Hittanosok keresztútja a Kálvárián

A hitoktatók szakmai találkozóin, a közismertebb nevén Teaháznak nevezett alkalmakon fogalmazódott meg egy ötlet, hogy a nagyböjtben szervezzenek keresztutat a hittanosok és szüleik számára.

img 001

Március 9-én a kaposvári Kálvária kápolnánál találkoztak a gyermekekkel és a szülőkkel, ahol Antal Zsolt plébániavezető lelkész vezetésével keresztutat jártak, majd a Szent Kereszt templom közösségi terébe mentek át, ahol közös játékkal és agapével folytatták a délutánt. A játékos feladatok a nagyböjti időhöz kapcsolódtak, a gyermekek többek között puzzle kirakóst készítettek a keresztút állomásaiból, keresztet hajtogattak papírból, de a „Veronika kendőjén” található édességekből és matricákból is ajándékozhattak egymás számára. A gyermekek apró papírokat is találtak a teremben, melyekre felírhatták mindazt, amit szeretnének megköszönni Jézusnak, illetve azt is, amit le szeretnének tenni, s ezeket a papírokat a közösségi terem keresztjére ragaszthatták.

– Nagy öröm volt, hogy legalább 50-60 kisebb, nagyobb gyermek elfogadta a meghívást, és nemcsak ők, hanem több szülő is fontosnak tartotta, hogy gyermekükkel együtt közösen járják végig a keresztutat – fogalmaztak a szervezők.

 

Read 607 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés