világosság lett. A teremtéskor Isten azt mondja: „Legyen világosság!” Mi pedig kihirdettük a világ világosságát, az Úr Jézus Krisztust, akiben Isten újjáteremtett mindent és mindeneket. Krisztus világossága összekapcsolja a teremtést a keresztségünkkel, az újjáteremtésünkkel.

Minden kereszteléskor égő gyertyát adunk a keresztelendőnek, s azt mondjuk, hogy „vedd Krisztus világosságát!” A világ világosságának a fényét. S ha megkeresztelt vagy, akkor a világ világosságának a fényénél, Krisztus fényénél tanulj meg hittel látni. Merd elhinni, hogy amit Isten alkotott, az jó. A bűnt nem Isten alkotta. A bűn belépett a világba, de amit Isten alkotott, az jó volt.

A világ világosságának a fényében járni tanúságtételt jelent. „Ti vagytok a föld sója! Ti vagytok a világ világossága” – mondja Jézus Krisztus az övéinek. Arra lettünk kiválasztva és felkenve a keresztelendők olajával, hogy tanúságot tegyünk a világ világosságáról, az Úr Jézus Krisztusról.

Ehhez kell, hogy hittel, a hit szemével lássuk a világot. A hit szemével lássuk a teremtményeket, embertársainkat. Ha hit nélkül tekintünk egymásra, akkor nagyon gyakran csak tárgynak látjuk a másikat. A szeretetünk tárgyának. Versenytársnak látjuk, akit le kell győzni, meg kell alázni. Nem látjuk benne a titkot, hogy ő is Isten képmása, szeretett gyermeke, s benne is ott van a Szentlélek, s érte is meghalt az Úr Jézus Krisztus. Ez csak a hit szemével való látásnál nyílik meg számunkra. A Szentlélek, Isten lelke, aki ott volt a teremtéskor is és a káoszból kozmosz lett általa, ott van a mi újjáteremtésünkben is. Isten az, aki segít, hogy a hit szemével nézzünk egymásra, rokonainkra, felebarátainkra és még az ellenségeinkre is. Csak a hit szemével látjuk meg a titkot.

A Szentlélek megtanít bennünket hittel nézni saját magunkra is. Ha nem hittel nézzük magunkat, akkor nagyon nehéz szeretni önmagunkat. S aki önmagát nem szereti, nagyon nehezen tudja szeretni a másikat. Ha nem a hit szemével nézzük magunkat, akkor csak az eredményeink és a kudarcaink határoznak meg bennünket. Csak a biológiai, fizikai, pszichológiai leírások mentén tudjuk magunkat elfogadni, vagy értékelni. De ha a hit szemével nézzük magunkat, akkor felismerjük azt, ami soha nem múlik el bennünk, mindig jelen van és szerethető, a hit szemével meglátjuk magunkban Isten képmását, Isten szeretett gyermekét. A hit szemével meglátjuk magunkban a megváltott személyt, akit megváltott Isten a bűneitől, akit megszabadított a bűntől és a haláltól. A hit szemével a testünk a Szentlélek szentélye lesz. Ugyanez a csoda történik, ha hittel nézünk embertársainkra. Ha hittel nézzük az Egyházat, akkor bármilyen bűnös és bármekkora botrányok fordulnak elő benne, ez az Egyház Krisztus titokzatos teste, melyben jelen van a szent akkor is, ha nem merjük elhinni, ha nem látjuk. Ez a titok csak a hit számára lesz láthatóvá.

Ha hit nélkül nézzük a történelmet, akkor csak az események kronológiáját látjuk, a bűn tombolását, a történelem véres eseményeit, a jelenkor tragédiáit, és nem látjuk, hogy ez a történelem üdvösségtörténet. Azt, hogy ebben a történelemben az emberiség üdvössége bontakozik ki. Azt sem, hogy az emberiség történelmében jelen van Isten országa, Isten szeretet-uralma. Ha a hit szemével látjuk a történelmünket, akkor soha nem veszítjük el a reményt, akármilyen reménytelennek tűnik is a világunk sorsa az események láttán. Ez a történelem üdvösségtörténet, mely nem a pusztulásba tart, hanem az új ég és új föld felé.

Ha a hit szemével nézzük a történelmet, akkor látni fogjuk, hogy elkezdődött Isten országa, s hogy a teljesség felé tart és bontakozik az emberiség történelme. Akkor látni fogjuk a már elkezdődött mennyországot ezen a földön.

A keresztség, Krisztus világosságának a fénye az, ami lehetővé teszi számunkra, hogy másképp lássunk, s másképp nézzünk egymásra, önmagunkra, Egyházunkra és világunkra. S akkor betölt bennünket a remény, melynek nyomában megjelenik a húsvéti öröm. A feltámadás és a feltámadott élét öröme. Ezt kívánom minden jelenlévőnek és a szeretteiteknek is – fogalmazott a megyéspüspök prédikációjában, melyet követően a hívek keresztvízzel való meghintésével és a felajánlással folytatódott a szertartás.

– Krisztus Feltámadt!

– Valóban Feltámadt!

2024. 03. 30.

Fotó: Kling Márk

Videó: Szerafin Zoltán