#Nekemazegyhaz – Program a Magyar Katolikus Egyház társadalmi felelősségvállalásáról

A Magyar Katolikus Egyház rendhagyó program elindításával mutatja be tevékenységének sokrétűségét. Az idén februárban a #nekemazegyhaz néven életre hívott kezdeményezés célja, hogy szemléltesse a Magyar Katolikus Egyház támogatásával működő szervezetek munkáját, illetve az általuk nyújtott lehetőségeket.

img1 4

2024. február 26-án azzal a céllal indult útjára a Katolikus Egyház #nekemazegyhazcímű programja, hogy bemutassa azon szervezetek működését és törekvéseit, amelyek az Egyház szárnyai alatt teljesedtek ki. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján gyakran tévesen mérik fel, hogy a különféle szervezetek által nyújtott lehetőségek hátterében milyen mértékű belefektetett munka áll. A katolikus intézmények adta segítő támogatások számos ember életében komoly alapot, mérföldkövet vagy iránymutatást jelentenek, és az Egyház segítsége nélkül nem fejlődhettek volna mai szintjükre. Bár a szervezeteket a Magyar Katolikus Egyház karolta fel, kiemelten fontos üzenetnek érzik, hogy hittől és hovatartozástól függetlenül bárkit örömmel fogadnak és szükség esetén segítő kezet nyújtanak.

A program első lépéseként az Magyar Katolikus Püspöki Konferencia felkért négy egyetemistát, hogy egy stáb segítségével járják körbe az országot, ismerjék meg és mutassák be a katolikus oktatási-nevelési intézményeket, ifjúsági szervezeteket. A fiatalok iskolaigazgatókkal, tanárokkal, szülőkkel és atyákkal beszélgettek, hogy az ő szemükön keresztül láthassák, milyen bázist jelent számukra a Katolikus Egyház a magánéletükben, illetve a mindennapi munkájuk során.

„Napról napra bővül azon történetek sora, amelyek az intézményeinknek köszönhetően váltak sikersztorivá. A videók ezekből szeretnének ízelítőt adni és betekintést engedni abba a fáradhatatlan munkába, amellyel a Katolikus Egyház a hétköznapi történeteket segíti egyedivé alakítani” – nyilatkozta Dr. Tóth Tamás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára.

A program során elkészülő felvételeket a nekemazegyhaz //www.youtube.com/@Nekemazegyhaz">YouTube-csatornája mellett a katolikus.hu/nekemazegyhaz oldalon összegyűjtve és a Magyar Katolikus Egyház Facebook-oldalán érhetik el az érdeklődők.

Forrás és fotó: MKPK Sajtószolgálat

Magyar Kurír

img1

 
Read 454 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés