Ifjúsági Közösségvezetők Találkozója Kaposváron

Március 9-én szombaton a kaposvári Nagyboldogasszony Székesegyház plébániáján találkoztak az egyházmegye ifjúsági közösségeinek vezetői. Az alkalmon Kisiván Csaba ifjúsági referens ismertette az Ifjúságpasztorációs Zsinati munkadokumentumot, melyről Varga László megyéspüspökkel volt lehetőségük beszélgetni a fiataloknak.

„Mindenkihez szól a küldetés, mindenkiben ott van Isten Szentlelke. Ő a saját Lelkét lehelte a saját képére alkotott emberbe. Meg kell találni azt a nyelvet, azt a hangot, ahol be tudunk lépni az Ő világába.” – buzdította a jelenlévőket a főpásztor.

A fórum után szentmisén vettek részt a fiatalok, melyet Varga László megyéspüspök celebrált. Prédikációjában a fiatalokhoz szólt:

„Ami talán a legfontosabb az ifjúságpasztorációban, illetve az evangelizációban, az a tűz. Az Isten szenvedélyes Szeretet, a Szentháromság tele van szenvedéllyel. Az Atya mindent odaad a Fiúnak, a Fiú mindent visszaad az Atyának és ez az állandó önátadás a Szentlélekben történik. Isten szenvedélyesen szereti az Ő népét, szenvedélyesen szeret mindegyikőnket. Ez a szenvedélyes Istenszeretet az, ami hiányzik. Szeretgetjük az Istent, megteszegetjük a parancsait, válogatva, hogy mit igen és mit nem. Olyan keresztényekre és olyan fiatalokra van szükség, akikben ott a tűz az Isten iránt, egymás iránt és az Egyház iránt.”

A szentmise után a fiatalok a zsinati dokumentummal kapcsolatos kérdéseket dolgozták fel kiscsoportos formában.

Az Ifjúságpasztorációs Zsinati Munkadokumentum megtalálható, letölthető a ZSINAT lapfül alatt, vagy az alábbi linken: Kaposvári Egyházmegyei Zsinat

Fotó: Kling Márk

 

 
Read 777 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés