Születőben lévő álom – Brazil és magyar missziós fiatalok készülnek szenvedélybetegek gyógyítására

A Fazenda da Esperança Brazíliából kiindulva terjed az egész világon. A közösség misszionáriusai rehabilitációs központokban segítik a szenvedélybetegeket, hogy újra felépítsék az életüket. Az új évben, 2024-ben hat fiatal, két magyar és négy brazil – Varga László kaposvári megyéspüspök védőszárnyai alatt – készül létrehozni az első magyar fazendát Csákányban.

img1

A remény udvara: ezt jelenti a név, és a fiatal misszionáriusokban elevenen él a vágy, hogy elvigyék a megtalált reményt azoknak, akik még reménytelenségben élnek. Többen közülük maguk is a közösség valamelyik házában szabadultak meg a drogok rabságából. Magyarországon a Kaposvári Egyházmegye területén, Csákányban nyílhat meg az első fazenda, a belső egyházi jogi személyként már elismert közösség otthona, amely reményeik szerint hamarosan húsz-huszonöt gyógyulni vágyó szenvedélybeteg férfit fogad be egy éven át tartó rehabilitációra. A missziós csapat jelenleg hat fiatal férfiból áll Fejér Domonkos, Doma vezetése alatt, aki három és fél éven át élt Brazíliában, egy ottani fazendában, előbb önkéntesként, majd a missziós iskolát végezve. Varga László püspök már korábban ismerte és örömmel támogatta, bátorította a kezdeményezést, majd befogadta a missziós csapatot a kaposvári püspökségre.

Fiatal közösségről van szó, latin-amerikai könnyedséggel és lendülettel árad a karizmájuk a világban, pedig korántsem könnyű feladatot vállaltak magukra. 1983-ban egy fiatal brazil fiú, Nelson Giovanelli Rosendo dos Santos és egy német pap, Hans Stapel – akit mindenki Frei Hansnak nevez – alapította a közösséget. Frei Hans Brazíliában élt, Guaratinguetában volt plébános, prédikációiban az evangélium konkrét tettekre váltására buzdított, és Nelsont megérintették a szavai, tapasztalatai. Az otthonától nem messze drogos fiatalok tanyáztak, mindenki elkerülte őket, de ő elindult feléjük: amikor az egyiküknek születésnapja volt, a lánytestvére által készített tortával lepte meg, a másikuktól pedig megtanult karkötőt készíteni, és ez alkalmat teremtett a mély beszélgetésekre. Amikor az egyiküknek kölcsönadta a biciklijét, meglepve tapasztalta, hogy nem adta el jó pénzért, hanem két héttel később felújítva hozta vissza, kicserélte a hibás alkatrészeket. Nelson ebből megérezte, hogy működik a kölcsönös szeretet.

Antonio, egy másik fiatal drogos pedig azt kérte, hogy fogadja be a gyógyulása idejére: ezzel Nelson otthona lett az első fazenda. Mindez negyven évvel ezelőtt történt, és ma már huszonhat országban százhatvannégy fazenda működik világszerte.

A Vatikán 2010-ben ismerte el a Fazenda da Esperançát mint világi hívők társaságát. Ebben a lelki közösségben, családban mindenki eldöntheti, hogy házasságban él, pap lesz, vagy a szerzetesi életformát választja. Vannak férfi- és női közösségek is, hazánkban most a férfiközösség telepedik meg. A remény családja: ezt a nevet választották, amikor Magyarországon belső egyházi jogi személyként elkezdték a tevékenységünket.

Van szabályzatuk, a misszionáriusok öt fogadalmat tesznek, az ötödik a végleges. A második önkéntes évben lehet letenni az első fogadalmat, ami elköteleződést jelent a kölcsönös szeretet mellett. Doma most a harmadik fogadalmára készül, ez annak a megerősítése, hogy döntéseiben Isten akaratát keresi, a többiekkel közösen. Négy brazil fiatal – Fabrizio, Rodrigo, Paulo, Alan – is vállalta a magyarországi missziót, és készen állnak arra, hogy megtanulják a nyelvet és szenvedélybetegekkel foglalkozzanak. Amikor valaki eltölt egy évet a rehabilitáción és meggyógyul, utána eldöntheti, visszatér-e a közösségbe, hogy ezután ugyanúgy éljen, mint a gyógyulási idő alatt, csak már önkéntesként. Ezt követően missziós feladatot kap a közösségtől.

Doma az isteni gondviselés működését látja abban, ahogyan a Fazenda közösségbe került. Az egyetemre csak azért kezdett járni, mert valamit csinálni kellett, de nem érezte jól magát ott. Megismerte a szintén brazil Katolikus Shalom Közösséget, ahol segítséget kapott ahhoz, hogy egy évre külföldre menjen. Németországba, Arnsbergbe küldték, és bár ő inkább Olaszországba vágyott, egy másik kívánsága teljesült: szeretett volna autót vezetni a friss jogosítványával. Paulus atyának, aki a Fazenda alapítójának a testvére, éppen akkor vették el a jogosítványát gyorshajtás miatt, és őt kérte meg, hogy legyen a sofőrje. Pater Paulus korábban segített abban, hogy a Shalom elindulhasson Németországban, és sok más területen is aktív volt. Rengeteg embert látogatott, s közülük néhányan rajta keresztül az Egyházra hagyták a vagyonukat; ő Afrikába küldte a pénzt, Mozambikban hoztak létre fazendákat. Doma számára hatalmas élmény volt látni ezt a papi hivatást, a sok kezdeményezést, egy év elteltével azonban még mindig nem tudta, mit szeretne kezdeni magával, és ekkor az atya Brazíliába hívta. Guaratinguetába került, ahol két nagy fazenda van egymástól körülbelül félórányi távolságra: az egyikben százhúsz, a másikban kétszáz fiatal gyógyul. A szenvedélybetegek gyárban dolgoznak, újrahasznosított műanyagból padokat, asztalokat készítenek. Van egy ültetvényük, a terményekből különböző termékeket állítanak elő, és sokféle állatot tartanak. Önfenntartó a rendszer, maguk a szenvedélybetegek tartják fenn a gyógyulásukra szánt helyet. Így megtapasztalják, hogy ők maguk hoznak létre valamit, és hozzáteszik a részüket a közösség életéhez. Ezt szeretnék megvalósítani Csákányban is. Doma a brazíliai fazendában a drogosokkal együtt tanult meg szeretni, és azt látta, hogy közülük jó néhányan sokszor radikálisabban élik meg az evangéliumot, mint ő maga.

Három és fél évet töltött Brazíliában és hat-hét hónapot Németországban, szintén egy fazendában. Másfél év után hazajött, de az isteni gondviselés úgy intézte, hogy visszamehessen a misszionárius iskolába: egy atya kifizette a repülőjegyét, és eltörölték a büntetését is, amit azért szabtak ki rá, mert korábban vízum nélkül tartózkodott ott. Itthon találkozott Varga László püspökkel, és látta, hogy ő mindenben segít, kész áldozatokat hozni az ügyért. Akkor még nem találtak megfelelő telket a fazenda számára, s kicsit úgy érzi, ebben is a Gondviselés keze volt: megvárta, amíg ő maga is készen áll a feladatra.

Mára már megvan a telek, amelyet egy idős német házaspár hagyott a falura, az önkormányzat azonban nem tudta hasznosítani, így szívesen rájuk bízta. Kaptak egy autót is Németországból. Összeállt a csapat: négyen jöttek Brazíliából, és Doma mellé érkezett egy másik magyar fiú, az erdélyi származású Péter, aki a Fokoláre lelkiséget hozta magával. Négy évvel ezelőtt három hónapot töltött egy brazíliai fazendában, és szólt, hogy szívesen jönne segíteni. Jelenleg ő tanítja a brazilokat magyarra.

A csákányi fazenda ugyan még nem állt fel, de a fiataloknak már most is van feladatuk: a remény karizmáját szeretnék elvinni az embereknek. Nehéz sorsú cigány családokat látogatnak, kapcsolódnak az egyházmegye papjainak különféle projektjeihez. Örömmel látják, hogy a remény karizmája már jelen van, ők csak egy új struktúrát tesznek hozzá.

Jár hozzájuk egy fiú, akinek problémái voltak a drogokkal, ebben is azt látják, hogy az Úr már most velük dolgozik. A legnagyobb feladat most az építkezés: rendbe kell tenni a házat, hogy alkalmas legyen a gyógyulók fogadására, később üvegházat, disznóólat kell majd építeni, hogy legyen munkájuk, el tudják tartani magukat. Mindenekelőtt pedig fel kell építeni a kápolnát, ami a fazenda szíve, a gyógyulás központja, ahol az ember letérdelhet, kérheti Isten segítségét, erőt a gyógyuláshoz. Reményeik szerint tavasszal kezdenek, de Doma szívesen befogadna néhány embert már korábban is, amikor még nincs teljesen kész a ház, hiszen az is nagyon szép, amikor a fiúk segítenek az építkezésben, ez is a gyógyulás útja.

A napirend szoros, a közös imádság és a megosztás adja a napjaik alapját. Korán kelnek – ez fontos szabály, mert a szenvedélybetegség egyik következménye éppen az, hogy az embernek teljesen felborul a napja. Fél nyolckor a püspök szentmisét mutat be, vagy reggel rózsafüzért imádkoznak, és este mennek misére. A Kaposvári Egyházmegyében különösen szép a szentségimádás, ezt ki is használják, hogy kapcsolatban lehessenek Istennel. Kedd esténként elmondják egymásnak, hogy a Bibliától vagy az adott evangéliumtól vezérelve milyen jót tettek, hogyan léptek ki önmagukból, hogy segítsenek valaki másnak. Ezzel is tanulnak egymástól, motiválják a másikat a jó cselekedetekre. Szerdánként a lelki gondjaikat, kríziseket vagy örömeiket osztják meg egymással, csütörtökön pedig tanulós este van, ilyenkor különféle témákról beszélnek olvasott szövegek alapján. Hétvégenként az egyházmegye templomaiban mesélnek a fazendáról, és a hét közben sütött süteményeket, kekszeket árusítják. Végeznek más munkákat is, például kerítést festenek, leveleket gereblyéznek, mikor mi akad. Így megélik kicsit az önfenntartást, mert a püspök ellátja őket étellel, szállással, de szükség van ruhára, orvosságra, benzinre is…

Balogh Áronnal is beszélgettünk, aki szintén járt a brazil közösségnél, és igyekszik segíteni a magyar fazenda létrejöttét, a kapcsolatok kialakítását. Nagyon fontosnak tartja, hogy a gyógyuló fiatalok mezőgazdasági munkát végeznek; úgy gondolja, ebben egy szép metafora rejlik.

Olyan emberekkel foglalkoznak ugyanis, akikről lemondott a társadalom, és akik a közösségben végzett munka során látják, ahogyan egy kis magból vagy palántából, amit ők nevelgetnek, végül kifejlődik a növény, amely termőre fordul, s ezer meg ezer kis magot hoz.

A természetben márciusban indul ez a folyamat, és október végére befejeződik. A fazendában töltött hónapok alatt a szenvedélybetegségből gyógyulni vágyókkal is valami hasonló történik: őket is újra elültetik, s a palánta idővel teremni kezd, képes lesz újra értéket teremni. A kábítószerek éppen a teremtés képességét vették el tőlük, nem hiszik, hogy alkotni tudnak valami értékeset; itt azonban újra teremni tudnak.

Amikor Fabriziót, az egyik brazil misszionáriust kérdeztük az életéről és a hivatásáról, elmesélte: maga is drogproblémákkal küzdött, és azért ment el a Rio de Janeiró-i fazendába, mert látta, mennyire szenved miatta a családja, és mert ott volt előtte a barátai élete is, akik vagy a bűnözés útjára léptek, vagy meghaltak. Elindult a gyógyulás útján, a fájdalmait kezdte Isten elé helyezni, és idővel megtapasztalta az igazi örömet, megtanult kapcsolatot teremteni másokkal. Megtérés volt számára az egy év, amit a közösségben töltött, más irányt vett az élete. Egy családi tragédia folytán – az egyik testvére háromévesen meghalt balesetben – az édesapja megtört, keserű lett, Istent vádolta, hogy miért vette el a fiát, és emiatt a család is teljesen összeomlott. Ahogy Fabrizio a fazendában rátalált Istenre, új válaszokat kapott, és maga is új válaszokat tudott adni. Eltelt hálával Isten iránt, és amikor az édesapja látta ezt a folyamatot, ő is kezdett hálás szívvel fordulni Isten felé, megköszönte neki, hogy visszaadta a fiát, aki másféleképpen, mint az elveszített kisfiú, de szintén halott volt, hiszen elveszett a drogokban.

Fabrizio kilenc hónapot töltött a fazendában, amikor döntéshelyzet elé került: folytassa, amit korábban eltervezett az életével kapcsolatban, vagy Isten útját válassza. Sokat imádkozott, és megértette, hogy amit korábban akart, az mind kisiklott: nem fejezte be az egyetemet, a hamburgerező, amit nyitott, csődbe ment, a lányokkal való kapcsolata is áldozatul esett a drogoknak. Minden fájdalmát, kétségét letette Isten elé, az ő kezébe helyezte a sorsát, és elkezdte felismerni a jeleket, amelyeket Isten küldött neki. Megértette, hogy folytatnia kell a missziót, átadnia a kapott reményt azoknak, akik még reményvesztve élnek. Szeretne jól megtanulni magyarul, hogy sokaknak elmondhassa, milyen csodákat tett vele Isten, és milyen csodákat művel folyamatosan. Az életével akar tanúságot tenni másoknak arról, hogy megtapasztalta Isten irgalmasságát, és hogy van remény, van lehetőség a gyógyulásra.

Fotó: Fazenda da Esperança

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. január 7-i számában olvasható.

 
Read 537 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés