Papi és szerzetesi hivatásokért ünnepeltek szentmisét Andocson

Az andocsi Nagyboldogasszony Bazilikában májusig minden hónap első vasárnapján, 15.00 órakor ünnepi szentmise keretében imádkoznak a papi és szerzetesi hivatásokért. Varga László megyéspüspök március 3-án mutatott be szentmisét a kegyhelyen.

img 010

A főpásztor prédikációjában a Szentlélek templomáról beszélt.

„Romboljátok le ezt a templomot s én három nap alatt felépítem azt” – hallottuk Jézus szavát. Saját testének templomára gondolt. Szent Pál pedig ezt mondja: „nem tudjátok, hogy testetek a Szentlélek temploma? Nagy volt a ti váltságotok.” Ha Jézust beengedjük ebbe a templomba, a Szentlélek templomába, saját életünkbe, szívünkbe, akkor ugyanazt fogja végezni, mint amit a jeruzsálemi templomban tett. Megtisztítja a templomot, mert az szentély.

A templom megtisztításának a folyamatába mi is be tudunk kapcsolódni. Valamennyiünket felkent az Egyház a keresztség pillanatában a szellemi harcra.  Mielőtt megkeresztelkedtünk volna, megkérdezték a keresztszüleinket és a szüleinket, hogy ellene mondanak-e a sátánnak. Ellene mondanak-e minden cselekedetének és csábításának? S miután ellene mondtak, csak akkor kérdezi meg a pap, hogy hisznek-e. Hisznek-e Istenben, az Atyában, a Fiúban, a Szentlélekben és az Egyházban?

Együtt tudunk működni Jézus templomtisztító munkájával akkor, amikor vállaljuk a szellemi harcot, amely már a keresztségünk pillanatában elkezdődött. A bűneinktől és azok következményeitől szeretne megtisztítani bennünket az Úr Jézus Krisztus – fogalmazott a megyéspüspök, akinek teljes prédikációja meghallgatható:

Fotó: Kling Márk
Videó: Szerafin Zoltán

2024.03.05.

 
Read 860 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés