„Szeressétek nagyon Isten szavát!” – Lektoravatás a Kaposvári Egyházegyében

2024. március 16-án Varga László megyéspüspök a kaposvári Nagyboldogasszony-székesegyházban celebrált szentmise keretében lektorrá avatott tizenegy akolitusjelöltet. A jelöltek a Joppé Evangelizációs Központ és a Kaposvári Egyházmegye akolitusképzésén vesznek részt.

img 001

– Kedves avatásra készülő Testvéreim! Ismerjétek meg személyesen Isten igéjét, amelynek szolgái lesztek! Az ige ismerete és különösen az evangéliumok ismerete Jézus ismeretét jelenti. Ha nem ismerjük a Szentírást, nem ismerjük Jézust – kezdte szentbeszédét a megyéspüspök.

– Nem elég ismerni, vagy idézeteket megtanulni Isten igéjéből, bár nagyon fontos, hiszen a zarándokutunkon úgy van jelen Isten igéje, mint vezércsillag, melyhez minden körülmények között igazíthatjuk a lépéseinket, döntéseinket. Minél több szentírási igét ismertek, annál jobban bevésődik az elmétekbe és a szívetekbe az örömhír, az élet igéje, s esély lesz arra, hogy a ti személyes életetek igéje is legyen. Ismerjétek az igét, tudjátok az igét, néhány szakaszát akár fejből is, és szeressétek nagyon Isten szavát! – hangsúlyozta a főpásztor, majd hozzátette: Nagy Szent Gergely pápa szerint a Szentírás Isten hozzánk írott szerelmeslevele.

img 019

– Ha szerető szívvel olvassuk, ízleljük Isten szavát, akkor nemcsak az ismeretünk, a tudásunk lesz nagyobb általa, hanem megérinti a szívünket is. Isten szava nem információ a világ keletkezéséről, erkölcsi törvényekről, történelmi eseményekről. Isten igéjének lényege a transzformáció. Az, hogy ismerem, s Isten szava megváltoztat. Azonban ahhoz, hogy megváltoztasson, ismernem és szeretnem kell, illetve engednem kell azt, hogy a szívemig hatoljon, s akkor a legrosszabb szokásaimat is át tudja formálni életté – fogalmazott a megyéspüspök prédikációjában, mely teljes egészében meghallgatható:

A szentbeszédet követően a főpásztor megáldotta a jelölteket, majd a lektoravatás következett, melyben az avatandó felolvasók egyesével a megyéspüspök elé térdeltek, aki átnyújtotta nekik a Szentírást: „vedd a könyvek könyvét, a Szentírást, hirdesd hűségesen Isten Igéjét, hogy egyre jobban életté váljék az emberi szívekben!”

Fotó: Kling Márk

Videó: Szerafin Zoltán

 
Read 1587 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés