„Társam hangja, Isten hangja…” – Siófokon is véget ért a Házasság hete

A Házasság hete országos programsorozathoz 2024-ben is számos település csatlakozott, felhívva a figyelmet a házasság és a család fontosságára. Siófokon és Balatonkilitin is különböző programokkal készültek a szervezők a hét folyamán, melyről a Szalai-Cseh és a Szöllősi házaspár beszámolóját szerkesztve adjuk közre.

img 003

Idén ökumenikus szervezésben valósult meg a siófoki Házasság hete. A siófoki római katolikus, evangélikus és református, valamint a balatonkiliti római katolikus és református egyházközségek lelkipásztorai a szervező házaspárok közreműködésével az érdeklődőket színes programokra várták, melyekre több mint 300 regisztráció érkezett.

A nyitóprogram keretében meghirdetett közös társastánctanulás erős hívószónak bizonyult, hiszen több mint 35 pár jelentkezett az eseményre, melynek a Hotel Balaton adott otthont.

Az est fénypontját jelentő táncórában a gyertyafénykeringő tipikus táncát, az angolkeringő alaplépéseit sajátíthattunk el, egy-két látványos elemmel megfűszerezve.

A nyitóhétvégén került sor a házaspárok és jegyespárok megáldására a katolikus és protestáns templomokban. Az egység jegyében ide is közös ajándékkal készültünk, mely egy, a házaspárok áldását megjelenítő emléklap és egy magbonbon volt, melyet elültetve biztosan nem csak szimbolikusan szökkenhet újra szárba a résztvevők szerelme.

A programsorozat második napján Uzsalyné dr. Pécsi Rita és Uzsaly Zoltán Állandó megújulásban című előadása gazdagította a programkínálatot. Többen megerősítették, hogy az elhangzottak nagyban segítik a kapcsolatok megértését és megélését, s hogy sokkal elfogadóbbak lettek általa egymással szemben. Már tudjuk, hogy egy-egy válaszreakció miért van a másik fél részéről, és például azt is, hogy a konfliktushelyzetek elkerülése végett mit kell tennie a férfinek, ha a nő tanácsot kér tőle?

img 006

Idén is nagy sikernek örvendett a Szerelmes kalandtúra pecsétgyűjtő füzetecske, aminek köszönhetően színes programok által tölthettek minőségi időt egymással a szerelmespárok. Tavalyhoz képest új étteremmel, cukrászdával, geoládával és ékszervásárlási lehetőséggel is bővült a kínálat.

Pénteken „Mozgásra fel!” jeligére pingpongozni gyűltek össze a szerelmespárok Bartha Béla református lelkész úrnak köszönhetően az Asztalitenisz Klubban. Ép testben ép lélek – a jóhangulatú játszmák nemcsak a résztvevők pulzusát emelték, hanem széles mosolyt is csaltak az asztal két végén álló játékosok arcára.

Szombat délelőtt a Siómozinak köszönhetően egy családi mozira invitáltuk az érdeklődőket, amíg a fiatalabbak biliárdozással kapcsolódhattak ki. A párok megtekinthették „Az ember, akit Ottónak hívnak” című filmet, amely fontos értékeket közvetített, miközben megható és egyben nagyon szellemes időtöltésnek bizonyult. 

img 010

A Házasság hete záróeseménye szombaton délután a Házaspárok/Szerelmesek útja volt, mely a kiliti római katolikus templom kertjében kalauzolt végig a párkapcsolat különböző életszakaszain, és az újonnan elkészült állomások megáldására is akkor került sor Tomanek Péter siófoki plébános atyának köszönhetően.

Fiatalok és tapasztaltabb korúak egyaránt képviseltették magukat ezen a mélyen megérintő, lelki zarándoklaton.

Isten segítségével jövőre is lesz Házasság hete rendezvénysorozat Siófokon.

A szervezők nevében a Szalai-Cseh és a Szöllősi házaspár.

Fotók: Habi Nikolett, Gáti Kornél

 
Read 550 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés