Az alkalmon Fábián Zoltán, a KÉSZ Nagyatádi Csoportjának elnöke köszöntötte a megjelenteket, aki elmondta: a főpásztor gondolataival zárult az összesen öt alkalomból álló előadássorozat, mely során többek között szívről és lélekről, vagy a modern korban történő evangelizációról is hallhattak a résztvevők. Az elnök köszöntője után Sándor László plébános a Miatyánk imádságára hívta a jelenlévőket, majd a megyéspüspök elmélkedett minden megkeresztelt ember hivatásáról, az életszentségről.

– Isten akarata, hogy szentek legyünk. Minden Miatyánkban elimádkozzuk, hogy legyen meg a te akaratod. Sok mindent gondolunk Isten akaratának, de a legfontosabb és mindegyikünk számára egyértelmű szándék és akarat a részéről, hogy akik megkeresztelkedtünk és Krisztusba öltözködtünk, szentek legyünk – kezdte elmélkedését a főpásztor.

– Már az Ószövetségben egyértelművé teszi Isten, hogy az ő kiválasztott népének hivatása a szentség. Mindannyian a szent Istennek vagyunk a gyermekei, fiai és leányai. Mindannyian az ő képmásai vagyunk, azok is, akik nem keresztelkedtek meg, nem keresztény vallásúak. „Egy a ti Atyátok, ti pedig mindannyian testvérek vagytok” – mondja Jézus. Ha ezt megértenénk, és e szerint gondolkoznánk és élnénk, nem ítélnénk el az embertársainkat. Azokat, akik más vallásúak, más bőrszínűek, vagy más kultúrában élnek, hiszen egy Atyának vagyunk mindannyian a gyermekei. Isten családjának vagyunk a tagjai.

Akarunk-e szentek lenni? Sokan azért nem akarnak, mert úgy gondolják, hogy nem méltók Isten szentségére, vagy a bűnöket látják csak és nem látják Isten irgalmának mértékét. S vannak olyanok, akik azt mondják, hogy nem tudják hősiességgel gyakorolni az erényeket. Mivel Isten maga a szent, ezért akkor válunk szentté, ha a Szenttel egyre szorosabbá válik a kapcsolatunk. Akit szeretünk, ahhoz hasonlítani akarunk. A szerelmesek teljesen megváltoznak, a szokásaikat és még a ruháikat is egymáshoz igazítják, mert a másik annyira fontos. Olyan akarok lenni, mint az, akit szeretek, vagy aki szeret engem. Olyan akarok lenni, mint az Isten.

Isten annyira alázatos volt, hogy emberré lett. Közösséget vállalt velünk, hogy minket szentté tudjon tenni, hogy kiszeresse belőlünk a jót, a szentséget és jelekké váljunk. Az életszentség egy döntés. Döntés a jóság, a szeretet mellett, amellett, hogy meg akarom tenni Isten akaratát – hangsúlyozta a megyéspüspök.

– Azt, hogy hol tartunk a szeretetben, nagyon egyszerű lemérni. Hogyan viselkedünk a szegényekkel, bűnösökkel, megvetettekkel, a betegekkel? A családunk azon tagjaival, akik nem változnak, függők, alkohol-, vagy más betegségük van? Ők nagyon gyorsan megmutatják a viselkedésükkel, hogy hol tartunk a szeretetben. Gondolhatunk magunkról bármilyen szépet, s nem ők az okai annak, hogy mi ott tartunk a szeretetben, ahol. Ők csak megmutatják. Mi vagyunk az okai annak, hogy hol tartunk a szeretetben. Szidjuk őket, ítélkezünk felettük, vagy készek vagyunk kiengesztelődni, megbocsátani és meglátni bennük a Krisztust? Mert bármilyen botrányos, Jézus nemcsak a szentostyában van jelen, vagy Isten igéjében, evangéliumában, vagy a Szentírásban. Ezt még el tudjuk fogadni, de hogy a hajléktalan, büdös, káromkodó, peremre jutott emberben is ott van, szerintünk az kizárt. Ő pedig azt mondja, hogy amikor újra eljön, az ítélet mértéke az lesz, hogy mit tettünk az éhezőkkel, a szeretetünkre éhezőkkel, a szomjazókkal, akik szomjazták a mi jóságunkat, vagy Isten jóságát rajtunk keresztül, az idegenekkel, betegekkel, s azokkal, akik börtönben vannak.

Ha szeretek, akkor szenvedni fogok. Együtt fogok szenvedni azzal, aki szenved, s fel kell vennem a keresztjét. Együtt élni egy alkoholbeteg emberrel a családban, az kompassió, együtt szenvedés. Vagy el akarom pusztítani, s mindent megteszek, hogy tűnjön el és elegem van, vagy magamra veszem az együtt szenvedés keresztjét. Azért, mert Krisztus is magára vette. S nem azért veszem magamra, mert rendkívül jó ember lennék, hanem azért, mert Krisztus is magára vette, s én őt akarom követni. Aki szeret, az hasonlóvá akar válni a Szeretethez, aki maga az Isten.

Ahhoz, hogy Isten át tudjon formálni bennünket, időznünk kell vele. Csak akkor tud a szívünkre beszélni, ha időt töltünk vele. Ha elmondhatja, hogy milyennek lát bennünket. A legfontosabb kérdés nem az, hogy ki vagyok én? A legfontosabb kérdés az, hogy ki vagyok én Isten szemében? Milyennek lát engem az Atya, akinek gyermeke vagyok? Milyennek lát engem Jézus, aki meghalt értem, s ma is odaadja az életét a szentmisében értem, és nekem? S milyennek lát engem a Szentlélek, aki éltet és bennem él? Ezek a legfontosabb kérdések, melyeket csak akkor kapok választ, ha csendes időt szánok a találkozásra.

Isten a csend barátja – mondja Kalkuttai Szent Teréz. Isten a szív csendjében beszél. S nem az a fontos, amit mi mondunk neki, hanem az, amit ő mond nekünk. Ahhoz, hogy meghalljam, hogy a másik mit mond nekem, el kell hallgatnom. Meg kell hallgatnom és hallanom az üzenetet. Ahhoz, hogy Isten elmondhassa az ő véleményét, s megoszthassa velünk a gondolatait, csendes idő kell. A zaj diktatúrájában a csend forradalmára van szükség – hangsúlyozta a megyéspüspök, majd a csendes szentségimádásról, valamint Mária és Márta lelkületéről beszélt.

Az előadást követően szentmisét mutatott be a főpásztor, melyben megáldotta a sót és megszentelte a vizet, mellyel meghintette a jelenlévőket.

Fotó: Kling Márk