„Akarunk-e a szeretetben életünk végéig növekedni?” – megújult zalaszabari Szűz Mária Neve-templom

2023. szeptember 10-én Varga László megyéspüspök megáldotta a felújított zalaszabari Szűz Mária Neve-templomot. A szentmise elején Kelemen István plébános, püspöki biztos köszöntötte a jelenlévőket, majd az áldás szavait követően a megyéspüspök szenteltvízzel hintette meg a külső felújításon átesett templomot.

img 005

A főpásztor prédikációjában Szent Pál apostol rómaiakhoz írt leveléhez kapcsolódóan elmélkedett. „Ne tartozzatok egymásnak semmivel, csak a kölcsönös szeretettel” – olvashatjuk Szent Pál szavait. Jézus pedig ezt mondta tanítványainak: „Arról ismeri meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt.” S ahogyan Szent Pál írja: „A törvény teljessége a szeretet.”

– Tudunk-e igazán szeretni? Akarunk-e a szeretetben életünk végéig növekedni? Mivel Isten a Szeretet, s mi az ő képmásai, fiai és leányai vagyunk, ezért a teljes, tökéletes szeretetet itt a földön nem fogjuk elérni. Ebben az az örömhír, hogy mindegyikünk növekedhet élete végéig a szeretetben, s egyszer sem mondhatja azt, hogy most már tökéletesen szeretek.

Mivel nemcsak a Szentlélek és a szeretet működik a szívünkben, hanem a gonosz is működik körülöttünk, ezért szükségünk van arra, hogy megszívleljük, mit kell tennünk, ha vétünk egymás ellen. „Ha vét ellened testvéred – hallottuk az evangéliumban – menj és figyelmeztesd őt négyszemközt!” Eddig még talán eljutunk, de a folytatásig már nem. Mi általában úgy folytatjuk, hogy szóltam neki, s azán szétkürtöltem a világban, hogy mit csinált.

img 002

Rendkívül romboló az előítéletből fakadó pletyka, mikor a másik háta mögött elhíreszteljük a hibáit, bűneit, cselekedeteit, s az illető nem tud védekezni – emelte ki a megyéspüspök, majd hozzátette: ahhoz, hogy egység legyen családjainkban, rokonságunkban, egyházközségünkben, először meg kell tanulnunk azt, hogy ne a rosszról beszéljünk, ne terjesszük azt.

– Azzal, hogy kimondjuk a rosszat, nem nő a világosság, csak a sötétség. S minél több rosszat hallunk, annál nagyobb lesz a fájdalmunk és a félelmünk, s nem oldódnak meg a helyzetek, csak egyre inkább elmérgesedik minden. Egyre indulatosabbak és agresszívabbak leszünk egymással, mert a szívünk tele lesz rosszal. A sötétség ellen egyetlen hatékony küzdelem van: fényt kell gyújtani. Világosságot kell teremteni és ezt a szavainkkal is megtehetjük. Ha legalább annyi energiát fektetnénk abba, hogy jót mondjunk a másikról még akkor is, ha tudnánk róla rosszat, akkor sokkal nagyobb lenne a világosság, mint a sötétség és sokkal nagyobb lenne az egység közöttünk – fogalmazott a megyéspüspök, akinek prédikációja teljes egészében meghallgatható:

 

Fotó: Kling Márk
Videó: Szerafin Zoltán

 
Read 558 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés