Pál Feri atya teltházas előadásával vette kezdetét a Kaposvári Házasság Hete

Hazánkban 2008 óta rendezik meg a Házasság Hetét, mely hagyományosan Valentin nap környékére esik. Kaposváron a Csakazértis a Családokért egyesület szervezésében immáron kilencedik alkalommal kapcsolódnak be az országos programsorozatba, mely Pál Ferenc – közismert nevén Pál Feri – katolikus pap, mentálhigiénés szakember előadásával vette kezdetét 2024. február 12-én.

img 001

Az alkalmon Dér Tamás, Kaposvár város alpolgármestere mondott köszönetet az elmúlt kilenc évért, majd saját házasságának megéléséről osztotta meg gondolatait. – Akkor élem meg jól a házasságomat, ha boldoggá teszem feleségemet. Tegyük boldoggá házastársainkat – buzdította a jelenlévőket, majd egy sporttal kapcsolatos hasonlatot mondott: a házasság egy olyan akadálypálya, amelyen úgy megyünk végig a feleségünkkel vagy férjünkkel, hogy a lábunk össze van kötve, s így haladunk az akadálypályán. Esünk, kelünk, nevetünk, sírunk, de felsegítjük egymást, hiszen így tudunk továbbmenni – fogalmazott köszöntőjében az alpolgármester, akinek szavait követően Ház Gergely, a Csakazértis a Családokért Egyesület elnöke köszöntötte a jelenlévőket.

– Az idei hét témája: „állandó megújulásban”. A közösen töltött minőségi időből rengeteget tudunk épülni, mint például a mai előadás meghallgatásából, s aztán az arról való beszélgetésből – emelte ki, majd elmondta: az, hogy a Házasság Hete kaposvári programsorozata létrejöhetett, körülbelül egy harmincfős csapat megfeszített munkájának eredménye.

img 005

A Házasság Hete kaposvári programsorozatát Varga László megyéspüspök nyitotta meg, aki az állandó megújulás kapcsán az ellenségszeretetről beszélt. – Akit nagyon szeretünk, az tud a legnagyobb ellenségünk lenni, s a megújuláshoz ezt a jézusi kérést hoztam: „Szeressétek ellenségeiteket!” Az ellenségszeretet első lépése, hogy be kell ismerned, hogy van ellenséged. Ha a házastársad ellenséged lett, mely előfordulhat, be kell ismerned, hogy ellenségek lettetek. Az ellenséget másképpen kell szeretni, mint a kedvesedet. Ezért javaslom azt, amit Jézus mond: „áldjátok, és ne átkozzátok!” Amikor ellenségek lesztek, kezdj áldást kérni a másikra és magadra. Az áldás gyógyítja a szívet és a sebeket a haragtól és a dühtől. Ezután következik, hogy bocsássatok meg, s kérjetek bocsánatot, mely az állandó megújulás feltétele. A bocsánatkérést mindig gyakorolni kell, egészen életed végéig, s akkor folyamatosan frissül majd a házasságotok – hangsúlyozta a megyéspüspök megnyitóbeszédében.

Pál Feri atya előadásában arra kereste a választ, hogy miként lehetünk elégedettek az életünkben. Elmondta: különböző kutatásokból megállapították, hogy tízből hét ember nem elégedett az életével még akkor sem, ha a dolgok jól alakulnak, majd hozzátette: úgy tűnik, hogy a szabadságból, a jó döntésekből, a sikerekből és az eredményességből sem következik a boldogság.

img 007

– Azt, hogy jól legyek, hogy boldog legyek és szeressek élni, el kell sajátítanom – fogalmazott a mentálhigiénés szakember, majd három közös vonását sorolta fel azoknak az embereknek, akik elégedettek az életükkel: elsőként érdemes megelégednem az elég jóval, majd fontos, hogy elköteleződjek a jó döntéseim mellett, végül pedig lényeges, hogy boldogság mindaz a rossz, ami ma nem történt meg velem.

A ma embere azt gondolja, hogy a boldogság elsősorban egy fizikai, érzelmi állapot. Azonban a boldogság egy folyamat, melyre nem érdemes kitűzött célként tekinteni. A boldogság egy irány. A bölcs ember nem arra törekszik, hogy boldognak érezze magát, hanem arra, hogy az életét jó irányba vigye. A boldogság nem valami speciális és rendkívüli, hanem természetesen egyszerű és emberi. Megvan a biológiai alapja, s pontosan tudjuk, milyen kapcsolati magatartásformák azok, melyek hatására elkezdenek termelődni a boldogsághormonok.

img 008

Négy olyan kapcsolati magatartásforma létezik, mely egészséges lélek és egészséges kapcsolat esetén ezeket a hormonokat szabadítja fel: azok a személyek boldogok a kapcsolataikban, akiknél jelen van a figyelem, odafigyelés, ráfigyelés; becsülik és tisztelik egymást és ezt ki is fejezik; törődnek egymással és gondoskodnak egymásról; illetve nehéz élethelyzetekben is következetesen emberszámba veszik, személynek látják egymást.

*

A Házasság Hete kaposvári programjairól bővebben: https://www.csakazertis.hu/hazassag-hete/hazassag-hete-kaposvari-programok-2024

Fotó: Kling Márk

 
Read 1012 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés