Szent Gellért Kupa Rapid Sakkbajnokság Tabon

2024. február 17-én rendezték a „Tíz Város a Magyar Sakkozásért Program” Szent Gellért Kupa Rapid Sakkbajnokságát a tabi Szent Gellért Római Katolikus Általános Iskola és Óvodában. A Somogy Vármegyei Versenysorozat 5. fordulójaként meghirdetett alkalomról és az intézményben zajló sakkoktatásról Nagy-Kálsecz Mariann főigazgató beszámolóját adjuk közre.

img 011

A tabi Szent Gellért Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda június hónapban ünnepli 30 éves fennállását, melyről nagyszabású ünnepségsorozattal szeretnénk megemlékezni. Az iskolában mindig működött sakkszakkör Tóth Istvánné Margó néni és Mihalecz Attila oktató segítségével.

2021 óta a szakkörre járók létszáma folyamatosan növekedett, így Lódi László oktató is segítette a gyerekek fejlődését. Tanítványaink számára egyre több versenylehetőség nyílt meg, hiszen Laci bácsi a Tolna vármegyei sakkéletben is nagy szerepet tölt be. Jelenleg heti egy alkalommal, egyedül oktatja több mint 30 diákját, a haladó korcsoport számára pedig további magánórákat is ad.

Iskolánkban kiemelkedő szerepet tölt be ez a sportág, hiszen számos olyan fejlesztő hatása van, melyek a tanulás során is beépülhetnek a mindennapokba. Többek között a koncentrációképesség növekedését, emlékezetet, önfegyelmet, időbeosztást és szabálykövetést is fejleszt. A gyerekek megtanulják, hogy minden lépésüknek következménye van: a megtett lépésre kapnak egy választ is. Kutatások igazolják, hogy az e sportágban elmélyülők emlékezete, vizuális memóriája jobb, mint a nem sakkozóké.

A 2024. február 17-én megrendezett Szent Gellért kupán a kezdő korcsoporttól a felnőttekig mintegy 81 fő képviseltette magát, iskolánk növendékei számos érmet, kupát és oklevelet vihettek haza. Hasonlóképpen így van ez a környékbeli versenyeken is, ahol mindig büszkék lehetünk valakire, aki az első három hely valamelyikén végez.

Az iskolai sakkélet fellendítése nem valósulhatott volna meg a támogató szülők nélkül: felváltva, önköltségen visszük a gyerekeket a versenyekre, vigyázunk rájuk és szurkolunk a sikereikért. A diákok számára névre szóló egyenpólót készíttettünk, ezzel is a közösségi érzést erősítjük bennük.

Fontosnak tartom, hogy Tabon is helyet kapjon egy ilyen szintű verseny: szeretnénk mi is lehetőséget teremteni a sportág népszerűsítésére, és nem utolsó sorban célunk, hogy minél többen kipróbálhassák magukat versenyhelyzetben. A következő meghatározó verseny márciusban az egyéni megyei diákolimpia, mely Balatonlellén lesz, majd a csapatversenynek Balatonföldvár ad otthont.

Hálás vagyok Lódi Laci bácsinak, aki felkarolta az ide járó tanítványainkat, hiszen óriási fejlődésen mennek keresztül a gyerekek. Köszönettel tartozom minden támogatásért a szülőknek is.

Bízom benne, hogy egyre többen kedvelik meg a sakkozást, mellette ki is tartanak azért, hogy minél több tudást szerezzenek, valamint új barátságokra tegyenek szert a sakkozók világában.

Nagy-Kálsecz Mariann főigazgató

Tab, 2024. február 21.

 
Read 516 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés